Olyan váratlanul lett vége a nyárnak. Mindig ez van, így van megírva, megrendelve, hogy augusztus 20-a után szükségszerűen elromlik az idő, az emberek már csak a hattyúkat etetik a Balaton partján, felvették az esőkabátot (softshell dzseki) is, és úgy nézik a szokatlanul háborgó vizet. El is felejtették, hogy két nappal azelőtt önfeledten lubickoltak, frizbiztek a vízben, esetleg vízibicikliztek is, és azon hahotáztak hangosan, hogy ki égett le jobban a tűző napon. Egyedül a horgászok kitartóak, ők addig reménykednek még egy utolsó nagy fogásban, míg be nem fagy a tó vize, ami ebben a klímaváltozásban nem valószínű, hogy egyhamar bekövetkezik.
A nyaralók augusztus 20-a után visszacsorognak a fővárosba (igen, ezt így mondják, rugalmas a nyelvhasználat, és azt jelenti, hogy hazautaznak), még egy utolsó kiülős sörözésre elmennek, de a pizzát már elvitelre kérik, másnap dolgozni kell.
Augusztus 23-a van, és amilyen váratlanul jött az ősz, olyan gyorsan döntöttem el, hogy vonatra szállok. Tizennégy éves koromig kötelező volt ezen az augusztus 23-i hivatalos szabadnapon ünnepelni: mi pionírok, hullahopp karikával és sok műszegfűvel köszöntöttük a Pártot és annak vezetőjét nagyon szép dallamokra táncolva. Nem tudom, hogy akkoriban miért tette azt a természet velünk, amit tett Romániában, de augusztus 23-án, ahányszor felvonultunk, és a fülbemászó dallamokra táncolva éltettük a Pártot és annak vezetőjét, hétágra sütött a nap, esze ágában se volt a nyárnak véget vetni, a felvonulók sorra ájuldoztak a hőségtől, és a vezér autóját mentők követték, hogy elláthassák a kidőlt ünneplőket.
Komáromig kérem a jegyet, ott még sose voltam, elkészült az új híd is, erőd is van, jó lesz, izgulok. Szeretem a vonatszagot, intenzív, erős illat, mindegy, hogy Izmirbe vagy Brightonba utazol, a szag ugyanaz. Szerintem a pézsma illatára hasonlít. Bedugom a fülest, zenét hallgatok, zötyög a vonat. A velem szemben ülő férfi lehúzza az ablakot, majd kidugja a fejét és telefonál. Üvölt a telefonba, de hiába süvít a szél, és szól a Csókolom zenéje maximumon, hallom a férfi hangjában a megrökönyödést, az értetlenkedést, ahogy fogadja a hírt, hogy ki van rúgva. A nőjének nem kell már, olyannyira nem, hogy a férfi még próbálja menteni a helyzetet – és akkor a gyűrűt már ne is adjam oda? - , de a telefont a másik oldalon kinyomták. Vége lett hirtelen. A férfi rárogy az ülésre, rémszegezi tekintetét, ami elől én próbálok kitérni, de annyira szuggesztív, hogy megadom magam. Nem szólok, kihúzom a fülest, és ezt hallgatjuk, a férfi és én egymás tekintetében elveszve:
Mindenki elhagyott engem,
árva és idegen lettem,
apad az idő és sodor az ár,
ó, de kár, elmúlt a nyár.
Most ősz van és itt állok egyedül,
ablakom résein jeges szél fütyül,
puszta és kihalt a láthatár,
ó, de kár, elmúlt a nyár.
A vonat Bicskén megáll, a férfi leszáll. Beszédesnek találom az állomás nevét is, és ahogy a férfi, aki szemem láttára a mácsóból lett elveszett, és gyorsan eltűnik a szomorú őszi időben.
Kimegyek a folyósóra, nézem a suhanó tájat, de kicsit zaklatott vagyok. Próbálom elolvasni a szexuális propagandát megállítandó kifüggesztett plakátokat, és elég viccesnek találom azokat. Ilyenek jönnek ki, a vonat sebességétől függően: Ön is szeretné, hogy szex? , vagy Soros félti a gyermekét?
Elered az eső, becsöpög a lehúzott ablakon. Próbálom felhúzni, nem lehet. Eszembe jut az utolsó hivatalos augusztus 23-a, ahogy a kisvonattal utaztunk Szovátára egymás hegyén-hátán. Annyian voltunk, alagút se kellett, hogy csókolózzunk. Vidámság volt, nevettünk, munkásdalokat énekeltünk : Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót, amilyent sihedernyi koromban...
Tatabányán két tini száll fel, muszáj visszamennem a fülkébe, hanem leülnek a helyemre. Jön a kalauz, hetykén csipogtatja a jegyolvasót, rám néz, kérdezi hova-hova, nem a másik Komáromba? és saját poénján hangosan felröhög. Ösztönösen felteszem a maszkot, a tinik csattogtatják a rágót, nyomkodják az instájukat, hangosan szól a spotify. Tatán megfogják egymás kezét, egymás szemébe néznek, zavarba jövök. Felhangosítom a zenét a fülemben, épp a Bizottság szól:
Szerelem, szerelem, szerelem,
szerelem, szerelem, szerelem....
Köpni kell-pü!Köpni kell-pü!
Köpni kell-pü!Köpni kell-pü!
Már megint itt van a szerelem,
már megint izzad a tenyerem.
Minek? Minek? Minek? Minek?
