A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Demény Péter: Felbontjuk és összerakjuk

A Látó májusi számáról

2020. május 04. - 1...1

Az ajánlót író szerkesztő egyik szeme sír, a másik nevet. Sír, mert minden szöveget mégsem idézhet, bár szívesen tenné; és nevet, mert többől mégiscsak idézhet, és felmutathat egy cseppet, melyben talán megcsillan a tenger.

Ám akár sír, akár nevet, úgy jár, mint amikor döntés elé kerül: az utóbbi esetben dönteni kell, az előbbiben ajánlót írni. Megírja hát, mennyire örül, hogy Vermesser Levente ilyen jó verssel kezd: „azt mondják hogy a legközelebbi / valóban élhető hely az Berlin / de én itt élek ötvenegy éve / Drakula földjén ahol lényegében / a legtöbb halott jó halott / az enyéimet is beleértve” (kelet, közép, európa). Vagy annak, hogy Borbély András jó, anideologikus novellával folytatja, a címe: Két mondat egy cigányról. És ha már a hangot ilyen remekül leütötték, a többiek is társulnak hozzájuk Molnár Illéstől Ferencz Imrén át Gueth Péterig és Simon Réka Zsuzsannától Nagy Attiláig.

A főlaptest külön érdekessége a három zárószöveg: Inga Ravná Eira északi számi költő versei Domokos Johanna fordításában, Montaigne A hiúságról szóló esszéje Ádám Péter átültetésében, végül pedig Gaucelm Faidit trubadúrköltő dalai Rajnavölgyi Géza tolmácsolásában. Ezt azért érzem kiemelendőnek, mert általuk a világirodalom is megjelenik a számban, hol ráolvasásosan, hol andalítóan, hol a töprengés módján.

A Sétatér rovatban Bartha Katalin Ágnes könyvéről szóló értekezést olvashatunk az 1989 előtti időszak legjobb és legnagyobb magyar könyvkiadójáról, a mai vágyott multikulturalitásnak is példát adó Kriterionról. A szerző interjúk sokaságát készítette el azokkal a munkatársakkal, akiket még elérhetett – ebből az anyagból állt össze ez a kötet.

A Tékában Terék Anna és Tamás Dénes könyveiről ír Finta Klára Enikő, illetve Jósfai Anett, a Klikkrecben Amik Annamária és György Andrea a népszerű orosz író, Jevgenyij Vodolazkin Brisbane című regényét elemzik.

„Nem tudok Veled élni, / Mert élet az. / Az élet pedig elbújt / A polc mögött, // Hol a kulcs a sekrestyésé, Ki félretett – / Két csészét porcelánból – / Két életet // Gazdasszony-kimustráltat, / Csorbát, régieset, / Már újabb Sèvres tetszik, / A régi repedt.” A Talált vers rovatban Emily Dickinson különös atmoszférájú verse Gergely Ágnes fordításában, s a Névjegyet ugyanaz a Vermesser Levente jegyzi, aki az elején szétszedte Kelet-Közép-Európát.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8715658954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.