A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

Kerényi Tamás: Közös üvöltés

2021. június 23. - 1...1

Számolom a hátralévő perceket. Kint sötét, elhagyatott az angol utca, még autó is ritkábban jár. Hiába, EB van. mindenki a televízió előtt, villog az összes ablak, a csendbe időnként belehasít a házak üvöltése. Gól lehet, esetleg kihagyott helyzet. Nem tudom, én nem nézem. Aztán reggel elolvasom az összefoglalót, hiszen megyek a börtönbe. Csokira gyúrok, keksz, nyalóka, ilyesmi. A rabok első kérdése ezekben a hetekben mindig ugyanaz: láttam-e a tegnapi meccset? Múltkor egészen hitelesen adtam elő, készültem előre. Amúgy akkor tudták meg, hogy Magyarországról jöttem. Nahát, pedig egészen skót az akcentusod. Kérsz valamit?, fordult felém a narancssárga kezeslábast viselő öreg rab. Friss eresztés, egy-két hete lehet itt, még darabosan mozog, de majd erőre kap attól a sok krumplitól, amit hozok a teherautón. Jártam azelőtt Budapesten, bor, folyóra néző szalloda, ábrándozott, elnézve a szögesdrót felett. Négy évet leszek itt, súlyos testi sértés, tudod, a konyha elég feszült hely, szakács voltam, leütöttem a főnököt. Tessék, csoki, nyomott kezembe egy marékkal. a börtönőr nevetett, mikor felmutattam a halom édességet, aztán legyintve eresztett tovább. Ide szigorúan tilos behozni bármit, a kapunál motozás, néha egy kutya megszaglász, és mindent a szekrénybe kell zárni, mobil, hátizsák. De olyanról még nem hallottam, hogy kifelé visznek, ráadásul a rabok adják. Mindjárt este tíz, aludnom kéne, négykor kelek, és nagyon remélem, nem lesz hosszabbítás. A papírvékony falakon át a legkisebb zajokat is hallani, kis-britannia. Ránézek a hírekre, döntetlen, lefújva, hálisten, takaró. Így talán a tombolás elmarad ezúttal, továbbra is csendes a kertváros. Elalvás előtt fejben labdarúgás, tehát egy-egy, gólszerzők neve, kihagyott helyzetek, aztán a másik meccs eredményét memorizálom. Nagyon érdekel a foci, legalább annyira, mint a kereszténység és a homoszexualitás. Mind rettenetesen távol áll tőlem, és így, mint idegen világok, eltérő életformák, felkeltik a kíváncsiságom. Vajon milyen lehet, ábrándozom néha, közösségbe tartozni, mellemet verni és a kocsmaasztalt, közös üvöltés a srácokkal a képernyőre szegezett szemmel. Előttem söröskorsó, esetleg a lelátó mámorító mélysége. Tudom, a törzsi háborúk köszönnek vissza megszelídített formában, aki férfi, harcolni akar, ez a vér, a gének üzenete. Tényleg, mi a baj velem? emésztem magam, nem jön az álom. Felkelek megnézni egy videót, a háló kéjesen feszül, ahogy a labda lassan, de keményen belényomul, a vádlik íves hajlata, síp a szájban, mégse érzek semmit, nem izgat fel a dolog. De lehet, holnap délelőtt kapok cukorkát, a drogkereskedő múltkor egész kartonnal adott.

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3516601948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása