A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem 1. év teatrológia osztálya Látóban megjelent szövegeket dramatizált. A Színészmesterség műhely keretében született műveket a következő egy hétben a Látó-blogon adjuk közre. A jeleneteket 2021. május 26-án mutatták be az Egyetemen. Szakirányító: Patkó Éva. Osztályvezető tanár: Ungvári Zrínyi Ildikó. Fotók: Kovács István és Nagy-Lázár Mikolt 1. éves multimédia szakos hallgatók.

(Ozsváth Zsuzsa: Egyszerű c. szövege alapján)

A megnevezések ellenére a szereplők neme nem meghatározott, viszont azonos neműek.

A szereplők ugyanolyan kezdő pozícióban ülnek.

Férfi 1: Mennyit nőtt a blokk előtti hárs két év alatt! Utóbbi tavaszon még csak súrolta a harmadikat.

Férfi 2:  Ha csal az emlékezeted? Két év a négyemeletes blokk perspektívájából csak egy csettintésnyi idő, míg produktivitásunk szempontjából fél élet.

Férfi 1: (enyhe sértődöttséggel) Ma átmentem a szobán.

Férfi 2: Ami 2X2-es.

Férfi 1: Ott van a balkonnal szembeni hárs. Nézem, hogyan lengeti a szél az ágakat, nézem az ágaktól befele a törzsig tartó távot.

Férfi 2: S már szinte érzed, hogy beránt, hátad mögött összezárnak az ágak, s te mindjárt megfulladsz, mi?

Férfi 1: Talán. A kéreg sérti térdem, de a fájdalomtól éberebb leszek.

Férfi 2: Puff. (Férfi 2 egy pusakcsövet imitál a kezével majd azt a közönség felé ellövi)

Férfi 1: Puff. Megérkeztem. Biztonságban érzem magam itt. Mint egy illatos óvóhelyen, nem bánt semmi.

Férfi 2: Én nem lennék ebben olyan biztos.

Férfi 1: Letagadni egy tényt bántalmazás.

Férfi 1: Megérkeztem. Biztonságban érzem magam itt. Mint egy illatos óvóhelyen, nem bánt semmi.

Férfi 2: S ez egyszerű?

Férfi 1: Azt hiszem. Átölelhetném a törzset, addig szoríthatnám míg elárulná minden titkát. Hogy hogy lehet az, hogy már két éve nem érte víz, de ő mégis nő.

Férfi 2: S mi csak egy éve vagyunk itt, mégis zsugorodunk.

Férfi 1: Itt akarok ücsörögni, mint egy jóllakott állat.

Férfi 2: Mostanában ismeretlen emberekkel álmodom. Idegenek, mégis várom, hogy este legyen. Találkozni akarok velük.

Férfi 1: Most már lehet, hogy ők is megismernek téged.

Férfi 2: És akkor majd élni fogok. Most csak próbálom elviselni a nappalt, és elhessegetni gondolataimból annak a 2X2-es szoba padlójának textúráját.
Férfi 1: De hiszen azon ülsz.

Férfi 2: Nem igaz.

Férfi 1: Miért bántasz megint?

Férfi 2: Nem akarlak.

Férfi 1 leguggol, majd megszagolja a padlót.

Férfi 1: Ismerős az illata.

Férfi 2: Vanília.

Férfi 1: Sima és síkos.

Férfi 2: Mint a selyem.

Férfi 1 és Férfi 2 leveszi a zokniját.

Férfi 1: Hideg.

Férfi 2: Kihűlt a helye.

Férfi 2: Nem csukod be az ablakot?

Férfi 1: Áporodott a levegő, hagyom még egy kicsit.

Férfi 2: Vihar lesz.

Férfi 1: Akkor majd becsukom.

Férfi 2: Így még jobban kihűl a padló.

Férfi 1: Szeretem a hideget.

Férfi 2: Ezt csak azért mondod, mert nem tudod milyen amikor a jelenléte felmelegíti a szobát.  

Férfi 1: Megint bántasz.

Férfi 2: Nem akarlak.

Férfi 2: A szél megtépi a hárs leveleit. Csukd be az ablakot.

Férfi 1: Mi itt biztonságban vagyunk.

A szereplők a kezdő pozícióban ülnek.

Férfi 2: Itt vagyok. Ma még mindig csillog kék bársonyruhája...

Férfi 1: Sérti a szemem.

Férfi 2: Mert rásüt a nap.

Férfi 1: Mondtam, hogy csukd be az ablakot.

Férfi 2: A közelben kell lennie... Meg fogja látni a nyitott ablakot!

Férfi 1: A hársat inkább felismeri.

Férfi 2: Az azóta megnőtt.

Férfi 1: Amúgy is... Nem mindegy? Többen úgysem férünk el ebben a 2X2-es szobában.

Férfi 2: Ha kipattan a fejéből, hogy felül az első gépre, és átszeli a La Manche-csatornát, minden további nélkül idejön és felveszi kék bársonyruháját.

Férfi 1: Ha kipattan a fejéből, hogy felül az első gépre, és átszeli a La Manche-csatornát, akkor ezzel egy időben rájön, hogy ezt most nem teheti meg minden további nélkül.

Férfi 2: Ez bántalmazás.

Férfi 2: Innen nézem, hogy hirtelen milyen félelmetesen közeliek a határok.

Férfi 1: Örülj, hogy vagyunk. Mostmár ismerős emberekkel álmodunk.

Férfi 1, Férfi 2:  De ez már nem elég, ahhoz, hogy éljek.

Férfi 1: Ez egyszerű.

Férfi 2: Egyszerű. Tudom, hogy ez már nem elég, ahhoz, hogy éljek, de nem tehetek azért, hogy ez megváltozzon. Reductio ad absurdum.

A szereplők a kezdő pozícióban ülnek.

Férfi 1: Itt vagyok. Ma fáj, hogy a döntés szabadsága korlátozódik. Ez tény. Ez egyszerű, mert tudom, hogy fáj.

Férfi 2: Most a döntés szabadsága korlátozódik. Ez nehéz... mert muszáj elfogadnom.

Csend

Férfi 2: Vihar van. Be kéne csukni az ablakot.

Férfi 1: Jó. Már nem vagyunk biztonságban.