A kollégám bejegyzésén gondolkodom. 

Azt hiszem, azt mindenki megérti, hogy annak, aki fegyvert fog, más a morálja és a pszichológiája. De annak, aki elveszíti a férjét-feleségét-gyermekét-szülejét, annak mi a morálja és a pszichológiája?

Akkor én már nem voltam katona. De amikor voltam, pontosan így néztem ki.

Ha fújna a szél, nem volna hangja. A levéltelen ágak közt nesztelen siklana. De a közelben fa sincs. A levegő sem moccan. A felhők egyhelyben lebegnek. A hó puha és néma, mint egy komfortos eutanázia. Egyetlen emlék maradt: az eldőlésé. Semmi gondolat, minden érzet.

A film az indulatok, vágyak, állati ösztönök felszabadulásáért áll ki, valamint kiélésüknek öröméről tesz vallomást. Vannak olyan cselekvések, amiket a társadalom kisebb nagyobb tabunak tekint, viszont az egyénnek hatalmas örömöt és szabadságérzetet tudnak okozni. Ilyen például az, ha fagylaltot Erős Pistával szeretnénk enni...Furcsán néznek ránk, ha ilyet kérünk a cukrászdában, mégis mindenkinek vannak ilyen fajta étel-kombinációi, amiket titokban mer csak elfogyasztani. 

A préda és a vad. Vajon ez a két szerep békében meg tud férni egymás mellett, vagy a vad mindig lecsap zsákmányára? Erre, Carlota Pereda Jönnek a szörnyek! (there will be MONSTERS, 2020) című kisjátékfilmjének öt percében választ kaphatunk.

Most, hogy már nyakunkon a tél, az autóm is téligumikat kapott, és az első hó is megérkezett, korcsolyázhatnékom van. De nem a klasszikus, műjégkorcsolyázásra vágyom, hanem az igazi, vad csúszásra a jégen: gyorskorcsolyázásra, vagy ahogy hívtuk a nyolcvanas évek elején: futókorira. Gyerekkoromban számomra ez volt az egyetlen, a rendszer keretei között igazán élvezhető téli sport, az abszolút szabadság.

A 28. Alter-Native Filmfesztivál versenyprogramjának egyik filmje az Oscar-díj jelölt M. Tóth Géza Gyufák (Matches) című tárgyanimációja volt. A KEDD stúdió kisfilmjének látványvilága annyira lekötött, hogy sem a szövegre, sem a feliratra nem tudtam koncentrálni. Hiába kerestem rá később az interneten, hogy újranézzem, csak az előzetesét találtam meg. Szóval nem fogok tudni olyan részletesen-elemzőn írni róla (ahogy arra stréber magamat ismerve számítottam volna), hanem lelkesen kalimpálva, csillogó szemüveggel mondom, hogy ezt meg kell nézni. Mert ez a film újra gyermekké varázsolt engem.

Ülj be egy filmre!
A nyom (Urma) című film a kisinyovi születésű színész-rendező, Dorian Boguţă alkotása. Több filmben is szerepelt, emellett évekig volt tagja egy színházi társulatnak. Filmrendezőként 2009-ben debütált, számos díjat és elismerést szerezett alkotásaival. A nyom egyike nagyjátékfilmes szárnybontogatásainak. 

De milyen filmre?
A film Bukarestben játszódik. A történet Anton, a híres zongorista eltűnése köré szerveződik. Főszereplőnk és testvére Ana, szüleik halála után egymásra utalva nőnek fel. Kapcsolatuk nagyon szoros, talán már túlságosan is. Ez szemet szúr Ana férjének, aki egyben Anton orvosa. A zongorista túlságosan beleszól a házaspár életébe és görcsösen szeretné, hogy testvére teherbe essen. Az ügyet vizsgáló nyomozó és társa lassan tárják fel Anton múltját és fokozatosan derítenek fényt kapcsolataira.

Azt hiszem, akkor is tilos volt a parkban disznót vágni, amikor ezt a képet 1978-ban Erdélyi Laló készítette. Én a 21. században is láttam ilyet, igaz, diszkréten csinálták, csak hát felfordulással jár, nehéz eltitkolni. Azon is jókat derültünk, amikor a román egyházfő egyházi ünnepnek nyilvánította a disznóvágást, mert az EU tisztviselői be akarták tiltatni. Állítólag nem az egészséges táplálkozást próbálták ránk erőltetni, hanem csak azt akarták, hogy ne fájjon a disznónak. A meghalás fáj. Ezen ők sem igazán tudnak változtatni, meg senki. Mert igaz ugyan, hogy ha nem vágjuk le a disznót, akkor az neki nem fáj, de ha nem vágjuk le, mi fog vele történni? Ne itt csináljátok, meg nem úgy, értem...

Visky Ábel Mesék a zárkából című, első egészestés kreatív dokumentumfilmje egyedi kísérletet mutat be. A stáb arra kereste a választ, hogy a börtön alatt meggyengített kötelékek újrateremthetők vagy megerősíthetők-e közös munka és alkotás által.