A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

A maszk mögötti áhítat – A Helikon színházkritikai pályázata

2021. október 09. - 1...1

A Helikon Kulturális Egyesület és a Helikon folyóirat színházkritikai pályázatot hirdet erdélyi, Erdélyben élő pályakezdő fiatalok számára A maszk mögötti áhítat címmel.

A pályázat feltételei: pályázni olyan előadáselemzéssel lehet, ami nem jelent meg korábban nyomtatásban vagy bármilyen internetes felületen. A kritika bármely erdélyi magyar társulat tavaly szeptember óta bemutatott előadását kell elemezze, terjedelme nem haladhatja meg a 7 000 leütést, szóközökkel együtt, nem lehet kevesebb 5000 leütésnél, szóközökkel együtt. Egy pályázó csak egy pályaművel jelentkezhet.

A pályázat kizárólag erdélyi (romániai magyar) származású, Románia területén élő pályakezdő szerzőknek szól, akik 2021 januárjában még nem töltötték be 22. életévüket.

A pályaműveket doc vagy docx dokumentum formájában, csatolt fájlként a helikonpalyazatok@gmail.com címre várjuk, 2021. október 31-ig.

Első díj: 1000 RON, második díj: 750 RON; harmadik díj: 500 RON.

A díjazottak nyertes pályaművei a Helikon Theátrum rovatában lesznek olvashatók, a díjjal nem jutalmazott, ám színvonalasabbnak tartott pályaműveket is közöljük.

 

 

 

 

 

Vida Gábor: Puliszka

Azt mondják, hogy amióta Habsburg-házból való bölcs uralkodóink a burgonya (krumpli, kolompér, pityóka, gruja, stb.) és a kukorica (tengeri, málé, törökbúza, stb.) termesztését némi szelid erőszakkal és kisebb botozások alakalmazásával a magyar parasztság körében meghonosították, hosszan eltartó és tragikus éhínség nem volt, bár a két világháború és főleg a kollektivizálás némileg igénybe vette a lakosság tűrőképességét, de nagy tömegek nem haltak éhen. Hogy mit jelent ez, elég csak az ukrajnai katasztrófát említeni, azt a Sztálin nevű bölcs vezér idézte elő szántszándékkal, elégedjünk meg azzal, hogy a mi bölcs vezéreink kisebbek voltak, ezért a hatalmuk is arányosan kevesebbre volt szabva.

242260948_4427945380628792_8460510158345360567_n.jpg

Tovább

Brassai Zsombor: A zabi utolsó vadászata

Azopan-novella

Lajos nyitott be elsőnek a nappaliba. Igaz, ő már tegnap este megérkezett. Csak úgy, betoppant. Egyáltalán nem tudni mivel jött. Otthonosan, a konyhába nyíló hátsó ajtón lépett a kastélyba, mint aki vacsora előtt még sétált egyet az öreg platánok alatt a parkban, és tálalás előtt elcsenne egy rántott camembert-et. A cselédlányok közül többen is elpirultak. A komornyik kurtán köszöntötte, majd előre ment bejelenteni érkezését. De, nemtetszését nem sikerült elég jól leplezni. A személyzet általában nem örül, ha az urak becsörtetnek intim zónájukba, ezt csakis a ház urának lehet megbocsátani, akinek vitathatalan jogában áll a cselédek körme alá nézni. A bajusza alatt folyton somolygó Lajos bizalmaskodása tulajdonképpen perverz és megbotránkoztató – ugyanis, egy magára valamit is adó komornyik többet vár a rangtól. Még akkor is, ha egyébként vajmi keveset lehet tudni, például a Lajos rangjáról. Ez egy olyan kétség, amit a komornyikok hamarabb vetnek fel, mint az urak a pipatóriumban – igaz, csakis lefekvés előtt a konyhában az első és egyben utolsó pohár bor mellett, szigorúan bizalmasan a rangidős szakácsnénak. A nemesebb grémium csak olyankor kezdi firtatni a genealógiát, ha Lajossal szemben felmerül, hogy…

azopan_00003120.jpg

Tovább

Finta Klára Enikő: Lendület

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képei, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest

