HÉTFŐ
Az elmúlt 20 évben Izraelben zarándokhellyé avanzsálódott Harry Potter sírja, mondja Vida Gábor, de nincs térerőm, nem tudok utánanézni, hogy csak ugrat-e, vagy tényleg. De hiszen mondja, hogy nem ugrat: egy Harry Potter nevű brit katonáról van szó, akit Tel Avivban temettek el, és Harry Potter – a másik – óta minden évben tömegek látogatnak el a sírjához. Holnap megkérdem Gábortól, hogy mi a teljes sztori, mert a beszélgetés most már, érthető módon, Rózsa Sándornál tart.
Világéletemben utáltam a táborokat, gyermekkoromból nem maradtak túl jó élményeim: apám Magyarországra vitt táborozni, és mindig én voltam ott "a román". Egy ideig kötelező volt ezekbe a táborokba elmennem, aztán valahogy sikerült kiharcolni, hogy ne, de az a pár év románozás megmaradt. És Gábor tábornyitó köszöntője közben tudatosult bennem a helyzet iróniája, amikor elmondta, hogy a koronajárvány miatt az idei Látó-táborba nem lehetett meghívni magyarországiakat, így magunk vagyunk: erdélyi magyar írók. A jelenlegi magyarországi irodalmi közhangulatra való tekintettel pedig én ezt most nem is bánom. Talán jót fog tenni, ha most egy kicsit arra figyelünk, hogy idehaza mink van, és mi hogy vagyunk egymással, mit adott az elmúlt 30 év. Mindenesetre, ma korábban lefekszem, mert hajnalban elmegyünk szarvas-, őz-, és remélhetőleg nem medvelesre.
KEDD
Medvét tényleg nem láttunk, de őzeket igen, és én most életemben először hullócsillagot. Kívántam is gyorsan, de nem tudom, mi a szabály, hogy mikor kell a kívánás aktusa megtörténjen, mert nálam volt egy kis fáziskésés, amíg lereagáltam, hogy valóban egy csillag hullott alá az égből az őz mögött. Azért remélem működött.
Később, már egy reggeli alvás meg egy kiadós reggeli után „Csattog az ördög kecskepatája a macskakövön”, ezt mantrázzuk Markó Béla kötetbemutatóján. Felmerül a nosztalgia, és az elmúlással átitatott történetek. Hogy olykor az ember csak utólag döbben rá, hogy történet értékű dolgok történtek vele, de a felismerés pillanatában ezek a történetek már a múlthoz tartoznak, és emiatt amikor velük foglalkozunk, már óhatatlanul részükké válik az elmúlás érzése is.
Később, vacsora után Gábor egy egészen más jellegű történetet tár fel: mi lenne, ha hirtelen amolyan Legyek Ura-helyzetben találnánk magunkat? Hajnalban kiderülne, hogy tankok állnak a faluban, és nem mehetünk ki, egyik irányba sem. Mi történne, ha itt ragadnánk, kit ennénk meg először, és mihez kezdenénk, miután megettük? Jönnek a válaszok, hogy hát termesztenénk magunknak mindenfélét, de kiderül, hogy a kérdés nem erre vonatkozott. A gyakorlati túlélés ugyanis nem több önmagát megoldó részletnél. Az igazi kérdés az, hogy miként csinálnánk lapot, irodalmat. És hogy az egy dolog, hogy most 3 napig itt vagyunk magunk közt, erdélyi szerzők, de mi lenne, ha ezentúl maradna a határzár, és nem lenne több kapcsolatunk Magyarországgal? Akkor kit ennénk meg először? És mibe fognánk bele? Ez tankok nélkül is igen izgalmas kérdés: hogyha teljesen elszigetelten szemléljük, a magyarországi szerzőktől és irodalmi élettől függetlenül, miről tanúskodik az erdélyi magyar irodalom? Szerintem itt megoldanánk anélkül, hogy megennénk bárkit is. Halat fognánk a Nyárádból, és Markó Bélának abban teljesen igaza van, hogy az erdélyi magyar irodalmi életre nem jellemző a jelenlegi magyarországi viszonyokat meghatározó kényszeres vérengzés.
Az este a mongol metálról szóló értekezéssel veszi kezdetét, és hajnalra már túl vagyunk mindenen, beleértve az István, a királyt, és a kötelező Balkán-blokkot, meg a babymetalt is. Sokat tanul az ember egy írótáborban, és ha jönnek a tankok ma este, az első hetek vélhetőleg nagyon jól fognak telni. Utána majd meglátjuk.
SZERDA
Reggel jelentősen alacsonyabb az aktivitás, az éjszaka megviselte a tábort, úgy látom, de mindenki hősiesen viseli az előző este következményeit. A történetek pedig csak nem eresztenek: ha régi, ha elképzelt, a történet itt kísért, és a délelőtt azon kérdés jegyében telik, hogy ki lehet, de egyáltalán ki kell-e lépni a történetekből, meg egyáltalán, miért ír az író-költő. Némi vita után csendesednek a kedélyek, megint nem evett meg senki senkit. Szieszta, foci, próbálok minél kevésbé látványosan elrejtőzni tábornaplót írni. Ma késő délután-este lezárjuk őket, így utána már bármi történik, az nem kerül jegyzőkönyvbe. Azért remélem, nem pont akkor jönnek a tankok.
