A júniusi látós szövegek tekintete együttesen a múlt század elejének magán- és történelmi eseményeitől fordul egészen a mai jelképes vagy konkrét bezártságélmények felé, hogy egy novella még egy fura közeljövőt is megidézzen. A dédapákról, trianonokról, betegségekről, sérülésekről vagy felnövés-kalandokról szóló szövegek közé egy-egy olyan vers is került, amely valamilyen módon a jelenlétek (hiánya, vágya, álma) körüli helyeket tapogatja ki, és mindez beágyazódik az idő áramlásába. A nyomasztó, a szép és a bizarr különös keverékét ajánljuk így a hivatalos nyár és „felszabadulás” elejére, az alábbi, nem kötelezően követendő sorrendben.

Korpa Tamás verseinek kolozsvári helyszínein sietős és sejtelmes dolgok zajlanak, a filmes Janovics Jenő is megjelenik látomásos szellemhajóján a Szamoson; Magyary Ágnes novellája a dédapa-háború-ezredes-pszichoanalízis-villamos-Tolnai világlapja talán elsőre zavarbaejtőnek tűnő mátrixában alakul; Lövétei Lázár László A jó fa című verse pedig bibliai verset gondolt tovább. Márton Evelin archív naplója ízelítő két kamasz 1993–1994-es mindennapjairól, iskolához, szülőkhöz, felvételihez és jövőhöz való viszonyáról, Tompa Gábor Gigászok alkonya című verse egy aktuális, a lokálisnak a globálissal való összekapcsolódását láttató hasonlattal indít: „Míg engem ronda vírus fojtogat,/ mint Vásárhelyt a kombinátok füstje” (a ritmus itt olyan, hogy még kacagni is lehetne, ha…).

Tófalvi Zselyke Trianoni meséje is részben dédapás történet, benne a maszk, a sorban állás ismerős elemeivel és egy briketta-anekdotával. Cseh Katalintól olvashatunk néhány csendesebb, lágy hangzású, de a legkevésbé sem súlytalan reflexiót versben, Mátyus Melinda történetei válásról és betegségről pedig azzal is hatnak, hogy itt a mondatok szikár kopogása is hordozza a súlyt, s a sorok tördelése révén látványos a szakadás.

Tomaji Attila verseit valamilyen immateriális elrugaszkodás és anyagszerű szétbomlás jellemzi egyszerre, Mihálycsa Erika Körömbőrradírja erszényes tapirókákat és gruffancsokat is elképzel, mint a nem oly távoli jövőben létrehozható háziállatkákat. Fazakas Attila versei mintha a család és otthon viszonylatában keletkezett sebek rései közé nyúlnának, s Molnár Zsolt művében is „széthull minden érzésed”.

Kiss Noémi meseregényrészletei a szimpatikus aprócska Cérnasrác és Lili otthonról való elszökését mesélik el, Jász Attila, alias Csendes Toll A bölények kipusztulása címmel két felnövés-verset közöl az „indiánosodás”, a telep és a lassú sodrás hangulatának megidézésével, Láng Orsolya pedig rések között figyel és vesz észre dolgokat, (eltűnt) jelenléteket érzékel(tet), és bravúrosan megérzi az olyan igék versbeli helyét, mint az „áramoltál”.

A Sétatérben Imre Eszter Jón Kalman Stefánsson trilógiája apropóján elmélkedik a pátosz helyéről napjainkban, és jut el az időtálló művek ismérvéhez, Lakatos Artúr kortárs francia és orosz akciófilmeket ismertet és hoz összefüggésbe egymással. A Téka recenziói Szabó Ivett, Nagy Zalán és Zsidó Ferenc tollából élménycentrikus és figyelmes olvasatai rendre Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb, Horváth Benji A Dicsőséges Európa és Doina Ioanid Ideje, hogy fülbevalót hordj és más poémák c. köteteinek, a klikkrecben Demény Péter kollegával egyezkedtünk Cristoph Ransmayr Cox avagy az idő múlása című regényéről.

A Deleatur rovatban Vida Gábor írt arról, hogy hogyan is beszélünk 100 év után Trianonról (leginkább öt ’aposztrofált szóval’), de hogy a finálé mégse legyen teljesen borongós, ide három szép, az 1920-as évek derekán született József Attila-vers találtatott, s legvégül Vida Gábor névjegyével zárul a lapszám.