A Látó szépirodalmi folyóirat blogja


Demény Péter: Zsebre szabott tudósítás

2020. augusztus 18. - szrcs1981

Teljesen elfeledkeztem a Zsebre szabott könyvvásárról, a kollégáim juttatták eszembe, s akkor már el is sétáltunk a Bernády Ház udvarára. Tébláboltunk a standok között, és ahogy antikváriumokban is történik, meg egyáltalán minden olyan helyen, ahol sok ugyanolyan műfajú dolog van felhalmozva,…

Tovább

Demény Péter: Szemét és sziget

Elmélkedés a szemétről – ez Gabriel Liiceanu 1995-ös szövegének címe. Ebben a szellemes esszében a román filozófus előbb leírja az akkori Bukarest állapotát: szeméthegyek mindenütt, trikójukban domborodó pocakjukat vakargató, nemtörődöm emberek. Egy ideig egy öregúr elkerített egy részt a közös…

Tovább

Demény Péter: Mestersége címere…

Mircea Cărtărescu Ácsceruza című könyvéről

Az egy éves Mircea Cărtărescu egy ácsceruzát markolt meg a „tăierea moțului” nevű hagyományos szokás abszolválásakor. A dolog úgy történt, hogy tárgyakat tettek egy tálba, s azokból kellett volna „válogatnia”, ő azonban azt az ácsceruzát ragadta meg, mely a keresztapja füléről a tálba esett. Ez…

Tovább

Demény Péter - Imre Eszter: A golyó fütyül

Két tudósítás Mircea Cărtărescu online-könyvbemutatójáról

„Mondhatnám, hogy ez indiszkrét kérdés, és nem szeretnék válaszolni rá” – felelte Mircea Cărtărescu kérdésemre, ír-e még verseket. A legismertebb román író új kötetéről, a Creionul de tîmplărie (Ácsceruza) címűről tegnap szervezett online beszélgetést a Humanitas kiadó, melyben Mirela Nagâț tévés…

Tovább

„Most ez vagyok, és ez felszabadító”

Interjú Imre Eszterrel. Kérdezett: Demény Péter

Írásaidból és beszélgetéseinkből az derül ki, elég sokat utaztál. Miért alakult így? Ez nem volt cél, sőt sokáig nem is gondoltam volna, hogy így fog alakulni. Nem voltam az a gyerek, aki arról álmodik, hogy egyszer majd elmegy messzire – gyermekkoromban rettegtem a mozgástól, egyik legnagyobb…

Tovább

Demény Péter: Egy kisfiú története

Egy zsúfolt, boldog lakásban jött a világra. Ott laktak a nagyszülei, a lakás tulajdonképpeni tulajdonosai, a nagybátyja meg a fia, és az anyja meg ő. Haton egy apró háromszobásban. Ebben a lakásban nőtt fel, kezdetben nem is érezte a zsúfoltságot, hiszen természetesnek tartotta. Csak később,…

Tovább

Demény Péter: Megértő kiáltvány

Jegyzet

„A pokol elviselhető, amennyiben a kultúra mennyei eledeléhez hozzáférhetünk” – így hangzik az a mondat, amelyet Gabriel Liiceanu idéz Constantin Noicától Radu Găină dokumentumfilmjében. Az 1909-ben született román filozófus előbb kényszerlakhelyen élt, aztán börtönbe vetették, végül, nyugdíjazása…

Tovább

Demény Péter: Szabó Dénes eltűnt

Azopan-novella

A karantén óta a kis Kovács vásárolt be neki. Felírta, mit kell vennie, a fiú pedig megvette. Százszor bizonygatta, hogy lista nélkül is elboldogulna, és ő el is hitte, mégsem tudott lemondani az írás öröméről. Mindig szépen írt, annak idején a tanító néni is megdicsérte. A kis Kovács barna fejű,…

Tovább

„A kis dolgokkal fogom kezdeni”

Interjú Kántor Péterrel

Az ürügy erre az interjúra a Látó 2019-es nívódíja, melyet költészet kategóriában Kántor Péter kapott. Ez azonban tényleg csak ürügy: Kántor Péter költészetét régóta figyeljük és szeretjük, olvassuk és fejtegetjük. Amire kíváncsi voltam, megkérdeztem, ő pedig válaszolt, ezúttal prózában. (Demény…

Tovább