Kissé olyan ez itt, mintha falun lennék vagy legalábbis valami kisebb farmon. Most délután van, inkább estefelé már, kutyák ugatnak, gerle fúj, mintha üvegbe, kapuk csapódnak és zúgnak az egyre nagyobb számban előjövő szúnyogok, míg a verebek, szajkók és a rigók egyre halkulnak, egyre nagyobb sávokban közeledik az alkonyat. A laptop billentyűi halkak, szinte suhanva érintik őket az ujjaim, s miközben rá-ránézek egy – egy szóra, sorra vagy mondatra, egészen más dolgokon jár az eszem, mint amit éppen leírok. Egészen biztosan tudom, hogy semmi célom azzal, amit most pötyögtetek, egyszerűen csak a gép mellett találtam magam, mert beindult bennem egy vers, amit le is mentettem aztán – most pedig játszom a billentyűkön, mint magányos zongorista egy nagyon távoli teraszon, teaillatban, valamikori időben, csupán önmagának. És rigóhang, rigógurgula és fütty, és alkonyi zsolozsmázás, amit a többi madárfaj iktat a fákkal zölden belakott, bemért spáciumomba – vajon, erről most miért jut eszembe az, hogy Cusanus mestert a jövendőbeli II. Pius nem szívelte a regensburgi birodalmi gyűlésen…? Ilyen és hasonló kapcsolások, átkapcsolások immár tények nálam is – nem akarom és nem is érdemes kutatni a miértjeiket, hiszen ami bennem bujkál, messze meghaladja saját képességeimet is.
A betűnek valóban ördöge van, mert még mindig itt ülök és játszva a billentyűkön, mintha írnék is valamit. Közben, ha jól látom, lassan besötétedett, madár sehol, csak az ágak sejtelme, mely átsejlik mindig álmaimba, mert mostanában, mint a vének, rögtön megálmodom azt, ami kevéssel előtte történik velem vagy nem történik, csak van körülöttem. Néhány tömbházablak fénye minden, ami átviláglik hozzám, mint szövétnek a régi szövegekben. Alakok suhannak a párálló négyszögű fényben, Gulácsy boldog boldogtalanjai, kór- és kortársak, társaim.
Yorick lennék én is? Szegény Yorick? Kormos és Tandori - , persze átpofázva Shakespeare-t is azoknak, akik naponta elfoglalják a helyem a parkolóban. Testbe bútt lélek a csigabiga gyere ki motívumára, hja, igen, igen - , csak rá ne kérdezz valamiféle kánonra vagy rendszerre pl. a filozófiában, mert (ahogyan mondani szokták) megveszek. Ebben a mélylila hangulatban, amely az ég alja most, lesni villan bennem az ösztön: lesz-e viasztó az égen (ó, Költő, hódolat néked a hold-szinonímáért), lesznek-e csillagok, és leszek-e holnap én, aki perlekedő félként kételkedem, hogy lehessek mégis valamiféleképpen kedves a felém tátogó egy-két tenyérnek. És itt jön be a simogatás, a derű, az Urbinói, a galambpár a panteonbeli szarkofágja felett. És a csendes éj, amely menti a lélegzetünket az éjszaka nyíló virágok sok ezer titkú szirmai mögé.
Talán jobb lesz, ha most abbahagyom. Ez az Acer laptop a morbus acer etiológiai tényezője, úgy vélem egy ideje: függőséget okoz, mint sok minden, amit szabad, avagy. Elég hát a betűből ma estére. Maradjon, mint illóolaj emléke: a hangulat.
(Kép forrása: eszm.ro)
[Nagy Attila írásai a Látóban]
