A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

Albert Mária: Egy „nem megfelelő” filmről

Radu Jude Tipografic majuscul c. filmjéről

2021. január 08. - 1...1

Egy, a közelmúlt történelmével foglalkozó, nemrégen bemutatott színházi előadás kapcsán a kritikus hangsúlyosan rákérdezett, hogy vajon lehet-e, szabad-e a társadalmat fájdalmasan érintő, bonyolult és elhallgatott dolgokat esztétizáló megközelítésben tálalni a közönségnek. A kérdés jogos, de talán érdemes tisztázni, hogy mit is értünk esztétizálás alatt.

4_tipografic-majuscul_photo-credit-silviu-ghetie.jpg

Mert, ha Radu Jude Tipografic majuscul (Nyomtatott nagybetű) című filmjét nézzük, elég sajátos esztétikával találkozunk. Erősen esztétizált film ez. Esztétikai opciói azonban nagyon is társadalom- és politikatudatosak, sőt, a legjobb értelemben vett nevelő szándékúak. Jude nem fél moralizálni, nem fél jól összekeverni az esztétikát a politikával. Ami sokak szerint nem kimondottan megfelelő.

Ebből a szempontból rokon lélek a Tipografic majuscul eredőjét szolgáltató színházi előadás alkotójával, Gianina Cărbunariuval, aki azonos című rendezését 2013-ban készítette a bukaresti Odeon Színházban és aki rövid szerepet is vállalt most Radu Jude filmjében.  Nem az első alkalom, hogy Gianina Cărbunariut láthatjuk egy Radu Jude filmben. A Bánom is én, ha elítél az utókor című 2018-as munkájában a közönség részeként statisztál, egy köszönésnyi szerepe van, mintha tanúként kísérné az eseményeket. Ez a korábbi film is sajátos formanyelvet és megközelítést használ és elég kényelmetlen témát dolgoz fel: a második világháború végén a román hadsereg által Odesszában végrehajtott tömegmészárlás történetét, melyet egy rebellis rendezőnő a román hadsereg napján készül utcai rekonstrukciós előadásban bemutatni. 

A hibákkal terhes múlttal való könyörtelen szembenézés majdnem minden Jude filmben felmerül, akármilyen különböző is az esztétikai megközelítés, és mindig az, mindig más, de mindig a filmnézői és talán a társadalmi beidegződéseink újragondolására késztet minket, legyen az Aferim! vagy A halott ország. A Tipografic majuscul, akárcsak az időközben UNITER díjjal is jutalmazott előadás, a nyolcvanas éveket hozza elénk. Főhőse Mugur Călinescu, aki középiskolás diák korában Botoșani néhány épületére, kerítésekre, építkezési elválasztófalakra rendszerellenes szövegeket írt krétával. Az előadás készítéséhez a Securitate nyomozati dossziéját és a nyomozást végző szekusok vallomásait használták. 

A film a nyolcvanas évek televízióműsorainak mesterien válogatott részleteiből épül, melyekhez egy tévéstúdióra emlékeztető, erősen absztrakt díszletben, közelről és többnyire frontálisan filmezett szereplők monológjait és párbeszédeit vágták. Nem csupán a szekus kihallgatási jegyzőkönyvekből származó szövegek miatt érezheti magát furcsa helyzetben a néző. A film minden monológja és párbeszéde nyilatkozatszerű, a szereplők vagy egymásnak felelgetnek hűvös szenvtelenséggel, vagy a néző arcába mondják, mint egy hideg tükörbe, homogén hivatalos fanyelven fogalmazott mondataikat. Nem véletlen, hogy Jude filmjében a színházi előadás lényegét képező monológokat és párbeszédeket tekintem a tévés képanyag kiegészítésének. Erre ugyanis felkészít a keretként működő kezdőjelenet: hazafias verset szavaló színészek készülnek, ismételnek, melegítik be hangjukat, töltik fel magukat hazug pátosszal és árulják el hangtalanul is, majd igyekeznek palástolni kétségbeesésüket a felvétel szünetében, vagy a prompteren megjelenő feliratra várva. A látszólag távolságtartóan tálalt megrázó történetet (Mugur Călinescu nagyon fiatalon halt meg daganatos betegségben, a sikeres ideológiai átnevelés után) ellenpontszerűen szakítják meg a tévés részletek, és hatásukra összezavarodunk. Egyre erősebben felmerül bennünk a „hogy lehetett ezt nézni?” kérdése is. Persze, mást jelent ez annak, aki tudatos tévénéző, pionír, esetleg szavaló vagy párttitkár volt a nyolcvanas években, és mást azoknak, akik meg sem születtek még. Olyanoknak, mint akik a fiatal szereplőket alakítják. Úgy, hogy a jegyzőköny részleteit mondják, - ha kicsit belegondolunk a megvalósítás részleteibe, amire van időnk – prompter, azaz a szöveget kivetítő képernyő, képes súgó segítségével.  

Mert kihez is beszélnek a szereplők? A követési anyagban rögzített szövegben, melynek nagy részét valószínűleg az ügynökök diktálása nyomán írták a nyilatkozók, gyakran előfordul az „inscripții necorespunzătoare” (nem megfelelő feliratok).  Mi is állt azokban a nem megfelelő feliratokban? Például olyanok, mint: „Szabadságot akarunk!”. Érthető, emberi és tulajdonképpen teljesen ártatlan kérések. Nem felelnek meg az elvárásoknak, mint ahogy Jude filmjei sem. Szó sincs rendszerellenes támadásról, sehol semmi „Jos Ceaușescu!” vagy – horribile dictu! – „Muie PCR!”. Mugur Călinescu feliratai azért zavaróak – talán ma is – mert annak a hiányára mutatnak rá, ami természetes lenne a jó emberi élethez: étel, szabadság, egyenlőség, megbecsülés. 

Jude filmje a feliratok fotóival zárul. Tükrök ezek a fotók, de prompterek is, melyek arra késztetnek, hogy még élesebben halljuk Mugur (a név jelentése: rügy) utolsó mondatát: „Gyávák között semmit sem lehet tenni”.  És ezért is van szükségünk Jude meghökkentő, nem megfelelő filmes esztétikájára. Mint minden eddigi filmjében, Judénak esze ágában sincs megfelelni vagy akár felelni, ezzel szemben nagy erővel szembesít és kérdez. 

Tipografic majuscul (román kreatív dokumentumfilm, 128 perc, 2020)

(Kép forrása: Europafm.ro)

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2916377266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása