A lányom osztálytársa volt, egy rokonszenves eminens. 1998-ban született, 2015 júniusában közöltük először a Látóban. Öt év telt el, és kíváncsi voltam, hogy éli meg ezt a folyamatot. (Demény Péter)
DP: Végig figyeltelek, már kisiskolás korodtól. Kívülről úgy tűnt, minden pályázatot-versenyt megnyersz, végig első tanuló voltál. Soha nem féltél, hogy a teljesítmény elnyomja a tehetséget?
FKE: Csak azt éreztem, hogy szükségem van az írásra, a gondolkodásra. Önmagáért volt jó írni (most is az). Nagyon sok mindentől féltem, de az írás épp a kiegyensúlyozásban segített. Az önmagamnak való megfelelés volt nehezebb, ezért nem a külső teljesítmény adta mindig az elégtételt. Ezek persze nyilván összefüggenek, nem lehet szétválasztani az indokokat. Írás közben viszont mindig arra törekedtem, hogy a szöveg azt tükrözze, ami én vagyok. Ne pályázatra vagy versenyre készüljön, hanem önmagában legyen létjogosult.
DP: Évek óta közölsz a Látóban: először inkább asszociációkon alapuló esszéket, aztán egy konkrétabb, mondhatni realistább írást. Hogyan váltottál?
FKE: Az asszociációk során az olvasmányélmény elmélyültebb lett. Biztonságosabb volt belekapaszkodni egy kifejezésbe, és azt a magam világa szerint kibontani és kiterjeszteni. Inkább azt szerettem volna leírni, amit olvasáskor éreztem, és nem annyira azt, ami materializálható, ami konkrét. A váltás okozója valószínűleg egy másfajta olvasat megjelenése.
Finta Klára Enikő írásai a Látóban:
A túlfolyón (is) túl (Totth Benedek Holtverseny c. regényéről)
A széthullott végtelen. Kuti Csongor Töremlékek könyve című verseskötetének margójára
Az eltűnő vonalakról (Dsida Jenőről)
A zártság üvegfalai. Tóth Krisztina Akvárium c. regényéről
Ahol végül összeér. Egy Kosztolányi-verssel a 6-os villamoson
A tér, az élethelyzet, a megélt események formálták ezt a konkretizáltabb esszéírást. Most Budapesten tanulok, anglisztika főszakon, magyar minoron. A költözés, a távolság mind olyan változások, amik meghatározzák, miről írok. A külső változások a belső módosulásokat is magukkal hozzák. Az alkalmazkodás kihívása hatással van az írásomra is, de közben a szövegeim is formálják a körülmények érzékelését. És néha jó azt érezni, hogy egyszerűek, letisztultak a napok, hogy az írás folyamatával tisztává tehető a nagyvárosi kavargás.
DP: Mikor közölni kezdtél, még középiskolás voltál, azóta egyetemista vagy. Mivel járt ez a fordulat az "írvágyadban"?
FKE: Az “írvágy” nem szűnt meg, csak alakult és módosult, ahogy más szokásaim is, de még mindig része a kiegyensúlyozó-rendszernek, az irányjelzésnek. Más a folyamat: körültekintőbb, óvatosabb. Az írás folytatódik, csak több a törlés és az újrakezdés.