A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Imre Eszter: Lidérc

Azopan-novella

2020. augusztus 24. - 1...1

Nemrég egy álmomban nagymamámmal sétáltunk. Elvileg a mi városunkban, de valaki megbűvölhette, mert csak a mása volt, úgy, hogy tulajdonképpen semmiben nem hasonlított rá. Babona: valami különös hasonlóság mentén olyan, mintha, de talán az, talán nem. Mint amikor a nyelvem hegyén van a szó, az élmény, a bizonyosság, de mégis fényévekre tőlem. Az alapja létezik, a valósága megkérdőjelezhetetlen, szilárd es örök, csak éppen nem férek hozzá. Valaki nézi, látja, megragadja, aki talán én vagyok, talán csak annyi közünk egymáshoz, hogy ketten osztozunk egy kegyelmi pillanaton.

 erodt.jpg

Tovább

Demény Péter: Zsebre szabott tudósítás

Teljesen elfeledkeztem a Zsebre szabott könyvvásárról, a kollégáim juttatták eszembe, s akkor már el is sétáltunk a Bernády Ház udvarára. Tébláboltunk a standok között, és ahogy antikváriumokban is történik, meg egyáltalán minden olyan helyen, ahol sok ugyanolyan műfajú dolog van felhalmozva, türelmes kutakodás után megtaláltam a nekem való kötetet: Földényi F. László A melankólia dicsérete című esszéjét féláron. Ezzel aztán elégedetten távoztam is, jó ötletnek minősítve a Mentor Könyvek Kiadó és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány rendezvényét.

sepsisztgy_pont_info.jpg

Azt viszont nem felejtettem el, hogy Sánta Csabának bronzkisplasztika-kiállítása nyílt múlt csütörtökön, csak a Látó-tábor annyira feltöltött, hogy nem tudtam elmenni az eseményre. Hát most benéztem, ha már ott voltam. Apró, szimbolikus alkotások ezek; Sánta szinte ötvösfinomságú művei jeleznek valamit, madarakat, egy királyi párt, valamit, amiről nem is találnánk ki feltétlenül, hogy az, vagy nem azt látnánk bele, ha a szobrász nem irányítaná a látásunkat. Egy „stúdiókiállítás” képei ezek, melyek valóságos bronzbélyeggyűjteményt alkotnak.

Kettőt egy csapásra – fordíthatnám ki a mesebeli szabó történetét. Maszkban és elővigyázatosan megnéztem két rendezvényt, aztán hazajöttem óvakodni.

(Fotó: sepsiszentgyorgy.info)

 

Szabó R. Ádám: Egy búcsú képei

Utolsó hollandiai, gyárban töltött napjaimban, amikor már tudtam, hogy ide valószínűleg (önszántamból) egészen biztos nem fogok visszatérni, más szemmel kezdtem el figyelni a teret. Próbáltam megjegyezni, eszembe vésni minden apró részletet, hogy hol hány méteres doboz csücsül szép rendben, melyik asztalon van még meg a nyoma egy másfél évvel ezelőtti, lemoshatatlan filctollal rögtönzött nyelvleckének, amit az egyik, angolul gyengébben beszélő kollégámnak adtam, hogy hol helyezkednek el a hangszórók, amikből egész nap bömbölt a lengyel RMF Stere vagy Party internetes rádió mind az összes harminc, ismétlődő dalával, amik megbízható és nem sokkal kevésbé robotikus hattérritmust biztosítottak, mint a folyamatosan zúgó, sistergő és sziszegő berendezések.

f.jpg

Tovább

Demény Péter: Szemét és sziget

Elmélkedés a szemétről – ez Gabriel Liiceanu 1995-ös szövegének címe. Ebben a szellemes esszében a román filozófus előbb leírja az akkori Bukarest állapotát: szeméthegyek mindenütt, trikójukban domborodó pocakjukat vakargató, nemtörődöm emberek. Egy ideig egy öregúr elkerített egy részt a közös kertből, virágot ültetett belé, öröm volt ránézni, még a közönségesség is meghőkölt egy pillanatra. Azután azonban ismét mindenféle zsíros papírok, söröspalackok, nylonzacskók kezdtek virítani a virágok között, és az öreg Sziszüphosz legyőzötten halt meg.

