A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Demény Péter: A bolyongó rendező

Harag György-kiállítás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában

2020. június 08. - 1...1

Számomra Harag a nagy színházi képalkotó, és a nagy színházi megújuló. Ebből a két szempontból lehet az az iránytű, amelynek Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója nevezte a június negyediki virtuális kiállításmegnyitón. S így lehet megérteni azt is, miért emlékezik rá olyan szépen Nicu Mihoc, a Liviu Rebreanu Társulat vezetője, aki azt mondta, „mi mindannyian valamilyen intézményhez tartozunk, ő azonban művész volt, és a művészet világához tartozott.” Vagy amit Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat vezetője, aki a kíváncsiságot, a kísérletezést és a megújulást hangsúlyozta Harag kapcsán.

5.jpg

Aki abbahagyja a próbát, mert nem jut eszébe semmi (és ilyen gesztusaira többen emlékeznek Csíky Andrástól Alexandru Darie-ig), abban van bátorság felismerni a kudarcait, vagy egyszerűen elképzelni azt, hogy tévedhet. És ez a belátás máris az új felé vezet, hiszen egy másik útnak semmi nagyobb akadálya nincsen, mint önnön gőgünk és gyávaságunk.

A bélyeg szerű képeken a Cseresznyéskert és a Szerelem jelenetrészletei láthatók, közöttük pedig Harag aforizmái, gondolattöredékei, maximái: „Rájöttem, hogy a művésznek legalább ötévenként meg kell újulnia, s ha sikerült valamit felmutatnom, azt nyugtalan természetemen kívül ennek a felismerésnek köszönhetem. Sokszor megkérdezték, mikor telepszem már le végre valahol, de én csak attól a perctől félek, amikor megállapodott, nyugodt ember lesz belőlem.”; „A rendezés: a világnézet és életérzés közös kivetítése.”; „A színház látvány és szó szintézise. Mindig ki kell fejeznie a kor problematikáját.” „A néző ma sokkal tájékozottabb a világ dolgaiban, engedni kell, hogy ő következtessen vissza a részletekre.” „A magyar lapok kritikusai, közül egyesek működését egyenesen károsnak találom, akik a jó keresésénél véletlenül mindig hiányoznak, és véleménymondásuknak egyetlen eredménye van: rontják a színészek és a közönség ízlését.” Látjuk, hogyan vívódik egy művész a jelenséggel, és ki tudjuk egészíteni a képzeletünkkel, hogy miben foroghatott abban a politikailag nehéz időszakban, amíg dolgoznia adatott.

3_1.jpg

A nyugtalanság is kulcsszó itt: csak az üresek lehetnek egészen nyugodtak. Ám Harag nagy előadásai, mint amilyen az Éjjeli menedékhely, a Sütő-trilógia, a Szerelem és a Cseresznyéskert, egytől egyig a teremtő nyugtalanságról tanúskodnak.

A színház előcsarnokában a Szerelem felvételét is követhettük, és éppen Nelli és Komoróczy közös jelenetét láttam. Szamossy Kornélia lepkeségéből és Lohinszky Loránd jófiús zsolozsmázásából, a párbeszéd dinamikájából megéreztem a nagy rendező irányítását.

„Kedveském, én rákos vagyok, mégis bejöttem” – mondta Harag egy színésznek, aki a hűlésére hivatkozott. Ő valóban a színháznak és a színházban élt: elég, ha ehhez a mondathoz „hozzáolvassuk” a rettenetes képet, amely megmutatja az iszonyú betegség rajzolta arcot. Mint Gáspárik Attilától megtudtam, kétszer ugrott be egy-egy „meghűlt” színész helyére, mindkétszer orvost játszott, és Nicu Mihoc szerint remek színész volt.

Furcsa korban élt: Margittán született 1925. június 4-én (érdekes, éppen Trianon évfordulóján), megjárta Auschwitzot, visszatért egyedüliként a családjából, színházat alapított Nagybányán, vizionálások és besúgók között dolgozott, és a magyar és a román színházi világban ugyanazt jelentette: a minőség, a bolyongó nyugtalanság nagy alkotóját. 

(Fotók: A Tompa Miklós Társulat Fb-oldala)

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1215753796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.