A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

Tekintetek találkozása

Egy mondat a szabadságról - Markó Béla könyvbemutatója, Teleki Téka, 2020. augusztus 25.

2020. augusztus 27. - 1...1

„A költészet vibrálás” – mondja Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó igazgatója, és a beszélgetés végig költő-költészet-költőiség hármasa körül forog. Markó Béla Egy mondat a szabadságról című legutóbbi kötetéről van szó, s a bemutató a Teleki Téka első emeleti folyosójára szorul az eső elől. Igazi „járványkönyvbemutató” tehát, maszkokkal, távolságtartással és a tekintetek találkozásával.

mb0.jpg

Jó kis provokatív magyaróra zajlik, olyan kijelentésekkel, mint hogy a lírának nem megmutatnia kell valamit, hanem láthatóvá tennie, meg hogy a magyar irodalomban mindig túl sok ideológiát nyomnak rá egy versre. Mészáros az alakváltozásokra kérdez rá, Markó válaszul megemlíti a sohasem változó Ady Endrét, szemben például Arannyal, aki sokféle verset írt, és még igazán öreg sem volt, amikor már az Őszikéken dolgozott.

Ady különben visszatérő motívum, Markó szerint azért irritálhat sokakat, mert költészetében nem érezhető a kétely, Mészáros szerint prófétikus attitűdje már akkor is idejétmúlt volt, a történelem, Magyarország szétesése viszont őt igazolta.

Mindezeket Markó költészetére próbáljuk ráolvasni és -hallani: abban sok a kétely, s a versek egy epikus magból kiindulva jutnak el valahová. A Holdvilág című versben például, mely az Élet és Irodalom legutóbbi számában jelent meg, és amelyet a szerkesztő felolvastat a költővel, a gyerekkori álmok kopírozódnak a felnőtt rémült kérdéseire. Az epikus mag a kortárs líra egyik markere, akárcsak a reflexivitás, hiszen nem lehet már közvetlen élményeket megírni, vagy csak alakmások révén, akiket, mint Mészáros mondja, „KAF kimaxolt” a maga költészetében. Markó nem így alakváltoztató, soha nem jutott eszébe, hogy más néven írjon – inkább úgy, mint Arany: a formák, nézőpontok lehetőségeivel kísérletezik.

Végül a hiúság is szóba kerül, Markó azzal hárít, hogy a politikában lehetősége volt ezrekhez beszélni, mégis lezárta azt a pályáját, Mészáros pedig Kukorelly poénjával zár, aki arról ábrándozik, hogy a Népstadionban olvasson fel nyolcvanezer ember előtt. Szép álom, azt hiszem azonban, a költészetnek mégiscsak másféle intimitásra van szüksége, ahogy a holdvilágot sem érdemes tömegben nézni.

(Demény Péter)

mbkoz.jpg

Hétfőn jelent meg a hír, hogy idén mégsem lesz Pesten Könyvhét, aztán kiderült, hogy Marosvásárhelyen Forgatag sem. A kulturális rendezvények sorozatos elhalasztása közepette felettébb bosszantó volt, hogy ezúttal a zuhogó eső miatt kellett fölmerülnie többünkben annak a kérdésnek, hogy a Teleki Téka udvarára tervezett keddi könyvbemutató lesz-e vagy nem lesz-e. S aki ezen vacillál, mint én, az könnyen lekésheti a dolgokat. Viszont húsz perc hátránnyal is rá lehet hangolódni az Egy mondat a szabadságról című kötet kapcsán elkezdett beszélgetésre: Markó Béla és Mészáros Sándor eszmecseréjében olyan, a felek közötti intellektuális, familiáris viszonyt érzékelhet a hallgató, amely mégsem zárja ki a közönséget, hanem érdekfeszítően performálja azt a nyitottságot, amelyről éppen szó van. Hogy miként lehet úgy költeni, hogy a bennünk lévő érzések reflektáltságát ne szűkítse le a szöveg, vagy hogy nincsenek befejezett formák vagy stílusok. Hogy a saját gyerekkorunk bennünk lévő képei miként törnek elő és sarkallnak értelmezésre. Hogy amit Mészáros Markó friss kötetében derűsebb melankóliának, elfogadásnak érzékel, arra a költő maga talál igen pontos kifejezést: ez inkább a megértés elégtétele. De a megértés sem egy lezáruló vagy lezárható folyamatként említődik – épp az derül ki, hogy a művészetnek ez a modernista, a(z ön)megértésre törekvő funkciója nem tűnhet el, még akkor sem, ha néha a kortárs prérin szétnézve azt látjuk, hogy hajlamos háttérbe kerülni. Ugyanakkor a megértés és a teremtés nem feltétlenül zárja ki egymást, akár feltétele is lehet egyik a másiknak, vagy fordítva. És akkor innen nézve talán az sem lehet olyan furcsa vagy zavarbaejtő, hogy Markó kötetében, amint Mészáros rámutat, olykor mennyire ellentétes dolgokról esik szó: hiszen ha valaki a folyamatos keresésre, a kételyre (is) bízza magát, az elmerészkedik többféle határig, hogy visszatérve a legpontosabb formát és kifejezésmódot próbálja megtalálni. A bemutató azt a benyomást keltette, hogy ezen a költői úton járva valamiféle olyan felszabadító egyensúly is kialakulhat, ami az egyensúly tulajdonképpeni lényege: hogy a különböző hatások és erők nem felszámolják egymást, hanem egyformán fontosak maradnak. És itt már a hiúságnak meg a stadionnak csak a poén erejéig van jelentősége.