A Jenő öcsém mint Ikarus című fénykép a szigetbecsei élet magánmitológiája. André Kertész mitikus dimenzióba emeli át a faluképet, az ismerős-ismert tájat és testet. A görög mitológia organikusan teremtődik újra a magyar mezőképen. Áthelyezkedik belé, analogikusan nyer értelmet: a mozdulat, a lendületvétel azonos. A vakmerőség ugyanaz. Jenő és Ikarosz alakja a felugrásban, a lábak elrugaszkodásában egyesül. A fénykép nézője pedig: szintén mitizál, keresi a test folytatását, a nyúlás, a lendülést. Az íveket úgy kell követnie a szemnek, ahogy azokat eredetileg leírták. Körkörös ívek, megszakított ívek, mozzanatosak. Jenő mozdulatában az a legszebb, hogy nem a repülés ívét, hanem az elrugaszkodásét mutatja. A repülés előtti mozzanat rögzítésében van André Kertész zsenialitása. Csak Jenő lábait látjuk, mintha a cselekvés kívül lenne a képen. Kívül kell elképzelni a repülést: a gondolat és a szándék ívében.

1627227684-temp-dehcnl-20210725-1620-0-90-cr.jpg

Tovább

Brassai Zsombor: Mindent látni

Nyitott szemmel imádkozni olyan, mint behunyt szemmel beretválkozni. Erre csak fronton edzett borbélyok képesek, és látnokok, akik egyszer majd lesznek. Jó, Mózes ilyen volt, színről színre látta az Urat a kijelentés sátrában, amikor az úgy beszélt vele, mint ember az emberhez. De nem láthatta meg a tejjel és mézzel folyó Ígéret földjét, a Kánaánt.

azopan_00014176.jpg

A tábori lelkészre leginkább szombat este volt szükség, az ellenség miatt nem lehetett lámpát gyújtani, de beretválkozni mégiscsak ildomos vasárnapi mise előtt. Így aztán a bakák némán gyóntak a vaksötétben. A tisztelendő gyakorlott mozdulatokkal húzta meg a megvastagodott puskaporos és sáros borostát. A penge éles sercegése ellenpontozta a közeledő front moraját. És a csend gyónt. Abban a pillanatban baka és tiszt egyaránt megértette, hogy most tükör által homályosan látunk, akkor majd színről színre – mint Mózes és a tábori tisztelendő. Ájtatos beretvált bakák hajtottak fejet a másnapi misén, csak a tisztelendő nyitotta tekintetét az ég felé. Ragyogott az arca, minden bizonnyal látta az Urat, és a Kánaánt is, és Rózsit, Sárit, Annus ángyót és a szivarját kiolvasott újságpapírba csavaró Elek bát, aki a zöldhályog miatt kissé homályosan olvasta a két hete lejárt frontról szóló híradást,mielőtt szalonnabicskájával csíkot hasított a finomra vágott kapadohánynak. A bakák lehajtott fejjel, mélyen behunyt szemmel vették magukhoz az Úr testét, arcuk szőrtelen és tiszta, akár a háború előtt született csecsemőjük hamvas popsija. Albert tisztelendő fehér botjára honaljból támaszkodott, a rózsafüzért két kézzel morzsolgatta, és nyitott szemmel recitálta a miatyánkot.

(Kép forrása: Azopan)

 

 

Tófalvi Zselyke: Ősz lett, hirtelen

Olyan váratlanul lett vége a nyárnak. Mindig ez van, így van megírva, megrendelve, hogy augusztus 20-a után szükségszerűen elromlik az idő, az emberek már csak a hattyúkat etetik a Balaton partján, felvették az esőkabátot (softshell dzseki) is, és úgy nézik a szokatlanul háborgó vizet. El is felejtették, hogy két nappal azelőtt önfeledten lubickoltak, frizbiztek a vízben, esetleg vízibicikliztek is, és azon hahotáztak hangosan, hogy ki égett le jobban a tűző napon. Egyedül a horgászok kitartóak, ők addig reménykednek még egy utolsó nagy fogásban, míg be nem fagy a tó vize, ami ebben a klímaváltozásban nem valószínű, hogy egyhamar bekövetkezik.

Tovább

Demény Ágota: Tina Revü

„Mit mondtál? Nem hallottam jól! Mondd csak még egyszer! Mi nem tetszik, mi az, ami egyhangú?!” Belevésődtek a fejembe ezek a mondatok és a hozzájuk kapcsolódó jelenetek.

Nemrégiben egy kolleganőm ajánlotta, hogy nézzem meg a Tina élete című filmet. Figyelmeztetett, hogy felkavarja a lelkivilágomat, mivel tudnivaló rólam, hogy az érzékenyek táborát erősítem. Valóban nagyon megérintett a film.

