A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

Haverinen-Varga Katalin: Bevándorló ismerősöm

2020. szeptember 07. - 1...1

Tompa Andreának, aki Haza című regényével a történetet ihlette

Évek óta ismerek egy bevándorlót.

Ült a köves folyóparton kétezerhúsz egyik forró júliusi délutánján, szája sarkából fűszál lógott, vállát égette a nap, és bevándorló ismerősöm azon tűnődött, milyen is ez a kimérten tovahömpölygő Duna. Millió éve úton van, mégis mindenhol otthon. Úgy köt össze messzi tájakat, hogy közben elválasztja egymástól az embereket. Tíz nyelven beszél, de őt csak a szitakötők, vadkacsák, egy-egy fölé hajló szomorúfűz érti. Talán kedvetlenség ült a lelkén, talán csak napszúrás kínozta, de ahogy így elnézte a Dunát, ezt a fenséges és tiszteletre méltó folyót ma csak egy szelíd óriáskígyónak látta, és hirtelen megesett a szíve rajta.

regiduna_becs_galeriasavaria_hu.jpg

Bevándorló ismerősömnek, mióta bevándorolt, gyakran esett meg a szíve a legkülönfélébb dolgokon. Elkopott lépcsőkön egy régi bérházban, például. Egy kidobott hintaszéken. Vagy azokon, akik valamilyen születési rendellenesség folytán egész életükben bicegve járnak. Meg volt győződve róla, hogy ezeket az embereket Isten elfelejtette befejezni. "Sosincs kész emberek", titokban csak így hívta őket, és számukra külön helyet tartott fenn a szívében. Sokat írt. Úgy képzelte, írással rendet lehet tenni a világban. Keveset beszélt, szeretett inkább a szavak mögé figyelni. Vagy olvasni a sorsa jeleiből, nézd, varjak szállnak fölöttünk, mondta, és vészjóslóan az ég felé mutatott. Néha köszönt a fáknak. Ha találkoztunk, olyanokat kérdezett, hogy szerintem "a fák miért nem harcolnak", vagy "mi történne, ha egy évig nem szólalnánk meg". Amikor látta, hogy meg sem próbálok válaszolni, lemondóan nézett rám, talán még legyintett is. Mesélte, néha egész éjszaka azon csodálkozik, hogy egy idegennel, akinek kevesebb betűből áll az ábécéje, és egész életében más ízekből állt a reggelije, azzal mégis milyen égi csoda folytán tudjuk megosztani a legmélyebb titkainkat? Hogy tudja két idegen elmesélni egymásnak az életét, és mindig találni legalább egy közös pontot? Ennek a misztériumát sosem unta meg.

Nehéznek érezte magát azon a júliusi délutánon. Talán az otthoni hegyek hiányoztak, talán egy messzi trópusi táj, ahol még sosem járt. De hol ér véget az otthon, és hol kezdődik a nem-otthon? Mert bárhol lehet otthon, ahol az ember megszeret egy fát. És a világ tele van fákkal. A fák pedig felnőnek az égig, míg az ember csak egy porszem marad, a szíve még annál is parányibb. Mégis elfér benne a világ összes fája. Vagy például a Duna, ez a tíz országot átölelő folyó. Hol van otthon a Duna, kérdezte magában ekkor, de amint feltette a kérdést, máris elpirult saját kicsinyességén. Mert nyilván minden cseppje ott van otthon, ahol épp van. Nem mondja a Fekete-erdőben, hogy Auf Wiedersehen, mert ő márpedig kivándorol, sem a Vaskapu-szorosnál, hogy ő igazából német. És Mohácsnál sem mondja, hogy hát azért mennyivel jobb hely Bécs. Néha elképzelte, ahogy Isten megrajzolta a Dunát. Előkotorta a zöld ceruzáját, feltűrte az ingujját, és mint egy óvodás, félig kiöltött nyelvvel véletlenszerűen húzott egy kacskaringós vonalat az előtte elterülő dombokra, síkságra. Majd nézegette, forgolódott körülötte, és rájött, hogy ez így egymagában rettentő unalmas. Ezért aztán rajzolt hozzá gömbölyű köveket, vízipókot, kormoránt, ahogy szárítkozik széttárt szárnyakkal a parton, megrajzolta a csukától a lapos keszegig az összes halat. Bevándorló ismerősöm nézte, ahogy a hullámok a lábát mossák, kezével elpöckölt egy szúnyogot, és akkor eszébe jutott, hogy amikor Isten mindezt megrajzolta, akkor még nem voltak határok. Határok majd csak később lettek, miután Isten eldöntötte, hogy megrajzolja az embert. Az ember aztán kapott saját rajztömböt, saját ceruzaszettet, hogy azzal rajzoljon magának, amit akar. De mit akart, amikor országot rajzolt és határt? Talán csak elütni az időt valamivel, mert unatkozott, gondolta, bored like hell. Vagy csak meg akarta határozni magát. Hogy végre azt mondhassa, ezek vagyunk mi. Mi ilyenek vagyunk. Ők pedig, ott a határon túl, ők mások. Hogy azt mondhassa, ott megy a kivándorló, vagy, hogy itt jön a bevándorló.

Bevándorló ismerősöm ekkor a vándor szót kezdte forgatni a szájában. Érezni akarta a zamatát, mint a friss kerti paradicsomnak, amikor beleharap és a leve végigfolyik a nyakán. Úgy képzelte, a vándor valaki olyan, aki valami újat akar látni. Akarja látni a tengert. Ezért útnak indul, mint a Duna. Vagy a szibériai fennsíkot, a kafferbivalyt ellés közben, vagy ahogy halálra kövezik a család lusta tagjait az inkák. De ha a vándor bevándorol valahova, tud bennebb és még bennebb vándorolni? Vagy létezik egy pont, ahonnan már nem megy bennebb? És aki legbennebb vándorol, az mit talál ott legbelül, tűnődött a bevándorló ismerősöm, de már nem volt biztos benne, hogy bármi logika lenne a gondolataiban, és gyanítani kezdte, hogy napszúrást kapott azon a júliusi délutánon, kétezerhúszban, a koronavírus-járvány alatt.

Ült a folyóparton, nézte a tovatűnő buborékokat a zöld színű vízben, egy csapat vadlúd szállt fel a közeli fűzfák alól. Bevándorló ismerősöm ekkor a saját rajztömbjére gondolt, a saját ceruzáira. Szerette volna tudni, még hány határ fog elmosódni az ő rajzán. Egyáltalán, mi fog kikerekedni belőle ott, a legvégén. De nem tudhatta. Csak azt tudta, hogy a Duna mentén bárhol találna egy gömbölyű követ, ami visszaröpíti a kezdet kezdetéhez. A sivatagot és a sarkkört kivéve bárhol találna egy fát, aminek nekidőlve úgy érezné, ezt a helyet Isten pont neki rajzolta. És ahol végül leül, lepakolja a rajztömbjét, és otthont rajzol magának, ott lesz az otthona. Ez a hely pedig lehetne akár ott is, ahol született, gondolta a bevándorló ismerősöm, és ebben a pillanatban arcát a nap felé fordította.

(Kép: Az új és a régi Duna meder, Bécsnél. Metszet, 1875. Forrás: galeriasavaria.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3616192964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása