Ember- és maszkpróbáló időket éltünk már át. Még nem voltam, amikor Sztálin meghalt. De ledöntött szobrára emlékszem. Mert madarak tették tiszteletüket vállára, ez ragadt gyermeki szembogaramra.

Aztán a Nagy Árvízzel megismerkedtem a poloskákkal is, ezek voltak az igazi, rendes poloskák. Alagsori szomszédaink hozzánk, az emeletre menekítették értékeiket a vízáradat elől. Például a vasalódeszkát, amiből aztán előbújtak a kis élősködők. Anyánk hamar kifüstölte őket, hogy végre nyugodtan aludhassunk. Akkor is sok volt a halott.

Megvert a májusi radioaktív zápor is, utólag ezt is megtudtuk. Igazi ellenségeink mellett megjelent a láthatatlan is.

És akár bűnbe is estem volna, hogy a hosszú sorbanállás után legalább egy narancsot hazavihessek a gyermekemnek.

Hogy eufóriába essünk egy későbbi decemberben.

Most van időnk nosztalgiázni. Akkor barátainkkal otthonainkban bújtunk össze… most az ablakból beszélgetünk. Nem ismerjük igazi ellenségeinket. De most igazi barátok lehetünk.

A kézfogás, az ölelkezések reményében…

(Kép: E. Hopper Cape Cod Morning)