Íme öt könyv, amiért most vérzik a szívem, ha arra gondolok, hogy be jó élet is volna, ha még nem olvastam volna őket, és most, a karantén ideje alatt találnának meg. Mert amikor olvastam őket, akkor önkényesen karantént rendeltem el, és senkivel nem találkoztam, senkit nem fogadtam itthon, és nem mozdultam sehová, vagy legszívesebben ezt tettem volna. A körülöttem élők ezt már megszokhatták, ugyanis az életem nagy részében karantént rendelek el olvasás-írás okán, de mégis más az, amikor az élettől kapjuk a lehetőséget, mint például most. Reméljük, hogy nem túl gyakran visszatérő alkalom lesz, ám arra készülhetünk, hogy ez most nem napokig, és nem is hetekig fog tartani. Úgyhogy kedves olvasók, amennyiben még nem olvastátok ezeket a könyveket, veletek a szerencse, és én csak irigyelni tudlak benneteket.
James Joyce: Ulysses
Azt hiszem, sikerült kellőképp közhelyesen kezdeni a listát, de ezt most vállalom. Az Ulyssest pont kilenc éve olvastam, 2011 márciusában. Akkoriban egy 9-10 négyzetméteres, belső udvarra néző szobát béreltem egy Váci úti bérház második emeletén. A szoba galériás volt, az ágy alatt volt a fürdőszoba, és volt egy karosszékem – az, amelyik most is A Karosszék –, és ha nem a szőnyegen hason fekve, akkor abban olvastam. Az ablak egész nap nyitva volt, és az egyik szomszéd néha bemászott a körfolyosóról, hogy megnézze, éppen min dolgozom, és mindig megkérdezte, hogy mit olvasok. Másodéves voltam, és Szegedy-Maszák, Isten nyugtassa, kötelező listáján haladtam végig, ami számomra azóta is a listák listája. Márciusra érkeztem az Ulysseshez. Három vagy négy napig tartott, és az alatt a szobából is csak annyira mozdultam ki, amíg a konyhából bevittem magamnak valami ennivalót. Nem vagyok egy introvertált alkat, sőt, az extrovertáltnak is az irritálóbb típusa inkább. Ám annak a néhány napnak minden percét imádtam, és amikor újra elhagytam a lakást, csak kevéssé éreztem magam szédült légynek (összehasonlításképp: amikor A nyugalommal, ami szintén szerepelhetne itt, mert örök kedvenc, de igyekszem lélektani szempontból is közelíteni a helyzethez, szóval amikor A nyugalommal egy napig bezárkóztam, másnap nem igazán értettem, hogy hol vagyok és egyáltalán mit keresek ott). Velem maradt az élmény: most, amikor egész nap a lakásban vagyok, és a karosszékem mellett nyitva van a balkonajtó, újra érzem annak a szőnyegnek az illatát, ami azóta már egy káposztásmegyeri lakás nappalijába került (hosszú), és évek óta nem is láttam. Ez az Ulysses-illat.