adevarul.jpg

Tovább

Vida Gábor: Az olvasóról

Bogdán László (1948-2020)

Minden bölcsészhallgató tudja már, hogy nem lehet mindent elolvasni, de vannak olyan olvasók, akik nem veszik komolyan a mindentudó bölcsészeket, mert valóban nem lehet mindent elolvasni, de azért érdemes. Az elmúlt ezer esztendőben Erdélyben a könyv általában probléma volt, ahogy ma is az – drága és kevés. Néhány nagyobb várost leszámítva kevés embernek volt kevés könyve. Sok könyve még kevesebb embernek volt.

bogdan.jpg

Tovább

Imre Eszter: Titkos tábor-napló

HÉTFŐ

Az elmúlt 20 évben Izraelben zarándokhellyé avanzsálódott Harry Potter sírja, mondja Vida Gábor, de nincs térerőm, nem tudok utánanézni, hogy csak ugrat-e, vagy tényleg. De hiszen mondja, hogy nem ugrat: egy Harry Potter nevű brit katonáról van szó, akit Tel Avivban temettek el, és Harry Potter – a másik – óta minden évben tömegek látogatnak el a sírjához. Holnap megkérdem Gábortól, hogy mi a teljes sztori, mert a beszélgetés most már, érthető módon, Rózsa Sándornál tart.

img_20200805_205427.jpg

Tovább

Láng Zsolt: SzínházLátó 2020

Lapajánló

Legközelebb csak ezer év múlva lesz hasonló, egészen pontosan ezertíz múlva, 3030-ban. A 3 is prímszám, de olyan prím, mint a 2 nincs több, ugyanis ez az egyetlen páros prím. Szóval, rögtön adva van egy egyedülállóan érdekes évszám.  

Ezt az évet nemcsak a Látó fogja fenntartani az emlékezetben. Ellenben, az az esemény, ami miatt az emberiség hosszú időig emlékezni fog erre az évre (a Nagy Járvány, áttételesen: a BETEGSÉG) az egész számon végighúzódik, a szám mindegyik szövegében (konkrétan vagy áttételesen) szóba kerül. Anélkül, hogy ez szerkesztői tematika lett volna.

Van az a játék, hogy tíz szóban kell elmesélni: miről szól? Megpróbálom…

alchetron.jpeg

Tovább

Vida Gábor: Katedrálisok kora

Egész korszak volt, amikor az emberek katedrálisok építésével foglalkoztak, a műszaki és a gazdasági lehetőségeik a maiakhoz képest eltörpültek, az elszánásuk, a tudásuk és a fantáziájuk irigylésre méltó azóta is. A középkor, ahogy lekezelően mondani szoktuk. Párizs, Strasbourg, Nantes, Köln, Bécs akkor még kisvárosok voltak. Könyvtárnyi irodalma van, hogy mit, miért és hogyan csináltak, mit tartottak a dolgok értelmének. Magasba emelni a követ, Isten dicsőségére – a követ is. Istennek ez tetszett, a maga módján többnyire pártolta, azután fogta magát és kihátrált a történelemből meg az építkezésekről, jól elvagytok ebben ti nélkülem, mondta vagy csak gondolta, és az ember is azt gondolta, hogy igen, jól. 

aracsjo.jpg

Tovább

Gáspárik Attila: Marosi Ildikó

Az ismeretségünket egy kőtábla is megpecsételte.  Igen, a barátságunknak kőtáblája áll Marosvásárhelyen. A nyolcvanas években történt. A Cornișa-negyedben laktam, és naponta jártam a főtér felé, hol az egyetemre, hol a színházba, többnyire gyalog. Minden alkalommal elmentem egy ház előtt, amelyiken volt egy fekete tábla, Petelei István nevével. Annyit jártam el a tábla előtt, hogy gondoltam, elolvasok tőle valamit. Nem bántam meg. Olvasható még ma is. Igaz, Petelei jelleme nagyon elüt az általános marosvásárhelyitől. Bedőházi János írja róla: „Örült más ember sikereinek, senki iránt haragját nem láttam, rosszat mondani valakiről sohasem hallottam. Nyílt, egyenes, becsületes, tisztességes ember volt. Szerette a szépet, űzte a szépnek kultuszát."

a.jpg

Tovább