Azt mondják, hogy amióta Habsburg-házból való bölcs uralkodóink a burgonya (krumpli, kolompér, pityóka, gruja, stb.) és a kukorica (tengeri, málé, törökbúza, stb.) termesztését némi szelid erőszakkal és kisebb botozások alakalmazásával a magyar parasztság körében meghonosították, hosszan eltartó és…
Kicsi voltam én ahhoz, de néha mondtam ezt-azt, megismert mindig, ha közel mentem el egy rendezvényen vagy bárhol. Mit gondol a világról, folyóirat szerkesztő úr? Ez voltam én, mert mondta, hogy ő ez nem volt sosem, és nem tudja, milyen. Pont ő ne tudta volna. Én sem tudtam, hogy mit kellene tudnom…
Vannak fotók, amelyeket az ember minden további nélkül a sajátjainak fogad el, vagy mert ő is elkészíthette volna, vagy mert magára ismer. Amikor először láttam ezt a képet, azt hittem, hogy ez annak a falunak éppen az az utcája, amelyben felnőttem. A tüzetesebb vizsgálat után kiderült, hogy a fehér…
Azt hiszem, akkor is tilos volt a parkban disznót vágni, amikor ezt a képet 1978-ban Erdélyi Laló készítette. Én a 21. században is láttam ilyet, igaz, diszkréten csinálták, csak hát felfordulással jár, nehéz eltitkolni. Azon is jókat derültünk, amikor a román egyházfő egyházi ünnepnek nyilvánította…