A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

LÁTÓ 30 - A Látó 4. írótábora

Program

2020. július 21. - 1...1

LÁTÓ 30 - A Látó 4. írótábora
Nyárádszentmárton, Lovas-fogadó
2020. augusztus 3-6.


A Látó 4-ik írótalálkozóját az idén 30 éves Látó köré szervezzük. A kortárs magyar irodalom Marosvásárhelyen fennálló író-olvasó társulása, szerkesztősége, műhelye, szellemi köre – magyarán: a Látó szépirodalmi folyóirat elmúlt harminc évéről beszélgetünk, jelen időben az írótalálkozó ideje alatt, könyvbemutatók, viták, felolvasások, előadások keretében. A járványügyi kényszerűségek és szabályok betartásával a tábor programjai szabad ég alatt játszódnak, szabadon. A 4. Látó-táborban jelen lesz a laphoz szorosan kötődő, holdudvarához tartozó Havi Dráma felolvasó-színház és az Édentől Keletre Filmklub egy-egy produkciója. A tábor programjai nyitottak, a részvétel a járványügyi szabályok betartásához kötött (maszk viselése, távolságtartás). A tábor meghívottjai: Amik Annamária, André Ferenc, Borsodi L. László, Codău Annamária, Cseke Szilárd, Demény Péter, Fazakas Attila, Gál Hunor, Gálfalvi Ágnes, Gálfalvi György, György Alida, György Andrea, Imre Eszter, Kemenes Henriette, Láng Orsolya, Láng Zsolt, Lokodi Imre, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Markó Béla, Nagy Attila, Nagy Zalán, Ozsváth Zsuzsa, Patkó Éva, Szabó Róbert Csaba, Székely Örs, Szőcs Katalin, Vida Gábor.
A 4. Látó-tábor fő támogatói: Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alap.

Program hajtás után:

palkat_blogra.jpg

PROGRAM:

HÉTFŐ, AUG. 3.
16, 00 – Érkezés, szállás elfoglalása
17,50 - Tábornyitó Vida Gáborral
18,00 – Off-Látó: – Havi Dráma 34. Thomas Perle Karpatenflecken. Játsszák: Monica Ristea, Strausz Imre István. Rendezte: Patkó Éva. Fordította: Láng Orsolya. Az előadásról: "Greti politikai helyzettől függően volt Margit vagy Margareta, története erdélyien ismerős. Thomas Perle a nyelvekkel (magyar, német, cipszer és román) való játékkal meséli el a máramarosi Greti történetét. Ezáltal tágul a szöveg (és az előadás) tere egyetemessé." Az előadás a Studium Prospero Alapítvány támogatásával valósul meg


KEDD, AUG. 4.
9,55 – Reggeli vers
10,00 – Terasz-beszélgetések: Best of Látó. Emlékezetes Látó-számok az elmúlt 30 évből - Szőcs Katalinnal, Markó Bélával, Codău Annamáriával, Láng Zsolttal, Vida Gáborral, Demény Péterrel
11,30 – Markó Béla Egy mondat a szabadságról című verseskötetének bemutatója. Közreműködik: Gáspárik Attila. Házigazda: Demény Péter
13,00 – Távolság-tartás. Felolvasó délután. Résztvevők: Mărcuțiu-Rácz Dóra, Gál Hunor, Láng Orsolya, Imre Eszter, Nagy Attila, Borsodi L. László
20,00 – Off-Látó: Édentől Keletre Filmklub. Meghívott: Láng Orsolya. Beszélgetőtársa: Codău Annamária. Az NKA támogatásával

SZERDA, AUG. 5.
9,55 – Reggeli vers
10,00 – Kritikusok jelen időben. Beszélgetés György Andreával és Amik Annamáriával. Házigazda: Láng Zsolt
11,30 – Terasz-beszélgetések: A költészet ma. Vitaindítók: Imre Eszter, André Ferenc, Láng Zsolt, Demény Péter
12,30 – Hármas bemutató: Kemenes Henriette Odú, Ozsváth Zsuzsa Előző részek és Székely Örs Ostinato című verseskönyveinek bemutatója. Beszélgetőtársuk: Codău Annamária
13,30 – Gálfalvi György Világszélen című könyvének bemutatója. Beszélgetőtársa: Demény Péter
20,00 – Tábor-naplók felolvasása

21,00 – Off-Látó. Édentől Keletre Filmklub-vetítés: Hajdu Szabolcs Békeidő. A film után online találkozó Hajdu Szabolccsal, a film rendezőjével

CSÜTÖRTÖK, AUG. 6.
9,55 – Reggeli vers
10,00 – Összegző, csoportkép

Délutánonként írófoci, -jóga, fürdés a Nyárádban.

A programváltozás jogát fenntartjuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3316037748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása