A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog


Vida Gábor: Puliszka

2021. október 04. - 1...1

Azt mondják, hogy amióta Habsburg-házból való bölcs uralkodóink a burgonya (krumpli, kolompér, pityóka, gruja, stb.) és a kukorica (tengeri, málé, törökbúza, stb.) termesztését némi szelid erőszakkal és kisebb botozások alakalmazásával a magyar parasztság körében meghonosították, hosszan eltartó és…

Tovább

Brassai Zsombor: A zabi utolsó vadászata

Azopan-novella

Lajos nyitott be elsőnek a nappaliba. Igaz, ő már tegnap este megérkezett. Csak úgy, betoppant. Egyáltalán nem tudni mivel jött. Otthonosan, a konyhába nyíló hátsó ajtón lépett a kastélyba, mint aki vacsora előtt még sétált egyet az öreg platánok alatt a parkban, és tálalás előtt elcsenne egy…

Tovább

Brassai Zsombor: Mindent látni

Nyitott szemmel imádkozni olyan, mint behunyt szemmel beretválkozni. Erre csak fronton edzett borbélyok képesek, és látnokok, akik egyszer majd lesznek. Jó, Mózes ilyen volt, színről színre látta az Urat a kijelentés sátrában, amikor az úgy beszélt vele, mint ember az emberhez. De nem láthatta meg a…

Tovább

Tófalvi Zselyke: Élet

Ha tudnék balladát, vagy ódát írni, akkor azt tenném: írnék ehhez az asszonyhoz  méltó szöveget az ő nehéz, de gyönyörű pillanatokkal megáldott életéről, a természetességéről, ahogy a kisdedét jobb mellén szoptatja állva, míg a gyereke alszik a pólyában, arról, ahogy fogatlanul mosolyog, és…

Tovább

Vida Gábor: A sár földrajza

Vannak fotók, amelyeket az ember minden további nélkül a sajátjainak fogad el, vagy mert ő is elkészíthette volna, vagy mert magára ismer. Amikor először láttam ezt a képet, azt hittem, hogy ez annak a falunak éppen az az utcája, amelyben felnőttem. A tüzetesebb vizsgálat után kiderült, hogy a fehér…

Tovább

Imre Eszter: Gondolatok az írás és a szorongás anatómiájáról

Anyám már tizennyolc éves koromban megjegyezte, hogy onnan tudja, valami nincs rendben nálam, hogy nem írok. Elnagyolt kijelentésnek tartottam, és azóta is ez a vád éri a leggyakrabban részemről: hogy „nagyokat mond”. Tulajdonképpen a posztmodern és anyám, ők ketten váltották ki belőlem ezt az…

Tovább

Tófalvi Zselyke: (Gyors)korcsolyázás

Most, hogy már nyakunkon a tél, az autóm is téligumikat kapott, és az első hó is megérkezett, korcsolyázhatnékom van. De nem a klasszikus, műjégkorcsolyázásra vágyom, hanem az igazi, vad csúszásra a jégen: gyorskorcsolyázásra, vagy ahogy hívtuk a nyolcvanas évek elején: futókorira. Gyerekkoromban…

Tovább

Vida Gábor: Disznóság

Azopan

Azt hiszem, akkor is tilos volt a parkban disznót vágni, amikor ezt a képet 1978-ban Erdélyi Laló készítette. Én a 21. században is láttam ilyet, igaz, diszkréten csinálták, csak hát felfordulással jár, nehéz eltitkolni. Azon is jókat derültünk, amikor a román egyházfő egyházi ünnepnek nyilvánította…

Tovább

Vida Gábor: Valahol Erdélyben...

Azopan

Az a gyanúm, hogy öregszem. Nem is olyan régen háborogtam, hogy a Duna Televízió megszokott erdélyi képsorában az egy lovas szekér afféle vágókép lett a 90-es években, az erdélyi szegénység szimbóluma, amelyhez megfelelő zenét is adtak, főleg mezőségi lassút. Nem minden ok nélkül volt ez így, és…

Tovább

Imre Eszter: Lidérc

Azopan-novella

Nemrég egy álmomban nagymamámmal sétáltunk. Elvileg a mi városunkban, de valaki megbűvölhette, mert csak a mása volt, úgy, hogy tulajdonképpen semmiben nem hasonlított rá. Babona: valami különös hasonlóság mentén olyan, mintha, de talán az, talán nem. Mint amikor a nyelvem hegyén van a szó, az…

Tovább
süti beállítások módosítása