(Codău Annamária)

mb2.jpg

Mészáros Sándor utolsó kérdése, hogy nem zavarja-e Markó Bélát az, hogy nem ismerik el eléggé, hogy vágyik-e a sikerre, már önmagában zavarba ejtő, meglepő fordulata a kettejük közötti beszélgetésnek. Szokatlan zárlat, mert fordulatok nem feltétlenül a történetek legvégén következnek be, ugyanakkor Markó válasza mégis kerek egésszé simítja a késő délutáni beszélgetést, hogy tudniillik szerinte a siker, az elismerés fontos és kell, az érzés, hogy nagyon sokan figyelnek rá, szintén fontos, de ha ezt keresné, akkor megmaradt volna ama másik, politikusi pályán.

A Teleki Téka körfolyosóján ülünk, egyszerre nyitott és zárt térben, innen néztük a tavaly novemberi könyvvásár egyik epizódját, Varga Balázs és Henn János színművészek párbaját, ami a Bolyai-könyv bemutatóját kísérte. Azóta sokkal nehezebb „sikeresnek” lenni, bemutatók, sőt könyvvásárok maradnak el, és miközben nyitott terekbe, a szabad ég alá kényszeríti a törvény a kulturális rendezvényeket, egyben be is zárja, le is szűkíti a mozgásterét. Szabad ég, ami lezár, távolságokat kötelez ránk. Ebben a paradox helyzetben talán még élesebben látszanak a költészet kérdései: a tér szűkített, a mozgástér kicsi.

Elképzelem, milyen lett volna ez a könyvbemutató, ha más térben, rendes, megszokott környezetben zajlott volna. Végső soron lehetséges, az egész beszélgetés ezt a ránk kényszerített teret próbálná értelmezni azáltal, hogy a költészet útjait, miért ne, kiútjait keresné. Egyfelől Ady említése kapcsán, akinek Mészáros szerint a „a sokak számára irritáló” költészete többek között korának széteső Magyarországát képezi le, másfelől a magyar irodalomnak a beszélgetés során folyton felmerülő sokfélesége, egymásmellettisége kapcsán, aminek árnyéka Markó költészetére is rávetül: sokféle hang megfér egy életművön belül, az eltérők megerősítik egymást.

Zárt térben másképp visszhangzik a szabadság szó. Mondhatni, ironikus, és az is meglep, mennyivel szegényesebb volna az értelmezési tér, ha napjaink kulturális életét nem kényszerszabályozások árnyékában élnénk. A szabadság úgy kap plusz értelmezési tartományt, hogy nincs szándékoltság benne. Spontán következik be. Meg amúgy is, a Teleki Téka emlékezeti hely, könyvtár és szellemi bázis a maga nyitott körfolyosójával. Markó Béla könyvbemutatója, amit a vihar az ősrégi tér eme zugába kényszerített, pedig egy jó mondat a szabadságról, mert amiről beszél, az a nyitott és zárt terekben is egyformán érvényes.

(Sz.R.Cs.)

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr916178390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása