A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Láng Orsolya: A gazdatest bekeríti házát

Jegyzet

2020. április 02. - 1...1

Azért irigyeltem az almási gyerekeket, mert úgy képzeltem, hogy a dombokon át járnak iskolába, kellemessé teszik a hasznost, árkon-bokron átal, háton hátizsákkal. Nyilván csak egy városi gyerek álmodozik ilyesmiről, miközben a késésben lévő családi autó hátsó üléséről nyújtogatja a nyakát, szeretné az órát megállítani, de mivel ezt köztudottan nem lehet, így hát ő is tovább szenved, vagy egy testekkel zsúfolt maxi-taxiban löki-vonszolja őt a tehetetlenségi erő, szemafortól szemaforig. Falun nyilván ugyanez fától fáig, és teljesen mindegy, csak iskolába menő kisgyereknek ne lenni.

Jelenleg olyan helyen élek, hogy az erdőn át járhatok boltba, vagy a sziklás hegyoldalt útba ejtve egy másikba. Ez nem a vadon, hanem egy parkerdő, takarított utakkal, ösvényekkel, turistajelzésekkel, ahol ez emberek kutyát sétáltatnak, futnak, szellőzködnek, és ha csendben járnak, megvan az esélyük, hogy vaddisznót, őzet, mókust vagy fakopácsot lássanak. Egy ideje (a tudjukmi óta) érzékelhetően kiéleződött az emberek egymásra irányuló figyelme, egymás tudomásulvétele szinte tapintható. Mindenki potenciális veszélyforrás, tartani kell a távolságot. Amellett, hogy ez nyilván arra is érvényes, akit közel szeretnél tudni magadhoz, van ebben valami felszabadító. A szembejövők közt van, akin látszik, hogy fél, kihúzódik az út szélére, esetenként még hátat is fordít. Másokkal összemosolygunk, miután megteremtődik a szemkontaktus, a "tudom, hogy te tudod, hogy én tudom, amit tudunk" cinkosságával. Aztán kis bénázás, ugyanarra az oldalra akarunk félreállni mindketten, pár másodperc tükörjáték, felszabadult nevetés, függöny. Az egész erdő olyan, mint a Százholdas Pagony, megvannak a karakterek. Az ijedtükben nagyot ugró Malackák, akik aztán úgy tesznek, mintha csak tornásznának; a rosszalló tekintettel néző Fülesek, "ti csak szórakozzatok, úgysincs már sok hátra"; a mindent és mindenkit elsöprő Tigrisek, akiknek a testi kondíciójuk karbantartása nem ismer korlátozásokat; az okoskodó Baglyok, akik a napi híreket elemzik, grafikonokat értelmeznek egymásnak komótos sétájuk során; a Zsebibabájukat féltő Kangák; és a barátaiktól és üzletfeleiktől elszakíthatatlan Nyuszik, akik terveket szövögetnek a beköszönő gazdasági világválságra. Nem tudom, én melyikükhöz tartozom. És Róbert Gida hova tartozik? Formálhat-e jogot bárki arra, hogy emberként éljen, amikor körülötte mindenki egy állatmesében él?

uf2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1815584248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.