A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

Kertvéllesy András: Raveület

2021. június 02. - 1...1

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem 1. év teatrológia osztálya Látóban megjelent szövegeket dramatizált. A Színészmesterség műhely keretében született műveket a következő egy hétben a Látó-blogon adjuk közre. A jeleneteket 2021. május 26-án mutatták be az Egyetemen. Szakirányító: Patkó Éva. Osztályvezető: Ungvári Zrínyi Ildikó. Fotók: Kovács István és Nagy-Lázár Mikolt 1. éves multimédia szakos hallgatók. 

c27bda02-0099-45e1-a914-b76030a0579e.jpeg

(Élő Csenge Enikő Minden este c. novellája alapján)

A jelenet félhomályában techno.

:  Negyvenkilencben jött haza. Anyuska huszonöt, én négy voltam, ő meg egy megroskadt, sovány, harmincas öregúr. Emlékszem a feslett, zöld kabátjára, ahogy a koszos kezével anyám vállát fogta, és kérdezte, kicsoda a kicsi lány, kicsoda ez? Ezt hozta haza. Meg magát. Az összes végtagját, mindkét szemét, fülét, és az ujjait épségben.

: Apus. Ne érj hozzám. Apus, ne érj hozzám. Apus, ne érj hozzám!

Férfi: A lányom vagy.

: Nem is ismersz. A bőrömet, a zúzódásokat, a félelmet a szememben, azt ismered.

Férfi: Azt csinálok veled, amit akarok!

Nő: Mert jogod van hozzá, ugye? Miközben sose hitted el, hogy a te lányod vagyok...

Férfi: Mit merészelsz?

Nő: Járt a lába, mint egy rugó. Mozogni kell. Azt mondta, csak így lehetett túlélni.

Féltem a közelébe menni. Nem ismertem. Nem kértem tőle semmit. Soha, semmit.

De neki szüksége volt rám. Azt mondta, csak így lehetett túlélni.

Hát itthon nem volt rá szükség. Megtanultunk nélküle túlélni. Maradt volna ott. Ezt kívántam, míg élt.

Férfi: Tudsz-e krumplis tésztát, olyan jót, mint anyus?

Nő: Felkötöttem a kötényt, pucolni kezdtem. Azt a kis maradékot, amit anyusnak tettem félre. Szidta, hogy sótlan.

Akkor főzd meg magadnak te szarházi!

Férfi: Na gyere csak ide, most megkapod, ami jár neked. Megmutatom, mit adott nekem az élet. Segítsél az öregeden.

Nő: Ütöttem, ahol értem, kiharaptam egy darabot az egyik ujjából, ömlött a vér, köpködtem a bőrt. Végre eleresztett.

Férfi: Egy szál hálóingeben, mezítláb az udvarra futottál sikoltozva, „Hagyjon nekem békét! Hagyjon békét!” Mire én utánad kiáltottam,

Nő: „Jogom van hozzá, hogy azt csináljak veled, amit akarok! Jogom van hozzád!”

Nem volt maradásom Apuska. Ide vissza soha többé. Rettegtem, hogy megint itt ér utol az ősz, a tél, magával, és én minden este tolhatom a bútorokat az ajtóm elé.
Férfi: Hát még mindig, kislányom?

Nő: Még mindig apuskám. Ez marad velem magából örökre.

– mondtam volna, de elszorult a torkom. Nyöszörgött, miután rávágtam az ajtót. Benyitott, miközben öltöztem. Megint maga alá csinált. Meg akart mosdani. Segítséget kért. Én meg csak annyit tudtam mondani,

Férfi: „Menjen innen, de kurva gyorsan!”

Nő: Járt a lábam, mint egy rugó. Mozogni kell, gondoltam, csak így lehet túlélni. Mozogni kell, gondoltam, csak így lehet túlélni.
Aztán összeszedtem magam.

Szüksége volt rám.

Jó éjszakát, kiáltson, ha kell valami. - Minden este mondtam,

Férfi: Jó éjszakát.

Nő: Minden este jár a lábam, a lábam minden este. Mozogni kell, ezt mondta, csak így lehet túlélni. Mozogni kell, gondoltam, csak így lehet túlélni.

Jó éjszakát kívánok Apuskám.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3616579550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása