A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

Magyari Sára: Huszonöt felett

2021. július 29. - 1...1

Körülöttem egy csomó embernek igazi intellektuális problémái vannak. Meg ideológiai. Meg etikai. Kicsit talán még irigylem is őket. Mert nekem olyan tenyeres-talpas, azaz ajtós-ablakos gondjaim akadnak. Pontosabban, így 25 felett, kiderült rólam, hogy az a megmentendő fajta vagyok. Még pontosabban: egyre inkább az az érzésem, hogy az alkalmazható tudáshalmazomból egyre gyakrabban kerül elő pár, már-már elfelejtett készség és képesség. Például a kommunikációs kompetenciák közül aktivizálódtak azon pragmatikai elemek, amelyek a segítségkérés igen ismert formulái. Mostanság a leggyakrabban használt szófordulatom: Kérlek, ments meg, vagy ki! Erre azért van szükség, mert alapjáraton egyetlen valós gondom akad – az autóm ajtaja: (a) bezáródik, és én kint maradok; (b) bezáródik, és én bent ragadok.

1e8e388a0596baf733ebf7061f056886.jpg

A kint maradok márciusban volt aranyos eset: beugrottam a szerkesztőségbe. Dombon felfelé parkoltam, tudva, hogy nem fog túl jól a kézifék, jó közel (kb. 1 cm-re) húztam a villanyoszlophoz abból a megfontolásból, hogyha gond van és gurulna lefele a járgány, fogja fel az oszlop. Illetve, ha már ütközés lesz, akkor ne legyen túl nagy az autó sebességéből adódó csapódás – kímélve a hátsó részem. Igen megelégedve nyugtáztam a briliáns ötletem kivitelezését. Miután megbeszéltem a megbeszélni valókat, hazaindultam volna. De a központi zár sztrájkolt. Kicsit fáztam ugyan, de emlékeztem, hogy mosatás után szokott ilyet csinálni, majd elmúlik neki. Első számú megmentő hazavitt, majd másnap reggel értem jött felszerelkezve egy speciális spray-jel. Ennek hatására a zár ki nem nyílt ugyan, de kiesett. Kicsit ijedtebben ugyan, de még igen bátran, hívtam a második megmentőt – autószerelő és profi zárfeltörő. Jött – fújt – zár nyitott. Boldogság. De egy kis üröm csak volt az örömben, mert visszazárni nem lehetett – hat egész hétig. Megnyugodva az univerzum, vagy Isten, vagy Buddha, vagy bárki akaratában, kissé nyugtalanul gyakoroltam a kontroll-elengedés képességét. Reggelente megszemléltem, ott áll-e az autó a ház előtt. Hiányzik-e belőle valami? Állt rendületlenül, azaz kifosztatlanul. Majd az ikszedik temesvári vesztegzár után megszerelték.

A bent maradok nyári esti kaland szokott lenni: megjavították ismét az autóm. Ismét a központi vezérlőt (nem így mondaná egy autószerelő, de nem jut eszembe a szakszó). Jeleztem a mesternek, ha telitankolok, szokott akadozni. Mondta: az nem lehet. Nem vitáztam vele, bár az én női és kutatói, azaz analitikus agyam a megfigyelések sokaságából arra a következtetésre jutott, hogy két esetben akad a zár: mosatás/eső, azaz víz hatására, és ha telitankolok. Az az nem lehet kifejezésen felbátorodva elmentem tankolni. Teli. Ott is maradt az autó blokkolva a kutat. Hívtam a következő megmentőt olyan szépen, ahogyan csak lehet a város egyik központi benzinkútján leragadva. Ő jött. Próbálta. Szitkozódott. Megint próbálta. Káromkodott is. Majd az ajtó kinyílt. Így elhúztam a 20 méterre levő parkolóba, ahol kiszállni már nem tudtam. Megmentő kint, én bent. Ajtók zárva. De az ablakom lehúzható kétharmadig. Ez azért jó jel volt, mert avval lehetett valamit kezdeni. Eszembe jutott egy újabb képesség: a mászás. Állítólag, ahol az ember válla kifér, ott a többi is. A társadalmi nemi felosztás szerint így lehet. A valóságban én azt tapasztaltam, hogy ahol a férfi válla kifér, ott a többi is – nyugalmi állapotban mindenképpen. De egy nő esetében?! Bizonytalan a kimenetel. S ezen a magas sarkú és szűk, hosszú szoknya csak bonyolít. Aztán bevillant, hogy gyerekkoromban talicskáztam: az ember négykézláb áll, főleg a kezén a súlya, a lábát meg valaki tartja, tolja, s kézen járva egészen jól lehet haladni. A hajlékonyságom még a régi, s ha egyedül mégsem boldogulok, megmentőt megkérem: húzzon ki!

Szerencsére nem fajult odáig a dolog. Valószínűleg hatott a szómágia. A negatív – mások átkozódásnak mondanák. Azóta autó hol zár, hol nyit; hol befogad, hol kirekeszt. Olyan, mint egy igazi, 25 feletti – nő. Azt hiszem, az én autóm valószínűleg nőnemű – románul biztosan az. A karosszériája már nem mai csirke. Kicsit már ráncosodik, egyszer-kétszer fel is fordult már, de ha karban tartják, még repülni képes. Igen rövid távon gyorsul. Keveset fogyaszt, nagy terhet is elbír. Kívülről kicsi és törékeny, de belülről terhelhető és sok mindent cipel. A divat ellenére még eredeti motor van benne. Olyan igazi. Ha valami kezd elromlani, előre jelzi, és egyszerűen megjavítható. Lehet rá számítani. Csak az ajtaja olyan furi. Nem nyitódik, és nem csukódik – bármikor és bárkinek…

(Fotó: Pinterest, Vanlife Magazine)

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7816641894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Skandi kamera 2021.07.29. 11:54:04

"hol zár, hol nyit; hol befogad, hol kirekeszt. Olyan, mint egy igazi, 25 feletti – nő."

Ezzzel a sorral bearanyoztad a napomat.
:-)
süti beállítások módosítása