A Látó szépirodalmi folyóirat blogja


Mihály Emőke: A soha el nem felejtett gyerekek Székelyföldön

Lukács Csaba Gyökérkeresők c. filmjéről

2020. június 19. - szrcs1981

Lukács Csaba Gyökérkeresők – ezredvégi emberkereskedelem című ötvenperces dokumentumfilmje 2017 és 2019 között készült. Bár 2019 augusztusában mutatta be a Hír TV, és novemberben már egyszer díjazták is (a 19. Lakiteleki Filmszemle egyik különdíját kapta), nem sokan látták mostanáig. Aztán pár…

Tovább

Albert Mária: Drága statiszta

Hajdu Szabolcs Békeidő/Treasure City című filmjéről

Szeretem a nehezen megközelíthető dolgokat. Mikor egy regényt többször el kell kezdeni, hogy átjuss az ötvenedik oldalon, aztán beszippant és megjutalmaz. Vagy addig állsz ide-oda egy festmény előtt, míg egyszer csak rád vetül a benne felhalmozott fény. Egy kis akadály mindig jól jön, ha az ember…

Tovább

Markó Béla: Áthallástól áthallásig

Jegyzet

Félek az újraolvasástól, újrahallgatástól, újranézéstől. Vagyis az újraéléstől. Ami például filmélményem volt egykor, ki tudja, megérint-e még ma is. Nemzedékemnek, mi tagadás, nem a színházi előadások, nem is a koncertek kínáltak egy-két órányi szabadulást az orwelli mindennapokból, hanem a mozi.…

Tovább

Imre Eszter: Szépvagyokos, bor vagy tej

Válasz Albert Mária Okos vagy, szép? című írására

[Albert Mária Szép vagy, okos? című írása elolvasható itt] Csajos estéken édesanyám gyakran meséli egyik kedvenc történetét a gyermekkoromból, és én ilyenkor mindig arra gondolok, hogy milyen jó is volna emlékezni rá, és nem csak a meséléseiből ismerni. Akár emlékezhetnék is, mert már jóval négy-öt…

Tovább

Albert Mária: Okos vagy, szép?

Szerepekről, filmekről, nőkről – feketén-fehéren

Sokat gondolkodtam ezen a szövegen. A címet nem írtam el, kell az a vessző. Ha két színész adná elő, úgy képzelem el, hogy a szép nő kedvesen mosolyogna a férfira, az meg kimondaná a kérdés első részét (Okos vagy,...) és a vessző által jelzett pillanatnyi szünetben viccesen, játékosan ráütne a nő…

Tovább

Vida Gábor: 1917

Hosszú éveken át nem igazán olvastam másról, mint az első világháborúról. Ha csak a jól megírt szaktanulmányokat számítom, akkor sem elég egy ember élete, hogy mindent. Volt egyszer egy honlap, ahol megpróbálták összegyűjteni a világháborús újságcikkeket, én tízezer dokumentumra emlékszem, aztán a…

Tovább

Imre Eszter: Miről feledkeztünk meg?

Az ifjú pápa - Az új pápa

Ezzel a kérdéssel kezdi beiktató beszédét az ifjú pápa az azonos című sorozat elején, és ennek a sorozatnak a folytatása Az új pápa, amiről azt gondolom, hogy a mélységét akár csak megközelítő sorozat sincs jelenleg az igencsak túlterhelt sorozat-palettán. Éppen ezért fontos, hogy a körülötte…

Tovább