Elég rég ismerem, aztán nemrég kiderült, mégsem ismerem igazán. De jól van így: talán nem is igazi író az, akiről az írásaiból nem bukkan fel valaki kicsit/nagyon más. Tófalvi Zselykének sikerült meglepnie. (Demény Péter)
DP: Hogyan találtál rá erre az "egyperces" műfajra?
TZS: Nem nagyon keresgettem az egyperces műfajt, az élet állított nekem ilyen szűk időkereteket.
DP: Önéletrajzi írásoknak tűnnek – hogyan távolítasz? Vagy minek neveznéd azt, ahogyan írni tudsz magadról?
TZS: Az írások önéletrajzi jellege egy jó játék, hol inkább, hol kevésbé valódi az élethelyzet, a történés, lebeg rajta egy kis bizonytalanság, hogy valóban ott, valóban így volt-e, ráadásul a történetet olykor férfi, esetleg gyerek nézőpontjából követhetjük. A jellemzően hétköznapi helyzetek és az önéletrajzi hatás által válhatnak izgalmassá bizonyos fikciók, néha szürreális mozzanatok. És persze végig fontos a személyesség, a közvetlenség érzete.
DP: „Irodalomközeli” családban nőttél fel. Mit jelentett ez a számodra?
TZS: Az irodalom, a nyelv, az olvasás mindig nagyon fontos volt számomra. Ezt kétségtelenül otthonról hozom, a nyolcvanas években más nem nagyon volt, mint a könyv. Rengeteget olvastam, olvastunk. Irányt, muníciót adott. Most is, minden este, elalvás előtt olvasok, ez rögzült. De messze nem annyit.
Tófalvi Zselyke írásai a Látóban:
Lelketlenek
A kék ház
Jólneveltek
Anyu emlékére
Futóverseny
Az élet megy tovább
Fonódó villamos
Csodaország
A Látó-blogon:
DP: Viszonylag későn kezdtél írni. Meg tudnál jelölni mozzanatokat, amelyek közelebb vittek ahhoz, hogy géphez ülj?
TZS: Voltak ifjúkori szárnypróbálgatásaim, de talán bátortalanságból, vagy mert több más dolog határozta meg az életemet – munka, anyaság – későn, már érett koromban jöttek ki belőlem az írások. Általában hétköznapi történeteket mutatok be, arra próbálok reflektálni, ami a mindennapiságok mögött van. Számomra az írás egy olyan csatorna, amin keresztül el tudom mondani azt, amit látok.
DP: Köteted készül. Könnyű elengedni? Hogyan képzeled az első könyvbemutatót – ha bízhatunk a járvány nem túl távoli végében?
TZS: Újabb és újabb történeteken gondolkozom és dolgozom folyamatosan, de már nagyon szeretném az első kötetem kézbe fogni, és az elmúlt évem munkáját egyben látni. Nem lévén bőbeszédű, és azt gondolva, hogy a járvány elültével kicsit minden megváltozik körülöttünk, egy interaktív könyvbemutatót képzelek el, rövid beszélgetéssel, de többféle sajátos interpretációval.