– A lehető legjobb helyre jöttek, hozzánk minden közel van, amit látni érdemes. Mindenképp nézzék meg a vízesést, csak egy órát kell menni, és nem túl nehéz a terep – mondta Rózsi a térképet böngésző családnak. Amíg a szülők a turistaösvényeket tanulmányozták, a két gyerek érdeklődve nézte a kis szoba falára szögezett hatalmas medvebőrt, és addig csimpaszkodtak, amíg el nem érték a sűrű barna bundát.
– Ne nyúljatok hozzá, nem szabad! – szólt rájuk gyorsan az anyuka.
A gyerekek azonnal új elfoglaltságot találtak maguknak, volt a menedékháznak egy hátsó ajtaja is, azt próbálták kinyitni, amíg az anyuka ismét rájuk nem parancsolt, hogy viselkedjenek már rendesen.
– Mondja csak, van itt medve? – fordult Rózsihoz az apuka.
– Bizony előfordul, hogy idejár. Azt ajánlom, ne hagyják az ételt maguk mellett a sátorban – felelte Rózsi, és felhúzta az ajtó elé kitett sáros gumicsizmát, hogy megmutassa a családnak a szabad sátorhelyeket.
Az anyuka szemében félelem csillant. Talán inkább a házban kéne aludni. Az apuka azt javasolta, várják meg, hogy alakul az első éjszaka, házban otthon is lehet aludni, sátor nélkül a kirándulás nem az igazi.
Éjszaka valóban jött a medve három boccsal. A kirándulók raktak ugyan tüzet, valakinél egy síp is volt, ami állítólag elriasztja a vadállatokat, a medve mégsem ijedt meg semmitől. Másnap reggel Rózsi már feltörölte a padlót, és éppen a kávéját főzte, amikor az apuka berontott a házba. Miféle kemping ez, hogy csak úgy ki-be jár a medve? Hát miért nem lövik ki? Miért nem építenek kerítést? Miért nem csinálnak valamit? Rózsi erre csak megvonta a vállát, hogy mit tudjon csinálni, nem ő itt a főnök.
Teltek-múltak a napok, turisták érkeztek és távoztak, rakták a tüzet, fújták a sípot, a bátrabbak örültek, hogy lesz mit mesélni otthon, a kevésbé bátrak alig várták, hogy hazaérjenek, és megesküdtek, hogy ilyet többet soha. A medve minden este jött a bocsokkal, lakmározott a szemetesből, és a kint hagyott ételekből, hajnalban pedig jóllakottan távozott. Egy nap egy magas, széles vállú férfi érkezett, és szobát kért a házban. Rózsi azonnal észrevette a hosszú csomagot a kezében, és megkérdezte tőle, mire vadászik.
A férfi magabiztosan kihúzta magát, amitől még magasabb, még szélesebb lett.
– Sok panasz érkezett, hogy ideszokott egy bocsos medve. Azért jöttem, hogy kilőjem – felelte.
– Meddig marad? – kérdezte Rózsi mosolyt erőltetve az arcára. Érezte, hogy feláll a szőr a hátán, csak el innen, minél messzebbre, gondolta. Amilyen nyugodtan csak tudott, felállt az asztaltól, és nekilátott kávét főzni, de úgy remegett a keze, hogy majdnem elejtette a csészét. Nyugodj meg, mondta magának, még van egy kis idő.
– Egy éjszaka elég lesz – felelte a férfi, és még az előbbinél is jobban kihúzta magát, majd felment a szobájába, hogy pihenjen egy kicsit a vadászat előtt.
Akkor éjjel nem jött a medve. Reggel a kemping tulajdonosa fogadta az érkező turistákat, Rózsi ugyanis, fene se tudja, mi okból, felmondott.
– Legalább nyár végéig maradjon! – győzködte az igazgató, de Rózsi hajthatatlan volt, összecsomagolt és azonnal távozott. Különös módon a falra szögezett medvebőrt is magával vitte.
Még felmosni is elfelejtett, morogta az igazgató, és meredten nézte a hatalmas, sáros medvenyomokat a padlón. A nyomok a hátsó ajtóhoz vezettek, aki azon kilépett, azt nem várta semmi, csak az erdő.
(Kép: Vida Krisztina)
