Sose gondoltam, hogy majd egyszer onlájn színházi közvetítésekről fogok írni. Onlájn színházba is csak azért járok, mert nincs más. Tévés hangulata van, mint a gyerekkoromnak. Blokkban akkor még nem laktam, ma is elcsodálkozom, hogy lehet egy ház olyan földön, ami nem a gazdáé. Mint Hong Kong, amikor kibérelték az angolok 99 évre, mert sose fog az lejárni, gondolták. A kínai császár tudta, hogy le fog. Mi lesz, ha majd ennek a földterületnek a tulajdonosa nem szeretné, hogy itt legyen ez a blokk, kérdeztem valakitől, de nem értette a kérdést. Tudjuk, mi lett, a blokkosok megvették a blokk alatti földet, mert nem kellett senkinek. A lakást is megvették. Elképesztő, hogy ilyen szegény országban, mint Románia, milyen sok embernek van saját lakása, mondta egy német ingatlankupec. Egyebe sincs, de azt ő nem tudta.
Amikor felnőttként blokkba költöztem, a velem egykorúak már nem köszöntek egymásnak, a játszóteret elfoglalták az autók, a fákat, ha voltak, kivágták, leaszfaltozták a parkokat, hogy ne legyen sár, csendóra többé nem volt, azóta is csak az olyan házban nem újítanak fel lakást, amelyik hamarosan össze fog dőlni. A blokkról, amit Afrim elbeszél, saját élményeim nincsenek, nosztalgiám sincs iránta. Megértem, ha, hogy a közönségnek, és talán a rendezőnek is van. Amióta a Bauhaus kitalálta, a blokk Párizstól Jerevánig ilyen. Paul Virilio írja egy értekezésben, hogy a tömbháznak nincs belső tere, kívülről minden szoba belőhető. Elhúzom a függönyt, és már az utcán vagyok. Elzárják a vizet és a villanyt, a fűtést. Egyetlen kijárata van a lépcsőháznak, jó esetben kettő. Egy lift, de csak ha négy emeletnél magasabb. Szinte minden blokkos ismerősöm az utolsó emeleten lakott, én is.
Valamikor az ilyen tömbház úgy működött Romániában, mint egy falu, mert az emberek magukkal hozták azt, amijük volt, az egész világképüket. A lépcsőházi disznóvágást akkoriban is tiltotta egy sereg rendelkezés, de én még láttam 2000-ben is. Nem hívott senki rendőrt. Ma már egész biztosan hívnának. A többi nagyjából megmaradt, ma már egy kissé szégyelljük. Mintha volna lakótelep, ami lényegileg nem ugyanez, az összetartozás kényszeréből a „semmi közöm hozzád” élményébe vezet az út, olykor egyenesen, többnyire kitérőkkel. Tudjuk már, nagyon sok ember is képes egészen kis helyen úgy élni, hogy nem alkot semmiféle szolidáris közösséget. Afrim blokkját mi még inkább a jövő felől látjuk, mint a narrátor. Például ez a monitor is erről szól, meg az onlájn színház, hogy ez a jövő.
Nyilván azért lett ebből a történetből színház, amiért más szerző regényt, filmet vagy musicalt írt volna belőle. Nem tudom, ilyen kell-e színháznak, vagy csak lehet ilyen is. Sokan mondták, hogy hát ez nem, ahogy sokan nem szeretik Afrimot sem, lelkük rajta. Mivel nem értek a színházhoz, nyugodtan mondhatom, hogy nekem ez tetszett. Előttem a monitor a megannyi csettablakkal, a maga korlátozott tereivel, amelyek lefokoznak, bezárnak, és amelyekben mégis jókat lehet viháncolni. Nagytestvér szeme úgyis mindent lát. De amit még mi sem látunk, azt is el tudjuk képzelni, van tehát mélység, annyi, amennyi. Monitoron is érti a viccet az, aki élőben érti, ide is hozni kell azt, amiről szó van, a jelentést, a tudást, mert itt valójában semmi nincs magától. Ez egy felület, egy eszköz, amit jóra is lehet használni. Nagytestvér meg fog hülyülni a konnotációktól.
Sajátos filmet láttam, szokványos történeteket mesél el a színpadi játék eszközeivel. Itt mindenki eszköz, a tárgyaktól az emberekig, a blokk a keret, a dolgok értelmét pedig vagy tudjuk mi, itt a monitor mögött, vagy elhisszük, hogy a szerző tudja. Ahogy a rendszer is csak eszköznek tekint mindent és mindenkit, bár ezt így nem mondja ki. Mióta elmúlt (az a rendszer), sokat beszéltünk arról, hogy ennek nem is volna szabad megtörténnie (hogy az ember eszköz). De tudjuk, hogy mindig van rendszer. Mi már a jövőben vagyunk, az elbeszélésben szereplő jövőhöz képest is a jövőből nézzük az egészet. Ahogy itt ülünk és csettelünk arról, hogy jó volt-e a darab, vagy sem, ez pontosan olyan, ahogy ott ülnek vagy táncolnak és beszélnek a mindenkori darabban és a mindenkori blokkban.
Ez a darab is jó lett...
(A Retrómadár... című előadás 2020. április 20-ikán volt látható a Tompa Miklós Társulat youtube-csatornáján)
