A Pompás hely című kötet (Pesti Kalligram, 2019) alcíme „irodalom, kritikák”. Emlékeztet ez a játék Ágoston Hugó vagy Kenyeres Zoltán köteteinek címére: Bukaresti élet, képek (Scripta Kiadó, Nagyvárad, 2000), illetve Irodalom, történet, írás (Anonymus, Bp., 1995). Közös jellemzőjük, hogy a szójátékkal több fogalmat jelölnek, mint amennyire az egybevont szó vonatkozhatna.

Károlyi Csaba nagyon alapos ember. Úgy ismeri a szövegeket, mint egy korrektor, aki tudja, hogy a 113. oldalon álló mondat ellentmond a 257. oldalon találhatónak. A könyv egész ívét, teljes „szereplőlistáját” átlátja, a hozzájuk kapcsolódó minden történetet, árnyalatot. Irigylésre méltóan módszeres és rendszeres, és sárga markerrel dolgozik.

Irodalomkritikáit, irodalomról szóló kritikáit Károlyi három ciklusba sorolta: Idegen ruhában, Ki volnék, Követési távolság, és van egy Appendix is, mely két ex librist tartalmaz (és jegyezzük meg, hogy a Követési távolság és az Ex libris) egyaránt az Élet és Irodalom rovatcíme, azé a lapé, ahol a szerző szerkesztőként dolgozik). Az első ciklusban azok a szerzők szerepelnek, akik immár klasszikusnak számítanak: a „Péterek”: Esterházy, Kertész, Lengyel, Nádas, illetve Pályi András (a névsorból talán ez utóbbi lóg ki a leginkább). (Az élet sójá című Nádas-kötetről azonban már a Követési távolságban olvashatunk.) És van itt két köszöntő: a 75 éves Lengyel Péternek, illetve a 75 éves Nádas Péternek, akiről három írás is szól.

A másodikba a „szerepregények” kerülnek: Péterfy Gergely, Dragomán György, Györe Balázs, Tompa Andrea és Krusovszky Dénes művei. Az elsőben Kazinczy felesége mesél, a másodikban egy kamaszlány, a negyedikben többen, a hatodikban szintén. A harmadik az elbeszélő anyaregénye, egy Györe-féle A szív segédigéi.

A harmadikba mindazok a köteteket illesztette, amelyekről a Követési távolságban írt. A rovat jellegzetessége, hogy a havi négy szerző közül az egyik mindig a lap valamelyik szerkesztője, Károlyi nyilván több évig csinálta. És mint mindig, most is a kortárs szerzőkre figyelt, hiszen velük dolgozik, őket érti, őket szereti, ha tudja.

Ha nem tudja, azt is elmondja. Mihancsik Zsófia Nádassal készült interjúkötete kapcsán elmondja: „Mihancsik irodalmi interjúi (…) épp akkor nem jók, amikor minden szempontból közel áll interjúalanyához, amikor igazából csak alákérdez partnerének, hadd mondhassa el, amit akar (ilyenek voltak az Eörsi Istvánnal készült interjúi.” (82.) Ebben az apró irodalmi életben Károlyi Csaba úgy döntött, hogy őszinte lesz, és a rossz véleményét éppúgy vállalja, mint a jót.

A ciklusos szerkesztés soha nem támadhatatlan, ebben az esetben sem az. Az viszont nagyra becsülendő, hogy Károlyi alapossága nem nyomja el az olvasmányélmény üdeségét: nem fárad bele a szakmájába, mert az szenvedély is. Éppen ezért nem várja el a világtól, hogy azt tükrözze vissza, amit ő szeretne – az esetek nagy részében hallgat a szerzőre, és a könyv értékrendjén belül fogalmazza meg bírálatait.

A Pompás hely pompás kötet. Irodalomról, kritikáról.

(Károlyi Csaba írásai a Látóban)