A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

Imre Eszter: A fagynyelő

2020. október 21. - 1...1

A köd éhes halász elnyűtt hálójaként rántotta le a madarakat a fantomváros reggeli egéről. Előbb befogta a sűrű fekete szárnycsapkodást, majd kiemelte a madarakat az égből, és hagyta őket kizuhanni a januári fagyba – nem repültek. Még odafent, de már nem az égben, senkiföldjén zuhantak, hogy aztán odalent mereven csapódjanak a minden évben egyre szilánkosabbra fagyott aszfalton. Ilyenkor a köd megrázta magát, és a megannyi madártetem mint szikkadt ebédmaradványok, morzsák egy végeérhetetlen asztalon, szétszóródott a város utcáin. Híradó szólt: madártemetővé lett a város.

alexandra-dvornikova.jpg

Régóta így zajlott minden január, és évről évre kicsit hidegebb, kicsit szürkébb lett a hideg. Alig észrevehetően fagyott el az újév, miközben a rádiók minden reggel bemondták: dermedt madarak hullnak alá az égből. Óvatosságra intették a járókelőket, és közölték, hogy mikor melyik utcákon kell fokozottan odafigyelni, hogy hová lép az ember. Az autósoknak már nehezebb volt, ők ugyanis nem kíséreltek meg minden halott madarat kikerülni, így a többsávos utakon a munkásokra hárult a felelősség, hogy amint lehetőség adódik rá, eltakarítsák az ég aláhullott maradványait. Fekete zsákokba gyűjtötték az elgázolt madártetemeket, és minden nap végén elégették őket. Januárban a város köddel ébredt, és a madárhamvasztás füstjével tért nyugovóra. Azt viszont már senki nem tudta, hogy a járdára esett, égből szakadt tetemekkel mi történt. Az emberek reggelenként munkába menet, ha közönyösen is ugyan, de látták őket, délután a munkájuk végeztével pedig szintén. Ám másnap reggelre sosem lett több. A várost nem lepték el a fagyott madarak. Minden reggel ugyanannyi volt, minden reggel ugyanannyit kellett kikerülni. Egyszer hallottam valakit emígy szólni:

– Nem szeretnék ott lakni vagy dolgozni – miután a rádióban bemondták, hogy a különös köd-háló aznap éppen melyik utcába vetette ki a legtöbb madarat – visszataszító. Ha csak rá gondolok, émelygek. Nem értem, miért kell ezt végignéznünk minden egyes reggel, miért kell még mindig ebben a fertőben élni. – Nem emlékszem már, hogy a másik fél mit felelt, de sosem fogom elfelejteni, hogy mennyire megdöbbentett, amit hallottam. Halott madarakat vetett ki magából az ég, és nekem eszembe sem jutott volna azt sajnálni, akinek az ajtaja elé oda esik a halál. A madarakat sajnáltam, igazságtalannak éreztem, hogy a reggel ki tudja mióta ilyen sorsot mér rájuk. A legkevesebb, ami tőlünk elvárható, gondoltam, az, hogy nem háborodunk fel azon, hogy komfortos közönyünket megzavarják ezek a madarak. Emlékszem, aznap különösen nyomasztónak éreztem mindent, és ez a megjegyzés dúsan termő táptalaja lett azon félelmemnek, hogy önzésünk a teljes érzéketlenégbe taszított bennünket, és mi magunk lettünk a fantomváros. Arra gondoltam, hogy a halott madarakba is több élet szorult, mint belénk.

Este hazafele én is átlépkedtem rajtuk. Azon gondolkodtam, hogy vajon melyik pillanatban szűnik meg bennük az élet: akkor, amikor a köd elragadja őket, esetleg akkor, amikor kirántja őket az égből, vagy a zuhanás közben fokozatosan hagyják maguk mögött az életet – odafönt, és van egy olyan pillanat, amikor élnek is meg nem is, repülnek is meg nem is. Otthon aztán leültem a konyhában, és hiába fészkelt belém a fáradtság, nem bírtam rávenni magam, hogy elmenjek aludni. A madarakra gondoltam, és egyszeriben az jutott eszembe, hogy aznap éjjel nem is fogok aludni. Helyette kiülök inkább az ablakba, és addig nézem az éjszakát, amíg meglátom, hogy mi történik a madártetemekkel. Az úttestekről felszedik őket, ezt gyakran láttuk, amiképpen az égetést is. De a járda madarairól semmit nem tudtunk. Kiültem hát az ablakba, és vártam.

Nem sokkal az égetés után, amikor a fantomváros már néma mozdulatlanságba meredve aludta álmát a füst alatt, megpillantottam egy talicskát. Dunyhákkal és kendőkkel volt kibélelve, így zötyögött az utcánkon, és szabályos időközönként meg-megállt. Csupán mozdulataiból jöttem rá, hogy asszony volt, aki maga előtt tolta, mert egész teste, feje, a talicskában lévő anyagokhoz hasonlókba volt bugyolálva. Az asszony végigtolta otthonná bélelt talicskáját az utcán, és egyenként beledobta a járdáról felszedett halott madarakat. Felvettem a kabátomat, és a nyomába eredtem. Követtem őt végig a mi utcánkon, majd az összes környező utcán is. Mindenhonnan felszedte a madarakat. Mire elértünk a fantomváros egykori szökőkútjához, talicskájában már halomban állt a fekete fagy. A kút, mely egykor csak úgy habzott, most élettelen kő volt csupán, szürke vájat a város testén. Az asszony a kút falának támasztotta talicskáját, majd kiemelt belőle egy madarat, és könnyed mozdulattal a szájához emelte. Mély levegőt vett, mire a madár teste megrázkódott. Ezután beleengedte az üres kútba, majd a talicskába nyúlt a következő madárért. Ajkához emelte, mély belégzés, a madár megrázkódott. A talicskából fogytak a madarak, az elfeledett kút pedig lassan feltelt velük. Az asszony teste didergett a rongyok alatt. Nem hiszem, hogy látott. A madarakat nézte, és egyenként kiszívta belőlük a fagyást. Mire az utolsó madár is eltűnt a talicskából, a kútban lágy hullámzásnak indult a feketeség. Az asszony kivette a bélést a talicskából, és magára tekerte. Egy ház mögött álltam, talán pont ott, ahol nemrég igazán nem volt jó lakni – sok volt körülötte a kéretlen halál. Figyeltem az asszony elnehezült mozdulatait, és a kútban éledező hullámzást. Mire a fagynyelő immár üres talicskájával visszaindult, csak úgy dagadt, duzzadt a kút feketesége, és pillanatokon belül kiszakadt belőle az első szárny, aztán a második, a harmadik, és nehéz suhogással kibomlott a kőből a madársereg. Rövidesen elárasztották a januári éjszaka egét.

Madártemetővé lett a város – szólt a híradó másnap reggel. A városban tükörré fagyott az aszfalt. Aki belenézett, üres eget látott.

[Kép: Alexandra Dvornikova]

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1816248546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása