A szemközti tízemeletes blokk tetejére minden este kisétál a srác. Amikor először észrevettem, viccesnek tűnt, hogy valaki jár a tömbházak tetején, fel is kiáltottam meglepetésemben, apám azt hitte, megijedtem, gyorsan megnyugtatott: nincs gond, ő is látta már, ki szokott járni oda a fiú, biztos csak levegőzik.

Pontosabban mindig naplementekor van ott. Terveztem, hogy dokumentálni fogom, egyfajta sorozatként, aztán nem sikerült, mert nem minden este veszem észre a naplementét. A szobám ablaka az erkélyre és annak ablakaira nyílik, többszörös az elválasztottság a külvilágtól. A cetből kimászva egy újabb cet gyomrában találjuk magunkat, mint Sorescu drámájában.

Azért már néhányszor sikeresen lefotóztam. Innen tudom, hogy március 31-én 19:44-kor tobzódott legpompásabb színeiben az ég, legalábbis innen nézve. Április 10-én már 20:16 körülre tolódott ki a pazar látvány. A telefon menti ezeket az infókat a fotókkal együtt. Elfogadható alkotmányok, főleg megszerkesztve, főleg a mostanában népszerű blokkesztétikák felől nézve, mégsem osztom meg őket, megtorpantam, talán félreérthetők, talán kisajátítom az ő szusszanásnyi én-idejét. Azt sem tudom, vajon a sráccal minden rendben van-e ilyenkor. Csak önmegnyugtatás, hogy amíg rendszeresen megjelenik, addig biztosan.

Közben egy Kolozsváron látható, elég közismert román nyelvű falfirka jut eszembe: „Mai bine te rătăcești în pădure decât fără pădure.” Magyarra nehézkesebb áttenni úgy, hogy egymáshoz igazodjék többértelműség és grammatikai koherencia, de valahogy így mondhatnánk: „Inkább eltévedsz az erdőben, mint erdő nélkül.” Jobb eltévedni az erdőben, mintsem erdő nélkül létezni? Könnyebb eltévedni erdőben, mint nem erdőben?

Lennie kell ebben a sétájában, a megválasztott időpontban valami tudatosságnak. A tömbház tetejére kimenve vélhetőleg nincs szüksége ama deklarációra, amelyben kijelenti, hogy saját felelősségre indul el otthonról kijárási tilalom idején, nem kell ikszelnie célokat, nem kell előre elterveznie útvonalakat. Így lehet minden nap sétálni egyet anélkül, hogy naponta egy-egy újabb papírlapot pazarolna. (Persze, meg lehet mutatni telefonról is, persze, rá lehet szerkeszteni az aláírást nyomtatás nélkül. De így ezt is megspórolja.) És ha már az ember betonrengetegben kényszerül mozogni, megkeresi ennek is azt a pontját, ahol a természettel viszonyba léphet: felmegy a számára éppen elérhető legmagasabb pontra, nem meghódítani a hegyet vagy a világot, nem hőstettet végrehajtani, hanem csak úgy közelebb lenni az ég színeihez és áramlataihoz.

Amúgy ő is lefényképezi az eget, láttam. És közben telefonál. Nem gesztikulál, mozdulatai lazák. Átmeneti alternatíva. Persze csak akkor átmeneti, ha az erdők megmaradnak.

(Kép: Szabó Zsolt András fotója)