Nayim művelt ilyent 1995-ben. Felnézett, meglátta Seamant, aki a kapujától távol dangubált, és negyven méterről káprázatosat emelt a Real Saragoza-Arsenal UEFA kupa döntőben. Akkoriban még külön volt a BEK (Bajnokcsapatok Európa Kupája), a KEK (Kupacsapatok Európa Kupája) és az UEFA, ez a gól azonban már akkor a szemembe égett.

A tegnap pedig Patrik Schick talált be csodálatosan Marshall kapujába a Skócia–Csehország mérkőzésen. Ő még csak fel se nézett, hanem ballal tökéletes ívet rajzolt a labdába. Így focizni nem sokan tudnak, mint ez a huszonöt éves prágai fiú, ez a cseh Holdvilág Charley.

A gólokon kívül végül is azért érdemes meccset nézni, mert az embernek eszébe jut az a mámor, amit a gyepen érzett valamikor. Nem sok olyan pillanat adódik, amikor mindenből kikapcsolva lehet égnek emelt karral rohanni, és mégsem néz senki hülyének. A fociban viszont gyakran történik ilyesmi, bár Schick mozdulatához fogható nagyon ritkán. A kommentátor Poborský gólját idézte, de hát azt közelről rúgta a klasszis cseh csatár 1996-ban a portugálok ellen – igaz viszont, hogy az is egy váratlan mozdulat volt, és a távolság semmit nem árul el a zsenialitásról.

Szóval focit láttam, és ez jól esett.