A kép 1962-ben készült. Abban az évben jelentette a Román Kommunista Párt, hogy befejeződött a kollektivizálás. Hatalmas ünnep volt Bukarestben, tízezernél több paraszt vett részt, gondolom, örültek, hogy már vége van, túlélték, vagy már szabadultak. Hogy mi vár még rájuk, azt nem tudták, mi már tudjuk. Rövid enyhülés után mindig szegénység jön, bölcs vezéreink sem tudnak sokat ez ellen tenni. Nem is hisz nekik a falusi ember azóta sem. Mondják odafent az urak, amit akarnak, s mi csináljuk, ahogy tudjuk. Minden bizonnyal apa és lánya dolgozik a két tehénnel, sovány ezen a képen mindenki, a föld is. Krumpliföldet szántanak fel, és félre dobálják a földben maradt pityókát, majd hazaviszik, ne vesszen kárba egy szem se.
A férfin elnyűtt harisnya, bakancs, lajbi, népviselet és munkaruha egyben, a lány ruháját már bolti anyagokból varrták, valószínűleg otthon, de az is népviselet. Az igás állat előtt járni nem olyan egyszerű feladat, mint gondolnánk, a legjámborabb tehénnek is van saját akarata, és ha véletlenül az ember lábára talál lépni, vagy bök egyet a szarvával, kész a baj. Amikor a gazdának a lánya jár elől, azt jelenti, nincs erre fia, mikor a tehén van igába fogva, nincs ló, ökör vagy bivaly. Azokban az években kitalálta a Párt, hogy a ló túl sokat eszik, valójában egy haszontalan, burzsuj állat, és több százezer lovat pusztítottak el Romániában. Lókolbászt evett mindenki, és szalámit, akár tudott róla, akár nem, zabot se volt szabad vetni a téeszben, nálunk a zabkásának nem volt kultusza. Az igába fogott tehén viszont egyre kevesebb tejet ad, később ez is kiderült, és hogy neki is étel kell, mint a lónak meg az embernek. Tudta már akkor valaki, hogy eljött a traktor ideje, meg is érkezett aztán, csak ki kellett várni, annak meg üzemanyag kell, a fene se érti ezeket, a Párt sem. A traktorig viszont úgy szántanak, mint a középkorban, fából van a taliga, a gerendely és az ekeszarv, talán más szavakat használnak a szentamásiak, de most nem keresem ki őket, az eketalpat és a csoroszlyát nem látom, azok vasból lehetnek. Egykedvű munka, nem sok tudomány kell hozzá, azt hinné a szemlélő, de aki próbálta egyszer, az tudja, évszázados tapasztalat él benne. A férfi szájában az elmaradhatatlan cigaretta pontosan azt jelenti, amire gondolunk: nem lehet fél kézzel fogni az eke szarvát. Úgy cigarettázott egy egész korszak, hogy közben mindkét kezét másra használta, és amikor elszívták, csak kiköpték a csikket – bio. A lány mosolyog, de nem áll meg, nincs beállítás, valószínűleg egy riport része, jól komponált, minőségi képek. Ha volna pontos leírás, talán nem írnám ezt a jegyzetet, és akkor sem, ha bő harminc évvel azután, hogy a képek elkészültek, az emberek nem vették volna elő a megmaradt faekéiket és nem kötötték volna megint eléje a lovat vagy a meddő tehenet. Akkor, régen, a kollektivizálás befejezte után hamarosan megérkezett a traktor, hogy végleg kiszorítson lovat, tehenet, embert. Aztán a traktor elment ócskavasnak, elment a gyár is, meg a jókedv a tehén előtt lépegető öregasszonyok arcáról. A cigaretta megdrágult, és ma már szinte senki nem tudja úgy szívni, hogy közben dolgozik is valamit a két kezével – már nem bio.
Ha nem laknék falun – nem élek itt, csak lakom – keveset foglalkoznék azzal, hogy a nagyapáim is úgy szántottak még, mint ezeken a képeken. Traktorista szerettem volna lenni, akkor ez előre mutató vágy volt, de lebeszéltek. Pedig az egy szakma. Rendes traktorban ma már GPS is van, meg légkondi. A sár viszont sár, ha van eső. Ha nincs, akkor por. Olyan traktor is van, amiben már nem ül ember, a barázda széléről pötyög a telefonba ezt-azt, hogy hó meg csá. Igaza volt a Pártnak, jó lett minden, csak ki kellett várni, mint a kedvező időjárást.
Viszont annak a két szántóvetőnek a cipője 1962-ben még bőrből készült (genuine leather). Otthon volt egy rend ünneplő ruhájuk (handmade), hozzá csizma, az is bőr. Vasárnap és éjszaka nem szántottak. Szegénység volt, mint mindig. Bio.
(Kép forrása: Azopan. Fotó: Szabó Miklós)
