„…törvénykönyvünk lapjain még mindig megvan az a törvény – jövendő korok ámulatára –, az az igazságos és bölcs törvény, amelynél fogva a legmegátalkodottabb gonosztevőt is etetik és ruházzák, a tönkrement adósnak pedig élelem és ruházat híján kell elpusztulnia.” (A Pickwick Klub)

Ennek a törvénykönyvnek az „igazságossága” uralta a kort, melyet maga az író tapasztalatok által ismert. Ezt a kijátszhatatlan törvényt, melynek lapjai forgathatatlanok, ám melyeket kedv szerint változtathattak olyan urak, akik akár magának a Huzavona Hivatalnak elismert, díszes tagjai is lehettek volna. Ha bárki megkérdezné, mitől is válhatott Dickens ilyen elismert íróvá, a válasz egyszerű. Minthogy nincs tojás tyúk nélkül, úgy  Dickens sem lenne, ha az említett életbeli törvény meg nem alkotja – illetve „meg nem kotolja” őt.

A személyes tapasztalatok beépítése tette a regényeit ilyen közvetlenné: az író erős érzelmeket sugároz figurái felé. Ezek a felfokozott érzelmek teszik regényeit meghitté, s a mese áradata könnyedén zúdul az olvasóra.

Ismerte a nyomor minden egyes aspektusát: az adósok börtönét, ahová apja miatt gyermekkorában került, pont úgy, mint karaktere, Kis Dorrit. Be kell azonban vallani, hogy Dickens női karakterei nem váltak olyan ismertekké, mint például Twist Olivér vagy Copperfield Dávid. Ez részben az író női ideálképe miatt történt, ugyanis női alakjainak egyik legfőbb jellemzője a passzivitás. Amy Dorrit esetében ezt a tiszta lélek egészíti ki. Egy férfi főhős is társul hozzá Clennam Arthur személyében, s a kettejük közötti harmónia, összehangoltság  teszi a regényt felejthetetlenné.

Dickens több regényében a mások kizsákmányolását, az öncélú pénzszerzést és a gőgöt figurázza ki. Talán ez, illetve az elesettek sorsának ábrázolása volt az, ami a Dickens iránti rajongást élteti. Regényei a részvét művei, s úgy hatottak az emberekre, mint papírra írt segélykiáltás, melyet soha nem tudtak megfogalmazni, de amellyel mégis együttéreztek.

Végtére is Dickens mindenkié. Mindig is ez volt a sikerének titka: soha nem egy társadalmi rétegnek írt, és soha nem csak egy bizonyos századra érvényes tanulságot fogalmazott meg. Tudatában volt az emberi jellem változásra való képtelenségének, a remény viszont mindig is jelen volt a műveiben.

„Egy szó, egy tekintet, egy mosoly – oly semmiségek, hogy szinte fel sem mérhetők, számba sem vehetők. És mégis, mennyire fontos mindez, a kellő pillanatban többet ér, mintha egész vagyonát osztaná ki közöttünk!” (Karácsonyi ének)