A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

Demény Péter: Örömvészjelzések

Jegyzet

2020. november 13. - 1...1

Ez az év mintha úgy indult volna, mint a többi, aztán egészen más lett belőle.

Egyik pillanatban sorba állok az egyik klinikán, hogy elvégezzék a mindenféle teszteket, amelyek a sofőrvizsgához kellenek, a másikban meg lezárják az országot a koronavírus miatt. Akkor alig tudom elképzelni, hogy három hónapot otthon üljek, ma már a féléven is túl vagyok.

Meghosszabbodtak az alvásaink. Az egészséges években hatkor-fél hétkor már ébredeztünk, most nemritkán kilenckor kelünk fel. Jól esik tudni, hogy még aludhatsz, és tényleg nem érted, ugyan hová is siettél addig.

1863a67706e16fcb36d0571085791c55.jpg

Persze logikus, Noémi tanárnő, gyakran ment nyolcra, olyankor én is nyolcra mentem. De hát számtalanszor nem ment nyolcra, vagy felolvasni indultunk jóval később. És mi volt a hétvégékkel? Olyankor pláne nem kellett nyolcra menni.

Eltűnt az egyik életünk. Vajon ez a mi nemzedékünk háborúja? Néhány évvel ezelőtt egy református társaság szervezte esten az egyik filozófus azt mondta, olyan nagy bajban vagyunk, hogy már csak egy világégés segíthet. Talán ez lenne az? És akkor majd jól megváltozunk?

A minap beszélgettünk az egyik barátommal arról, hogy az információáradás abból a szempontból is baj, hogy túl sokat tudunk magunkról. Milyen vitamin és hány fekvőtámasz és mennyi kalória és zajtérkép. Nem lehetne, hogy közben éljünk is? Igaz, most nem úgy élünk, de hát Jónás is a cethalon keresztül lett próféta.

„Nem úgy kell élni, hogy az ember a végén meg fog semmisülni, hanem úgy, hogy ha akarna, se tudna megsemmisülni.” Hamvas Bélát mindig könnyebb idézni, mint a gondolkodását követni.

Mindenesetre rohantunk a pénz után, most meg kiderült, nem az a fontos. Szükséges, de nem elégséges feltétele az életünknek. Gazdag emberek is belehaltak a vírusba.

Lett ez a blog, amelyre most is írok éppen. Felfedeztünk magunkban más lehetőségeket. Kezdtünk félni, bár bátran szegjük fel a fejünket. Új elméletek rabjai lettünk. Az soha nem változik, hogy az ember mindig változik.

Olcsók a paradoxonok, de segítenek. Ha elindul a vírus, Akhilleusz meg tudja előzni? Nehéz lesz, ha mindig ugyanabból a szempontból nézzük a világot.

Nyáron könnyebb volt, tábort is szerveztünk, rövidnadrágban sétáltunk az irodalomban. Szemben bégetett a juhnyáj, bukolikusan borongtunk, Popcorn Jancsik és Iluskák a Nyárád partján.

Hónapokig a járványról szóltak a vészjelzések, de valamelyik nap megint azért csörömpölt a telefon, hogy medvét láttak Vásárhelyen. Talán nemsokára vége lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1716284180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása