A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

Codău Annamária: Kapcsolódás és koccanás

Az András Lóránt Társulat Connect c. előadásáról

2020. május 23. - 1...1

A táncszínházban azt tartom különlegesnek, ahogy feloldja a verbalizálás, a fogalmak mentén való gondolkodás kényszerét. Ha tudnék is kivonatolni valamilyen narratív struktúrát a megtekintett előadásból, ezt legfennebb utólagosan teszem meg; amíg benne vagyok, tekintetem ráhangolódik-rákapcsolódik a fluid mozdulatokra, ahogy a táncosok egymást billentik ki és hozzák vissza az egyensúlyba, belemerevednek pózokba. A közepe táján kezdek felismerni mintázatokat is, az ebből származó familiaritás pedig segíti mind a figyelemnek a képernyőre való összpontosítását, mind a színpad különböző részeit kitöltő, egyidejű mozgások irányába való szétszóródását.

andras_l1.jpg

Így, bár a Connect című előadást mozgóképként szemléltem, idén a tánc világnapja alkalmából megosztott, a 2018-as bemutatóról készült felvételen, ezzel a ráhangolódással egy kicsit mégis el tudtam képzelni, hogy ugyanabban a térben vagyok, amelynek színpadrészének egészére kiterjednek a mozdulatok az egymással való kapcsolódási kísérletek során. Mert az egész előadás kb. olyan, mintha connect címszóra elkezdenénk az automatikus írást működtetni, csak persze ezt tánckoreográfiában, amely lépések és asszociációk láncolatában bontakozik ki. Azért az feltűnik, hogy egy tudatosan rendezett struktúra az egész, erre talán túlságosan felhívják a figyelmet a jelenetek közötti 3-4 másodperces sötét leállások, amelyek az átrendeződésnek és a zeneváltásoknak hagynak időt. Ez kissé mindig kizökkentett, de talán a nagy fókuszáltságot igénylő tartamokkal váltakozó kis „felengedéseket” is bele lehet írni játékosan a kapcsolódások és csatlakoztatások logikájába: van, amikor a connexion megszakad, hogy aztán ugyanaz folytatódjék vagy valami más kezdődhessék.

plakat.jpg

A jelenetkollázsban felismerhetünk kávézós randit, ahol a kellékeket is testek formálják, három férfi közötti versengésszerű erőmutatványokat, egy medencét vagy vízpartot úszókkal és hullámokkal, amiket szintén a mozdulatok hoznak létre. Vannak nyilvánvalóbb szimbolikusságot előhívó mozzanatok, mint amikor (talán) búcsúlevelet ír egyik táncos a másik testére, vagy amikor egyik nő egy veder földbe „ülteti” és állítja bele a párját. Minden kapcsolódási kísérletben ott van az elcsúszás, a megszakadás, az inkompatibilitás és a sebezhetőség esélye, amit a felsorolt és ahhoz hasonló azonosítható epizódokon túl még jobban szemléltetnek például az olyan mozdulatsorok, mint amikor a táncosok egy láncreakciót előidézve koccintják össze a poharaikat vagy töltögetik át a vizet egy közös tartályba. A víz központi és szervező motívuma az előadásnak: rendre megóvandó és éltető szubsztancia, de a tánc nyelve által imitálva közegként is feltételezhetjük, amelyben a levegőétől eltérő sűrűség okán a mozdulatok is másak, és így egymáshoz érni, a teret kitölteni és a másikat megtartani is más logika és erőkifejtés alapján lehet. Tehát a kapcsolódásra nincs egyetlen recept, mindig másképp zajlik, próbálkozások sorozata. A lebegő, de mégis súlyos atmoszférához a Dead Can Dance és Ólafur Arnalds zenéi járulnak hozzá, a pohárkoccanások hangjával együtt még sokáig visszhangzanak a nézőben.

Connect

András Lóránt Társulat

Rendező koreográfus: Szabó Franciska

Szereposztás a 2018-as bemutatón: Bezsán Noémi, Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Ruszuly Ervin, Varga Balázs)

(Képek forrása: András Lóránt Társulat Facebook-oldala)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6815713224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása