Játsszál szépen, gyermekem! – hangzik el gyakran a szülők szájából. De hogy hogyan játsszon a gyerek a társával, azt nem mindig tanítjuk meg jól, s ez felnőttkorban, társas kapcsolatban visszaüthet. Ez futott át az agyamon a Játszótársak című egyórás előadást nézve, melyet Némethy Zsuzsa és Bilibók Attila színművészek hoztak el nekünk egy turné keretén belül március 19-én Szatmárra, az Iparosotthonba. A két remekül eljátszott játszótárs pedig nem volt más, mint Kosztolányi Dezső és felesége, Kosztolányiné Harmos Ilona.
A darab központi motívuma Ilona levele Radákovich Máriának, amit a színészek felolvasnak. Amint azt az előadást követő beszélgetéskor megtudtam, Némethy Zsuzsa a levél elolvasása után döntött úgy, hogy ezt a történetet színpadra kell adaptálni. Kétszemélyes darab lett belőle, így nemcsak a megcsalt nő, hanem a férfi szemszöge is elénk tárul. A mozzanatok váltakozása, a sírás és a nevetés hömpölygő zuhataga, versrészletek, naplótöredékek, levelek, novellák, csókok, pofonok, hibáztatások, tagadások, igenlések, titkok, játékok... mind egy motívum köré tömörülnek, s ez nem más, mint a beteg költő gondolatainak bolyongása a halál körül.
Rövid, egymást követő, gyors játszmák sora zajlik a színpadon, azt a hatást keltve, mintha a néző egy kulcslyukon leselkedne és kapkodná a fejét. Intenzív pillanatok elevendenek meg, pontos mimikával, hangszínek váltakozásával, minden színpadi kellék nélkül. Csak a két színész és egy levél. Amit nézünk, az igazából nem játék: a tét az élet – a közös élet, amely hirtelen akkor válik értékessé, amikor a megcsalt fél feladná és kilépne. Sok versrészlet mellett elhangzik a „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni” is – két hangon, komoly hangnemben. Egyre inkább közeleg az elkerülhetetlen vég, játék ide vagy oda.
Elbeszélgettünk arról, hogy hogyan sikerült szűk egy órába belesűríteni a témát, és mivel pörgős, intenzív előadás, mennyire nehéz eljátszani a két szerepet?
„Nehéz 50 percbe összesűríteni egy történetet, főleg, amikor már beleástad magad, és rengeteg dokumentációd és versed van, amiből válogathatsz, így kénytelen vagy lemondani akár a kedvencedről is a cél érdekében, ami minden esetben az, hogy a történet minél tisztább és érthetőbb legyen, de szem előtt tartod azt is, hogy azért maradjon olyan vers, amely egy kicsit ismertebb, mert tapasztalatom szerint a nézők kedvelik, ha felismernek akár pár sort, és velünk együtt mormolják, vagy csak a fejükhöz kapnak, hogy: Jaaaj, én ezt ismerem, vagy: emlékszem a suliból! Ez fontos szempont volt akkor is, amikor a Petőfi-előadást raktuk össze, hogy a diákok ezáltal is kedvet kapjanak azt a bizonyos verset megtanulni, így került bele sok-sok ismert vers és versrészlet.
Színészként minden szerep feladat, és a cél az, hogy a legjobban és legtisztábban megformáld az illető szerepet, hogy ne legyen »koszos«, legyen következetes a karakteralakítás. Ebben az esetben nem volt külső szem, aki irányíthatna minket, így egymást tudtuk csak segíteni. Ez így nehezebb, de amikor tudod, hogy hova szeretnél eljutni a szerepformálásban, akkor az már csak színészi feladat. Számomra nagyon kedves ez az előadás, fontos, hogy az üzenet eljusson a nézőhöz, úgy menjen haza, hogy egy jó élményt kapott, és levegye a polcról a Kosztolányi-kötetet, vagy elolvassa Kosztolányiné Harmos Ilona naplóját.” (Némethy Zsuzsa)
„Nem mondanám nehéznek, inkább időigényesnek, mivel rengeteget olvastunk, hogy megtaláljuk a megfelelő prózai részeket, melyeket a versekkel egészítettünk ki. Ez a folyamat nagyon izgalmas volt számomra. A feleség levele volt a kiindulópont, és azt kellett valahogy úgy körülfonni, hogy kibontakozhasson a viszonyuk belőle. Szerencsére elég szenvedélyesen élték a kapcsolatukat, így nem volt nehéz úgy összeállítani az előadás szövegét, hogy a néző számára is izgalmas legyen. Természetesen ezt játszani is nagyon izgalmas. Egyik végletből a másikba kell folyamatosan cikázni érzelmileg, tökéletesen koncentrált jelenlétet igényel.” (Bilibók Attila)
Ezt a szombat esti irodalmi betekintést a Borostyán Produkciónak köszönhettük, melyet Némethy Norbert alapított. Az egyesület célja a kultúra mindennemű támogatása szerte a világban, jelszava: „Legyen szó bármiről, ami szebbé teszi a lelket!” Őt is megkértem, meséljen röviden a tevékenységükről.
Mióta működik az egyesület és milyen céllal alakult?
Tavaly volt éppen 10 éves a Borostyán Produkció mint jogi személy, mint hivatalos vállalkozás. 2020 decembere óta pedig mint Egyesület is bejegyzésre került. Ez inkább csak a pályázás szempontjából lehet fontos, illetve kicsit közösségépítő szerepe is van. Annak idején egy meglévő egyéni előadás számlázásához kellett létrehozni, amely az évek során szépen elkezdett gyarapodni. Eleinte egyéni előadások, produkciók, kulturális rendezvények határon átívelő szervezése miatt, majd belekerült az egészséges életmód és a sportrendezvények szervezése is.
Hány előadást/produkciót hoztok létre évente? Eddig hány színesítette a repertoárotokat?
Minden 2-3 évben kiadunk egy digitális katalógust, amelyben az éppen aktuális felhozatal szerepel. Ez évente 18-22 produkciót takar. Persze ennek a 60-70%-a tovább is megy a következő katalógusba, de 4-5-6 új dolog mindig akad minden új kiadványban. Ezek nemcsak színházi előadások lehetnek, hanem akár egy új zenekar, akár egy új egyesületi tag performansza vagy egy olyan egyéni est, amely időszakosan csatlakozik a csapathoz.
A pandémia előtti időszakban évi 140 rendezvényünk volt. Az elmúlt 2 év eléggé lerontotta a statisztikát az évi 75-80 rendezvénnyel. Évente 3-4 új dologgal bővülünk.
Ezek az élmények megerősítenek abban, hogy érdemes a kultúráért tenni?
Nem szeretnék negatív lenni. Nem szeretném azt mondani, hogy az emlékekből élünk, de az igazsághoz tartozik, hogy manapság 90%-ban csak pályázati, illetve meghívásos alapon szervezünk. A világjárvány előtti időszakban is nehéz volt eljutni az emberekhez, de a félelem és a rengeteg veszteség miatt főleg az idősebb korosztály most már rendre távol marad a rendezvényeinktől. De rengeteg élmény és kellemes pillanat tartozik az elmúlt több mint 1300 rendezvényhez, ami segít minket a továbbhaladásban.
Rendhagyó irodalomóra – iskolákba is szoktatok járni. Milyen visszajelzést kaptatok tanároktól/diákoktól?
Mivel már harmadjára kell szóba hoznom, ebből is látszik, hogy mennyire megváltoztatta az életünket a járvány. Előtte 19 középiskolával álltunk kapcsolatban, és egy-egy előadást már a születése előtt sok helyen beharangoztunk. Ez szinte teljesen megszűnt. A partiumi rész, Szatmárnémeti, Nagykároly, Érmihályfalva, Nagyvárad, Arad, Nagyszalonta iskoláiban több mint két éve nem jártunk, pedig azelőtt havi rendszerességgel fordultunk meg valamelyik előadásunkkal. Reméljük, ez azért változik majd. Hál’Istennek minden említett tanintézményben megvannak azok a pedagógusok, akiknek a rendhagyó irodalomóra még jelent valamit. Az ő segítségük nélkül nem tudnánk bejutni az iskolákba. Mindig próbálunk szerethető, a gyerekek szívéhez közel kerülő előadással középiskolákba látogatni. A közös fotó és az előadás utáni kiértékelő-, kibeszélőórákon nagyon okos, értelmes kérdések merülnek fel a diákok részéről. Ilyenkor érezzük igazán, hogy mennyire fontosak ezek az alkalmak.
Új tervek? Projektek?
Terveink szerint az iskolai projektjeink is újraindulnak, és tervben vannak újabb előadások is, de már csak ősztől. Jelen pillanatban is 4 pályázatunk elbírálására várunk, s ez meghatározza majd az év hátralévő részét, de havi 7-8 rendezvényünk még enélkül is akad. Ami most teljesen újdonságnak számít, az az április 10-én induló Könyv Klubunk Debrecenben, amit mi kiegészítünk egy egyéni előadással és a könyv (jelen esetben, nyitásként a Babits-féle Jónás könyve) kibeszélése előtt, Mercs János színművész előadásában meg is tekinthetik az eredeti szöveggel készült estet. De a Zabhegyező és az Anne Frank című előadásunk is megtekinthető lesz a sorozat részeként. Ilyet még nem láttunk Debrecenben. Hamarosan az is kiderül, hogy azért-e, mert nem volt rá igény, vagy pedig azért, mert valóban új ötletről van szó!
