A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

Nótáros Lajos: Látványszépség minimál szürreálban

A Szegedi Pinceszínház – Aradi Kamaraszínház Az élő holttest c. előadásáról

2022. április 07. - 1...1

Kezdjük a címmel. Hogy, esetleg, értelmet nyerjen...

Valamikor az elején, van annak már legalább tizenöt éve, sokat beszélgettem Tapasztó Ernővel arról, hogy milyen is legyen az Aradhoz köthető magyar nyelvű profi színjátszás, amelynek újraindításán már jó pár éve próbálkoztunk akkoriban. Két fogalommal gurigáztunk hosszasan, s megegyeztünk, hogy ezek azok, amelyek leginkább leírják Tapasztó elképzelését a színházi előadás mibenlétéről.

Minimál szürreál

 Úgy élni, mintha

Még délután keresztre

Feszíthetnének

Legyen látvány, de nem akármilyen, ez ugyanis a válságban lévő színjátszás egyik menekülési útja, még akkor is, ha ez engedményt jelent a könnyed szórakoztatásnak. Éppen ezért, ellensúlyozandó, legyen valami fura elrugaszkodottság, emelkedettség, valami az önfeláldozás határán, amely különösségével megfog és fölemel, de még valamilyen formában megmarad mégis a közízlés talaján.

277711879_1650506745307947_6711605776718590568_n.jpg

A figyelmes olvasó talán már rá is jött, hogy ebben a megközelítésben nem a szöveg a fontos. Legfeljebb alap, amelyből kiindulva, elkalandozhassunk valahová, ahol itt és most az alkotók örök válsága tanyázik éppen.

Nem tudom, mennyire segítenek a kezdő gondolatok abban, hogy az olvasó elképzelje Tolsztoj Élő holttestének előadását Tapasztó Ernő rendezésében és az Aradi Kamara, valamint a Szegedi Pinceszínház alkotói együttműködésében.

Segítek. A szöveg valójában egy átdolgozás – Nagy András munkája –, és a lehető legnagyobb mértékben hagyja faképnél Tolsztojt. Ez önmagában nem is oly nagy baj, hiszen a Zhivoy trup az író halála után került felszínre. Tolsztoj, akit inkább nagyregényei és nem drámái tettek híressé, ahogy ez később kiderült, nem volt megelégedve az eredménnyel, még dolgozott rajta, nem tekintette tehát befejezettnek. Igen ám, de Nagy András szövege jóval mögötte marad az eredetinek, miközben messze el is távolodik tőle, ami mégis megmarad, az legfeljebb az alapszituáció: a korhely Fegya, aki elhagyja feleségét, Lizát, a cigány Mása rajongását élvezve, s megrendezi saját öngyilkosságát, hogy barátja és az asszony régi hódolója, Viktor – véletlen egybeesés – feleségül vehesse az elhagyott feleséget.

Innen indul Tapasztó – aki érezhetően magára talál Fegya meghatározatlanságában és kiismerhetetlen döntéseiben –, a szöveget tovább nyesegetve, a hangsúlyt, ahogy az elhangzottak alapján várható, a látványszépségre és a még érthető, elfogadható és többé-kevésbé élvezhető szürrealizmusra helyezve. Hogy kezdjük érteni is: elképzelésében egy pokoli menyegzőn járunk – ott vagyunk mindannyian, a nézők hosszú asztaloknál ülnek, előttük poharak és bor, a szünetben pedig pörköltet fogyasztanak –, a kis színpadon háromtagú szabadkai kötődésű zenekar kíséri az oroszul (szerbül?) éneklő primadonnának álcázott párkát, szinte kommentálva az asztalok között és alatt, esetenként az asztalok lapján zajló lazán és véletlenszerűen összefűzött jeleneteket.

Kétségtelen, az asztaloknál ülő és borozgató nézők az első részben meglepetten élvezik a lakodalmi mulatságot – alcímként szerepel a műfaji besorolás –, aztán a másodikban, a pörkölt elfogyasztása után, láthatóan elbizonytalanodnak. Hogy aztán a vége kárpótolja őket, még akkor is, ha nem teljesen értik, miről is van szó tulajdonképpen, ki halt meg, ki maradt életben, mert az mégiscsak elképzelhetetlen, hogy a mulya Viktor legyen az egyetlen életrevaló, vagyis közénk való szereplő. Ekkor ugyanis a halottá maszkírozott társaság felköltözik végre a színpadra, hogy a megállás nélkül dalolászó sorsistennő mellett nagy operettszerű (tehetségkutató díjkiosztó?) finálévá merevedjen, miközben a nézőtéren egyedül, egészen pontosan a nézőkre maradt Viktor végre nyugodtan kortyolhasson a vodkás üvegből.

277685992_963098301073517_9192765615999118069_n.jpg

Ilyen és hasonló bizonytalanságokban érhetők tetten Tapasztó koncepciójának buktatói, melyek alapvetően onnan származnak, hogy a rendezés alapelemként kezeli az improvizációt. Nem csupán a színészekre vonatkozik ez, akik a különleges helyzetbe hozott nézőket természetesen a játék részeként kezelik – egyébként remekül csinálják –, hanem a spektákulum egészére. Minden előadás más, helyszíntől, nézőktől függően alakul, elvégre színház az egész világ, játszunk tehát, ne fontoskodjunk.

Ott, ahol az aradi bemutató zajlott, a Jelen-ház nagytermében, a valóságos lakodalmi és egyéb mulatságok színhelyén, szinte magától érthetővé válik ez a tényszerű tálalás, egészen más kérdés – manapság, a színházi kísérletezések fénykorában, talán okafogyottnak tűnhet –, mennyiben kezelhetjük Tapasztó spektákulumát Tolsztoj-adaptációként. Más szóval, mennyi maradt Tolsztojból az előadásban?

A legnagyobb meglepetés, hogy a magyarul teljesen átírt és megtépázott szöveg ellenére, elég sok. Arról már nem is beszélve, hogy a napjainkban zajló orosz–ukrán háború külön aktualitást ad annak a bizonyos nagy orosz léleknek, amelyről annyit beszélünk, és annál kevesebbet tudunk. Tapasztó – mert valójában így a pontos – Élő holtteste, talán éppen a rendezés megfoghatatlan és finoman hatásvadász öntörvényűségének köszönhetően, szinte észrevétlenül elvisz minket oda, ahol a dolgok törvényszerű meghatározatlansága egyszerre lehetővé és lehetetlenné tesz bármit, elmosva akár a jó és a rossz között meghúzódó végtelen senkiföldjét is.

És, természetesen, a megkülönböztetést élő és holt között.

(Fotók: Doru Gombos)

Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Az élő holttest. Lakodalmi mulatság két részben. Szegedi Pinceszínház – Aradi Kamaraszínház. Szereplők: Fjodor (Fegya) Protaszov: Jászberényi Gábor; Lizaveta Andrejevna Protaszova, a felesége: Kancsár Orsolya; Anna Pavlovna, Liza anyja: Balogh József; Szása, Liza testvére: Sebők Maja; Viktor Karenyin, régi barátjuk: Gulyás Hermann Sándor; Arja Andrejeva, Viktor anyja: Büky Bea; Artyemjev, intrikus és kocsmatulajdonos: Nagyhegyesi Zoltán; Mása, cigánylány: Kálmán Zsófia; Vizsgálóbró: Varga Bálint. Zenekar: Tapasztó Alexandra; ének: Barity Zorán, Juhász Gábor, Ölveczky Tamás. Rendező: Tapasztó Ernő. Bemutató: Szeged, 2021. november 4.

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9217799411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása