A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

Gászpor Adrienn: Replay Error

2021. június 07. - 1...1

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem 1. év teatrológia osztálya Látóban megjelent szövegeket dramatizált. A Színészmesterség műhely keretében született műveket a következő egy hétben a Látó-blogon adjuk közre. A jeleneteket 2021. május 26-án mutatták be az Egyetemen. Szakirányító: Patkó Éva. Osztályvezető tanár: Ungvári Zrínyi Ildikó. Fotók: Kovács István és Nagy-Lázár Mikolt 1. éves multimédia szakos hallgatók. 

a6e67938-0ef6-4ca0-9dd6-1b210591bb16.jpeg

(Mátyus Melinda Egy válás történeteSztaskó Richard Magam mögött a semmi és Abafáy-Deák Csillag Fókuszváltás c. szövegei alapján)

A vastagított szövegrészeknél a játszók a közönségre néznek.
A megnevezések ellenére, nem meghatározott a szereplők neme és nemi identitása.

Férfi.
Nagyon csöndben vagy. Minden oké?

Nő.

Igen persze, csak már el is felejtettem, hogy milyen volt veled.

Férfi.

A szex?

Nő.

Igen.

Férfi.

Most is eszméletlenül jó.

Nő.

Még most is, és nem csak testi kielégítés szempontjából.

Férfi.

Ugye nem bántad meg? Remélem nem bántad meg, én úgy reméltem, hogy megtörténik.

Hiányozott.

Nő.

Ő is hiányzott. De nem jöttem vissza hozzád…

Férfi.

De, mi volt akkor ez az egész? Miért találkoztunk? Miért fogadtad el a kávét? Miért feküdt le velem egyáltalán?

Nő.

Pontosan ezért, mert hiányzol, meg, mert még mindig jó veled a szex, de ennyi.

Férfi.

Ennek így semmi értelme. Én azt reméltem, hogy majd minden a régi lesz és pont azon gondolkodtam míg öltöztél, hogy vajon miért estem beléd olyan gyorsan és könnyedén. Lehet a bőröd miatt…olyan melegbarna és rézszínű.

Nő.

Szóval ezért bámulsz mindig?

Férfi.

Igen, mert olyan szépen mozogsz, főleg meztelenül.

Nő.

Emlékszel, hogy mikor láttál először meztelenül egyáltalán?

Férfi.

Most ugye csak viccelsz? Hányszor kerültünk egymás mellé és csak hallgattalak meg néztelek. Aztán azon a nyáron, még fiatal csemete koromban, sikerült meglesnem téged, ha…nem is szándékosan.

Rettenetesen meleg volt, épp a vasboltba tartottam és minden ablak tárva nyitva volt. Elmentem a házad előtt…És azért mindenki tudja, hogy én nem az az ember vagyok, aki, ha nyitott ablakot vagy ajtót lát, akkor mindenáron beleskelődik! -- de ide, hogy a viharba nem lehetett benézni? Lábujjhegyre állva nyújtózkodtál, meztelenül. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hová kapjam a tekintetem, s hogy egyáltalán kapjam-e bárhová, vagy hajoljak egészen közel, hogy még jobban lássam. Annyira gyönyörű volt.

Nő.

Most is friss a bikini vonalam, látszik, teljesen és egészen. Tudom, mert a nap bevilágítja. Akkor is tudtam, hogy nézel. Leeresztettem óvatosan a kezeim, közelebb mentem, majd rád néztem és elmosolyodtam. Úgy néztél rám, mint egy kisgyerek, aki az édességbolt kirakatához tapasztja az arcát.

Férfi.

Soha nem láttam még szebb mosolyt.

Nő.

Végig higgadt maradtam, mert élveztem, majd becsuktam az ablakot és behúztam a függönyt is…ez jelenti a kacérságot! Mindened átadod, de közben mégsem adsz eleget neki!

Férfi.

Na innen már fakóbb lett minden….

Nő.

Szerinted. Én kifejezetten imádtam azokat a napokat, amikor törölközőtatónak támaszkodva nézted, ahogy zuhanyozok. Csak ott bámultál, szenvedélyes szemekkel…

Mindig reménykedtem benne, hogy „-Na majd most, ma este biztosan kijössz a nappaliba és kint maradsz velem.” Nem érdekelt már, hogy hova teríted a törölközőt vagy, hogy hogyan hagyod magad után a fülkét…jöjjön ki hozzám. Folyton dolgoztál, ha meg pont nem és csodákkal határos módon szabadnapod volt: akkor meg valami halaszthatatlan telefon ürügyén kerültél engem. Egész nap.

Férfi.
Megfázol szívem. Öltözz!

Nő.

Szívem? Jól van…

Együtt.

Őszintén, arra számítottam…

Férfi.

Ne haragudj, folytasd.

Férfi.

Már megint fordítva húztad fel a bugyid…a fekete csipkés bugyid.

Nő.

Tudom, hogy szereted, mindegy, hogy fekete, fehér, narancssárga vagy kopott…mert a bugyi olyan, mint a test.

Együtt. --- Feltár.

Nő.

Egyszer olyasfélét olvastam valahol…

Férfi.

Na ne, ezt ne csináld velem. Hogy lehetsz ennyire kegyetlen? Idejössz, együtt vagyunk, kijelented, hogy nem jössz vissza hozzám és most így itt hagysz?

Nő.

Ne legyél dühös, de te is tudod, hogy nem volt jó ez így…neked se, nekem meg főleg. Arról meg nem tehetek, hogy még mindig szeretlek, valahol…jó mélyen. Igazából nem is szerelemnek nevezném, csak kötődésnek vagy nosztalgiának. Csak az a kevés jó hiányzik, ami volt. Valójában nem érzek már semmit, nem utállak.

Férfi.

Szerintem még mindig érzel valamit, mikor hozzád érek. Látszik ahogy beleremeg abba, ahogy megfogom a vállad…majd lassan lecsúsztatom a kezem a melleidre. Még mindig beindítalak!

Nő.

Hagyd ezt abba, tényleg. Egyszer megtörtént, nosztalgiáztunk, de ennyi. Nem akarok már semmit tőled.

Férfi.

Dehogynem. Gyere ide! Majd én emlékeztetlek arra, hogy milyen is volt valójában.

Nő.

Nem, komolyan, hagyj békén!

Férfi.

A kurva életbe már!

(fölé hajol) Te tényleg nem szeretsz már?

Nő.

Nem.

Férfi.

Akkor miért csinálod ezt az egészet.

Nő.

Ha elengedsz elmondom.

Mert utoljára látni akartalak, érezni a bőröd, meg visszaemlékezni és most már teljesen biztos vagyok benne, hogy hidegen hagy a dolog.

Férfi.

Szóval már nem jelentek semmit?

Együtt.

Őszintén arra számítottam, hogy egy nap majd csak ott leszel a lakásban, vidám nevetéseddel és azt mondod: szívem, kipihentelek, túl sokat voltunk egymás nyakán, most folytathatjuk.

Férfi.

Olyan váratlanul hagytál el! Összepakoltál és elhagytad a lakást magyarázat és köszönés nélkül! Hét évig éltünk együtt, sose veszekedtünk. Miért? Azt hittem először, hogy megbetegedtél és nem akarod, hogy én ápoljalak, de túl szürreális lett volna. A telefonszámod nem volt kapcsolható. A munkahelyeden is érdeklődtem és képzeld azt mondták, hogy felmondtál, de nem betegség miatt és nagyon is virulsz! Egy ideig nyomoztam utánad, majd abba hagytam…tényleg jól csináltad.

Nő.

Én is arra vártam mindig, hogy végre haza jössz és nem haza hozod a munkád.

Férfi.

De nincs mit folytatni…ugye?

Nő.

Sajnálom, de nincs. Boldog vagyok, őszintén boldog. Köszönök neked mindent, sokat tanultam melletted. Meg van valami, amit tudnod kell…tudom, hogy pont annyi jogod lett volna a döntésben hozzá, mint nekem, de döntöttem. Majd kimentem az udvarra, és hánytam, sokat. Nagyon sokat, az ibolyabokorra.  Most már jól vagyok… Remélem ő is.

Férfi.----MI VAN? TESSÉK?

Nő.

Igen, kisfiú volt…csak nem akartam, hogy az apja legyen. Boldog gyerekeket akarok a világra hozni, boldog családban. A mienk nem volt az.

Most már tényleg jól vagyok…

Nő.

Egyszer olyasfélét olvastam valahol, hogy nincs szerelem. Helyette ott állsz a céllövöldében, kezedben a babrált puska, félrehord, és hiába célzol jó helyre, úgysem odacsapódik a lövedék.

Együtt.

 Ez a szerelem, és csak azért nem hívják másképp, mert már régen beletörődtünk ebbe az egészbe.        

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7516584230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása