A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Demény Péter: Tojás és téboly

Kovács Tünde címötletére

2020. október 26. - 1...1

Mióta az eszét tudta, valamit kotyvasztott, ha szomorú volt a világ vagy a maga bűnei miatt. Azt is hamar észrevette, hogy minden gyónásához a tojás kellett valamiképpen. Az sem akárhogy: a húsok valahogy mindent tönkretettek, felülkerekedtek, maguknak követelték a figyelmet. Hol volt például egy rántott hús pöffeszkedése, kihívó dölyfe egy rakott krumpli eleganciájához vagy egy madártej buja arisztokráciájához képest!

beryl_cook.jpg

Tovább

Imre Eszter: A fagynyelő

A köd éhes halász elnyűtt hálójaként rántotta le a madarakat a fantomváros reggeli egéről. Előbb befogta a sűrű fekete szárnycsapkodást, majd kiemelte a madarakat az égből, és hagyta őket kizuhanni a januári fagyba – nem repültek. Még odafent, de már nem az égben, senkiföldjén zuhantak, hogy aztán odalent mereven csapódjanak a minden évben egyre szilánkosabbra fagyott aszfalton. Ilyenkor a köd megrázta magát, és a megannyi madártetem mint szikkadt ebédmaradványok, morzsák egy végeérhetetlen asztalon, szétszóródott a város utcáin. Híradó szólt: madártemetővé lett a város.

alexandra-dvornikova.jpg

Tovább

címtelen föld

Fiatal erdélyi metamodern líra-antológia (ajánló)

Kolozsváron 2008-ban jelent meg a Korunk és a Komp-Press Kiadó gondozásában A meghajlás művészete címmel az erdélyi fiatal, akkor még kezdő szerzők antológiája, majd ezt követte, 6 évvel később, 2014-ben az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége által kiadott Mozdonytűz. Fiatal írók antológiája.

Azóta felnőtt egy nemzedék, az említett antológiák szerzői közül néhány már ismert, több kötetes szerzővé érett, ugyanakkor a Mozdonytűz óta eltelt újabb 6 év, közben színre lépett egy teljesen új generáció is, velük együtt pedig egy újfajta költészet van kibontakozóban. Kevésbé jellemző a posztmodern cinizmus, paródia és pasztiché, helyét egy reflexívebb irónia, fokozott őszinteség és újfajta érzékenység vette át. Ezt az átalakult érzelmi struktúrát sokan kísérelték meg leírni, ezek közül a legintegratívabbnak a metamodernizmus javaslata bizonyult. A címtelen föld antológia az erdélyi költészet új irányait és kísérleteit gyűjti össze, amelyeken tetten érhető a metamodern érzékenység.

cimtelen_fold_borito_00q-1.jpg

Tovább

Láng Zsolt: Animot

Azopan-novella

A képen látható asszonynak nincs története. Mindenki másnak van, nem is akármilyen, neki nincs, de csak őt látjuk. Pontosan ismerjük a kép születésének helyét és idejét: Gyulafehérvár, 1980. október 4., Márton Áron püspök temetése. Az ő, a püspök története, mondanom sem kell, igazán közismert, Erdély évezredes történelmének a része. De maga a temetés is izgalmas esemény, kezdve az engedélyeztetés bonyolult háttértárgyalásaitól, eladdig, hogy egész héten csúf, esős idő volt, de amikor a halottat kihozták a templomból, hogy levigyék a temetőbe, kisütött a nap. A fénykép készítője, Török Gáspár szintén fordulatos módon került a helyszínre, és még az autójának, a 2-MS-500-as rendszámú szilvakék Daciának is megvan a maga külön története. Na és természetesen a fotó elkészítését, a negatív előhívását, a képek elkallódását, illetve előkerülését is anekdotikus kalandok kísérték. Ezeket sokszor elmesélték már. Erről a különös képről azonban nem esett szó. Pedig ott van a helye a magyar fotográfia legjobbjai között, Robert Capa meglőtt milicistájának, Brassaï Madame Bijoujának vagy Escher Károly fürdőző bankigazgatójának fotója mellett.  

lang.jpg

Tovább

Demény Péter: VarázsLátó

Az októberi Látó ajánlója

Az elvarázsolt este – ez a címe annak a versciklusnak, amelyben a nemrég elhunyt Bogdán László intenzív fiatalságára emlékezik, A börtön szagából ismert Migdállal, Visky és Zsoldos Árpáddal, Baász Imrével és a többiekkel. Egy nagy legenda-őrző, legenda-teremtő távozott közülünk a nyáron, és azt, hogy hogyan kezdődött az ő költészete, a szám végén közölt Talált vers, a (mondhatsz akármit papolhatsz) jelképezi szépen.

1579.jpg

Tovább

Magyary Ágnes: Mitől profi a profi, ha író?

Az írók és a gólyák közt annyi a különbség, hogy ez utóbbiak önkritikusan és előrelátóan elhúznak melegebb éghajlatra. Az írók maradnak. Sőt télen még virulensebbek, mint nyáron. Zrínyi is a hideg hónapokban írta meg a Szigeti veszedelmet, amikor az időjárás viszontagságai miatt szüneteltek a katonai manőverek. Tolsztoj Háború és béke című opusza is a hófútta napoknak köszönheti létezését.

berzs.jpg

Tovább

Láng Zsolt: Miért olvasókör?

Szeptember 8. – Az Olvasás Világnapja

Még soha nem voltam olvasókörben, így aztán az eleje kicsit feszélyezettre sikerült. A feszélyt az is táplálta, hogy van valami látens olvasóellenesség e hazában, valami civilségtől való iszonyodás, nemkülönben valami ellenlábas fölény, ami a tudást morális kategóriává emeli, harmadsorban pedig (de inkább mindenekelőtt) valami fontossági centrifuga, ami az olvasáshoz hasonló témákat kiszórja hengeréből.

henri-manguin-claude-en-rouge-lisant-1909.jpg

Tovább

Haverinen-Varga Katalin: Bevándorló ismerősöm

Tompa Andreának, aki Haza című regényével a történetet ihlette

Évek óta ismerek egy bevándorlót.

Ült a köves folyóparton kétezerhúsz egyik forró júliusi délutánján, szája sarkából fűszál lógott, vállát égette a nap, és bevándorló ismerősöm azon tűnődött, milyen is ez a kimérten tovahömpölygő Duna. Millió éve úton van, mégis mindenhol otthon. Úgy köt össze messzi tájakat, hogy közben elválasztja egymástól az embereket. Tíz nyelven beszél, de őt csak a szitakötők, vadkacsák, egy-egy fölé hajló szomorúfűz érti. Talán kedvetlenség ült a lelkén, talán csak napszúrás kínozta, de ahogy így elnézte a Dunát, ezt a fenséges és tiszteletre méltó folyót ma csak egy szelíd óriáskígyónak látta, és hirtelen megesett a szíve rajta.

regiduna_becs_galeriasavaria_hu.jpg

Tovább

Vida Gábor: Graffiti

Az első nagyvárosi graffitit minden bizonnyal Budapesten láttam, legalább is akkor figyeltem fel a jelenségre, hogy a házak falát, hidak lábát, vasúti kocsik oldalát valakik művészi ambícióik számára felületnek használják, többnyire értelmezhetetlen ábrákat festenek, de olykor valódi műalkotások is születnek. A járókelők és a hatóságok bosszankodnak, szörnyülködnek vagy csodálkoznak, és kisebb-nagyobb összegeket hajlandók áldozni a graffiti eltüntetésére. Vannak városok, ahol kimondottan erre a célra készült gépeket használnak, másutt a rendőrség vigyázza a kopár felületeket, névtelen feljelentést lehet a tettesek ellen tenni, rongálásnak számít, néha pedig megáll az ember, és elcsodálkozik, hogy is tudtak oda felmászni. Vannak graffitik, amelyek műalkotásnak számítanak és vannak helyek, ahol oktatják: ha már mindenképpen telepingáljátok a falat, csináljátok jól. Vannak rettenetes tűzfalak, amelyeket így tesznek elviselhető látvánnyá. Lehet ezt jól csinálni és lehet rosszul. Mióta az ember reménykedik, hogy a falra festett üzenetét egy arrajáró meglátja és érteni fogja, van graffiti. Kissé mindig illegális, kéretlen, nem oda való. Volt már Pompejiben is, de a pireneusi juhászok is hagytak obszcén üzeneteket egymásnak, amikor még arrafelé is transzhumáltak, politika még akkor vidéken nem volt. Az ötvenes években, egyik-másik erdélyi faluban fáradt olajjal kenték a meszelt falra, hogy: kulák. Ez is graffiti. Van olyan falu, ahol mai napig megőrizték, nem műtárgy, viszont dokumentum.

gr1.jpg

Tovább

Tekintetek találkozása

Egy mondat a szabadságról - Markó Béla könyvbemutatója, Teleki Téka, 2020. augusztus 25.

„A költészet vibrálás” – mondja Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó igazgatója, és a beszélgetés végig költő-költészet-költőiség hármasa körül forog. Markó Béla Egy mondat a szabadságról című legutóbbi kötetéről van szó, s a bemutató a Teleki Téka első emeleti folyosójára szorul az eső elől. Igazi „járványkönyvbemutató” tehát, maszkokkal, távolságtartással és a tekintetek találkozásával.

mb0.jpg

Tovább