A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

Demény Péter: Tojás és téboly

Kovács Tünde címötletére

2020. október 26. - 1...1

Mióta az eszét tudta, valamit kotyvasztott, ha szomorú volt a világ vagy a maga bűnei miatt. Azt is hamar észrevette, hogy minden gyónásához a tojás kellett valamiképpen. Az sem akárhogy: a húsok valahogy mindent tönkretettek, felülkerekedtek, maguknak követelték a figyelmet. Hol volt például egy rántott hús pöffeszkedése, kihívó dölyfe egy rakott krumpli eleganciájához vagy egy madártej buja arisztokráciájához képest!

beryl_cook.jpg

Ó, a habverést nagyon szerette ilyenkor. Úgy hordta magában az éppen aktuális bűnt, mint egy zsiráf a rejtélyes sebét az egyik természetfilmben, s ahogy forgott a kis gépezet, úgy képzelte, mindent kiver, kicsépel magából. Olykor beleszédült ebbe a forgásba, és majdnem kiengedte a kezéből a mixert, de még idejében észbe kapott, és úgy fejezte be a műveletet, mint egy valóságos mesterszakács.

És a habcsókok. Úgy készítette a meseháztetőket, mint aki már tényleg semmit nem nézhet el magának. Pedig egyedül élt, senki nem rótta meg egyetlen elhamarkodott gesztusáért vagy cselekedetéért sem. Magáért szenvedett, pontosabban magától, és ezt kellett kezelnie valahogyan, akár úgy, hogy tojásfehérjeként öt deka cukorral számol.

A zsiráf sebét apró madarak csipegették, ami nem lehetett nagyon kellemes, de legalább tisztán tartották, fertőtlenítették, igaz, a többi állat így sem fogadta be, külön baktatott, még az oroszlánoknak se kellett. Őt saját magának kellett tisztítania, fertőtlenítenie, és közben fájdalmat okoznia önmagának.

Ha súlyos volt a bűn, és emésztő a lelkifurdalás, a rakott krumpli, a madártej vagy a habcsók ment a szemétbe. Egy ideig a szomszédoknak ajándékozta őket, de hamar belátta, hogy ez csalás, méghozzá szemérmetlen csalás. Így tényleg úgy kell magára néznie, mint valami megcsendesült Gordon Ramsay-re. Többször nem alkudott.

Amíg a krumplit és a tojást pucolta, a habot verte, vagy igyekezett eltalálni a helyes arányokat, Istennel vitatkozott. Nem értette, miért tévedékeny az ember, miért történik meg vele az, amit nem ő akar, mégis ő teszi meg, aztán azt nem értette, miért akarja kihúzni a nyakát a hurokból. Te akartad, akkor miért nyafogsz?!, kiáltott fel olykor, Csillának pedig, aki rémülten becsengetett, azt mondta, megégette a kezét.

Ha azt mondom, most már ellenállok a kísértésnek, a sátán csak vigyorog a sarokban, jutott eszébe mindig, amit kedvenc sanzonénekese mondott egy interjúban. De hát ez folyton ott kuporog!, kiáltott fel máskor, de Csilla is megszokta már ezeket a váratlan ordítozásokat.

Ha a habcsókok görbéjét meg kellene rajzolnunk, észrevennénk, hogy negyven és ötvenöt éves kora között készült a legtöbb, és még szinte vágyai mocsaras illatát is magukon hordozták, fintorogva dobta el őket. Hatvan felé már csak rakott krumplit készített évente kétszer talán, és amikor meghalt, a szomszédok undorodva öntötték el a megromlott madártejet.

Milyen rendes ember volt!, mondta ez is, az is, egyre ismételgették, mert már nemigen tudtak mit tenni. A halott azonban hallgatott, mint aki mindent megtanult már a tojástól.

(Kép: Berryl Cook)

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7316258072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása