A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog

Vida Gábor: Március 15.

2021. március 15. - 1...1

Gyerekkorom óta viszolygok az állami ünnepektől, megvan erre minden okom. Amióta csak eszmélni kezdtem, azt látom, hogy az Állam egy gondatlan rossz gazda. Nem az Állam gazdái és haszonélvezői rosszak, mert közöttük is van tisztességes. Az sem igazán érdekel, hogy mire költik a köz pénzét. Nekem speciel a légvédelmi rakéták és a szuperszonikus vadászgépek kimondottan tetszenek. A katonai pompa viszont nem. A katonai pompa győzelemről szól, és arról, hogy az igazság mellett szállunk síkra. Ha elveszünk is mind egy szálig, az igazság megmarad, az neki a természete. Az igazság ellensége is el fog veszni, természetesen – remember.

160952948_1551379631730797_92063535242725061_n.jpg

Ezért is mosolyogtam, amikor felmerült az ötlet Romániában, hogy legyen a március 15. hivatalosan is állami ünnep. Nem mintha nem lehetne, nem mintha akárhány román polgártárs nem érthetné meg, hogy miért fontos ez a magyar polgártársaknak. Elvégre a katolikus (magyar) Húsvétot is megtartják, a Karácsony sem akkor van, amikor az autokefál ortodox egyház (BOR) tartja, pontosabban akkor is van. Miért ne lehetne? Nem csak azért ünnep az ünnep, mert hivatalosan munkaszüneti nap, bár én már egy ideje gyanakszom, hogy ez az Állam ajándéka, nem is kerül neki semmibe. Az igazi állami ünnep egy hosszú hétvége. És ha történetesen az időjárással is meg lehet beszélni a dolgot, akkor Isten áldása már-már kézzel fogható. Nem mindegy, milyen körülmények között piknikezik az ember, miután a szónoklatok recsegő mikrofonhangját elvitte a szél. Kisebb politikai zsörtölődések, publicisztikák, nyilatkozatok meg vannak engedve, a nagyobbak nincsenek. Legyünk túl az egészen, az ember leveti az öltönyét, nyakkendőjét, a grillezéshez megteszi a hétköznapra való kokárda, díszmagyarban szalonnát sütni mégsem szokás.

El lehet képzelni, mi volna, ha az Állam nem szervezné meg az ünnepeket. Elég egy kis szünet, és kiderülne, hogy ki az, aki szabadnap és piknik meg bogrács nélkül is megemlékezik március idusáról vagy december 1-jéről éppen – nom du nom. Arra gondolok, hogy a nemzeti diadal vajon civilben mit jelent? Ha tilos ünnepelni, akkor könnyű. Én is bujkáltam rendőrök elől október 6-án Aradon a nyolcvanas években, miután elvonult a magyar állami delegác. De amikor se nem tilos, se nem kötelező, akkor mi lesz az ünneppel? És ha nincs kolbász, miccs, halászlé meg sör hozzá? Ha nincsenek ejtőernyősök, hegyivadászok és légvédelmi ütegek. Ha nem néz tévét az ember.

Mi úgy szoktuk a szomszéddal, hogy március 15-én felkeressük a birtoka szélén szunnyadó Kossuth-forrást, amelyet e nap kivételével csak a vaddisznók látogatnak. Kossuth se járt itt, de járhatott volna, mikor a románokkal tárgyalt, hogy nem lesz olyan rossz nekik az unió, ne féljenek, de ők féltek. Viszünk ásót meg lapátot, és kitisztítjuk a forrást. Vittünk már táblát is, amit hamar kidöntöttek a vadak vagy az időjárás, más ott nem szokott járni. Következő évben megint felállítottuk. Tavaly már négyen gyűltünk erre össze, egy ember ásott, három nézte. A szomszédnak van szmokingja, az állami kitüntetése szépen mutat rajta. Nekem egy szalmából font kokárdám van, és az ilyen akciókhoz NDK gyártmányú katonazubbonyt öltök, mit nem beszél az a német, úgymond. Kérdezte is egyszer valaki rosszallóan, ki engedte meg ezt a demonstrációt? Hát senki. Nekünk jutott eszünkbe, nem is aznap, hanem azelőtt. A diófacsemete, amit a tavaly ültettünk, megmaradt, nem maga hasznára, másért cselekedte. Azért jó, ha nem aznap jut eszünkbe az ünnep, mert idejében kell a flekkenhez valót megvenni. Enélkül az ünnep is csak olyan, mint a tévében, se íze, se bűze. Míg én sütögetek az udvari rácson, a szomszéd a tévét nézi, és nagyokat vihog, néha tudósít, hogy miről esik szó. Vannak szónoklatok, amelyek az embert felemelik, mások röhejesek, és van olyan is, amelyért szégyellem magamat. Vannak szónoklatok, amelyek a magyarságomban sértenek, legalább is a nyelvérzékemet zavarják. Kossuth Lajos beszédeit azért szeretem olvasni, mert ő tudott beszélni. Nagy kár, hogy a korabeli hangfelvételek elvesztek. A maiak sajnos mind meg fognak maradni. Kevesüket fogják retorikaórán emlegetni.

Mit [is] kíván a magyar nemzet?

[Ma tulajdonképpen] semmit.

[És] holnap mi lesz?

(A szöveg Petőfi Sándor, Ady Endre, Rejtő Jenő, Kányádi Sándor és Friedrich Nietzsche műveiből származó jelöletlen idézeteket tartalmaz.)

A bejegyzés trackback címe:

https://latoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9616463230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása