Az első nagyvárosi graffitit minden bizonnyal Budapesten láttam, legalább is akkor figyeltem fel a jelenségre, hogy a házak falát, hidak lábát, vasúti kocsik oldalát valakik művészi ambícióik számára felületnek használják, többnyire értelmezhetetlen ábrákat festenek, de olykor valódi műalkotások is születnek. A járókelők és a hatóságok bosszankodnak, szörnyülködnek vagy csodálkoznak, és kisebb-nagyobb összegeket hajlandók áldozni a graffiti eltüntetésére. Vannak városok, ahol kimondottan erre a célra készült gépeket használnak, másutt a rendőrség vigyázza a kopár felületeket, névtelen feljelentést lehet a tettesek ellen tenni, rongálásnak számít, néha pedig megáll az ember, és elcsodálkozik, hogy is tudtak oda felmászni. Vannak graffitik, amelyek műalkotásnak számítanak és vannak helyek, ahol oktatják: ha már mindenképpen telepingáljátok a falat, csináljátok jól. Vannak rettenetes tűzfalak, amelyeket így tesznek elviselhető látvánnyá. Lehet ezt jól csinálni és lehet rosszul. Mióta az ember reménykedik, hogy a falra festett üzenetét egy arrajáró meglátja és érteni fogja, van graffiti. Kissé mindig illegális, kéretlen, nem oda való. Volt már Pompejiben is, de a pireneusi juhászok is hagytak obszcén üzeneteket egymásnak, amikor még arrafelé is transzhumáltak, politika még akkor vidéken nem volt. Az ötvenes években, egyik-másik erdélyi faluban fáradt olajjal kenték a meszelt falra, hogy: kulák. Ez is graffiti. Van olyan falu, ahol mai napig megőrizték, nem műtárgy, viszont dokumentum.

Egy sok négyzetméteres felületet kifesteni időt, erőt és festéket kívánó tevékenység, viszont az alkotás öröme és az a tudat, hogy ezrek fogják látni az alkotást, és mindenki elviszi a hírét annak, hogy a szignó itt is felbukkant, megéri a törődést és olykor a veszély vállalását. Versengés is lehet ebben, rivális társaságok így jelzik a területfoglalást vagy csak a rátermettséget, néhol ipari alpinistának kell bizony lenni, vagy pókembernek. Tekintélyes mennyiségű szakirodalma van a dolognak, olykor az is látszik a vonalvezetésen, hogy az alkotók jobban tennék, ha pszichológushoz fordulnának, vagy többet kellene lapozniuk a művészi anatómiát, nekem a pálcikaember meztelen nőként ritkán tetszik, falusi vagyok. Ez itt nem az irónia helye, mert ha valaki azt hinné, hogy igazi graffiti csak városon van, akkor téved.

A tavasszal, amikor tombolt a járvány és kijárási tilalom volt, egyszer megszöktem (vagyis többször, de ez nem tartozik a témához), és Nyárádmagyarós határában álltam meg pihenni, pontosabban egy ásónyélnek való fűzfakarót kerestem az út mellett, amikor. Nem, nem jött utánam szirénázó rendőrautó, hanem a szemembe ötlött valami. A szemközti domboldalról tudnám jól fotózni, de nehéz oda átjutni. A Bekecsre vivő országút támfalán graffitik sorakoznak. Ezeket a festményeket nem látja senki, hacsak nem ereszkedik le a fal tövébe, a nyáj szokott elvonulni ott, és egy méhész kaptárai állnak nyáron. De az alkotók kiszúrták, hogy van itt egy üres fal, nem sétál ott rendőr vagy rendész, esetleg egy medve, szabad a tér és lehet fösteni. Nem tudom, hogy kik ők, de visszajárnak. Mert van öncélú alkotás.