Tovább

Láng Zsolt: A halál erőterei

Ajánló a Látó 2021-es színházszáma elé

Drámákat, színműveket olvasni olyan, mint kagylót enni. Az a primér kis idegenkedés is rögtön eltűnik, ahogy megérezzük az öblös cseréptálban elénk tett étel illatát, aztán elkápráztat a szájunkban, a garatunkban, az agyunkban szétolvadó íz és zamat, de ami a lényeg: az evés után még órákig érezni fogjuk az életenergiákat és -örömöket indukáló gasztrokémiai hatást. 

moules-chermoula-1536x1010.jpg

A 2021-es SzínházLátó úgy viselkedik, mint egy tál Moules à la chermoula. Még le sem ülünk az asztalhoz, csupán a járdáról tekintünk be a vendéglő teraszára: ínycsiklandozó a felhozatal. Háy János, Kiss Csaba, Ioana Hogman (Máthé Barbara és Stekbauer-Hanzi Réka fordításában), Zsidó Ferenc, Ayhan Gökhan, Márton László darabjaival találkozunk a lapban. Mindig nehéz az egyetlen szavas műfaji besorolás, de épp ezért kísértő: Háy János darabja tragikomikus, Kiss Csabáé groteszk, Ioana Hogmané metadramatikus, Zsidó Ferencé retrorealista, Ayhan Gökhané misztiko-abszurd, Márton Lászlóé szatiro-apokaliptikus. 

Nem volt szerkesztői szándék, de az idei SzínházLátó valamennyi darabja a halálról szól, vagyis, mert az túlzás, hogy szól, a halállal kerül kapcsolatba. Hazatér a halott férj; valaki elhatározza, hogy meghal; valaki nem akar meghalni; valaki hisz a halál utáni feltámadásban; másvalaki a halál előttiben; valakit feltámasztanak, de a valóságban csupán az ellene táplált gyűlölet testesülhet meg. 

Mitől drámai az élet? A haláltól. Alapvetően így van. Halál nélkül nem létezne színház sem. (Legfeljebb dögunalmas Halálra-várva című előadások volnának.) Élet és halál, igen. Hozz be két hallgatag embert a színpadra, máris létrejött a drámai erőtér, így tanítják a drámaírói iskolákban. De egy ember is szülhet efféle erőteret, csak annyi kell, hogy legyen két pólusa. Mint a mágnesnek, északi és déli. Szórjunk egy kis vasreszeléket a mágnesrúd köré, szépen kirajzolódik az erőtere. Tekintsük a vasreszeléket szavaknak, és máris megkapjuk a drámaszövegek modelljét. Gyűjtsünk egybe néhány efféle modellt, és máris megvan az idei SzínházLátó is.   

(Fotó forrása: https://cuisine.journaldesfemmes.fr) 

Vida Gábor: Prosit!

1944. augusztus 23-án a román király sikeresen levezényelte országa kiugrását a második világháborúból, úgy tűnt, vesztes pozícióból a győztesek oldalára került. A szovjet hadsereg meg is szállta íziben Romániát, és mindjárt a Maros vonalán voltak. Kétségbeesett német egységek harcoltak mindenfelé és megpróbáltak visszavonulni, a ploiești olajkutak lángoltak, az Árpád-vonal zseniálisan kiépített erődítései fölöslegesnek bizonyultak, a német és a magyar hadsereg alakulatai másfél hónap alatt feladták édeserdélyt. Menekült mindenki, amerre látott, sokan voltak hősök, csak már nem igazán volt miért harcolni, de a vérengzés még eltartott hosszan. Valamikor nemzeti ünnep is volt miatta, mi magyarok zúgolódtunk, hogy bezzeg a hitszegők és az árulók. Kevesen beszéltek arról, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós is próbálkozott a kiugrással, de nem hallgatott rá a vezérkar.

regele-mihai-i-si-generalul-ion-antonescu.jpg

Tovább

Demény Péter: Sötétkék opera

A kékszakállú herceg vára egy komor, szűk opera. Ez nem értékítélet, inkább mondhatnám hangulatítélet. Ahogy a barátaim mondják: feltétlenül nézd meg a Ragyogást vagy A bukást, de nehogy depressziósan! Hát A kékszakállú…-t sem úgy, hanem nagyon fent, legalábbis egy laikusnak: legyen honnan lezuhanni.

235315005_836946357024404_3531600755670345457_n.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása