A Látó szépirodalmi folyóirat blogja

Látó-blog


Demény Péter: Felbontjuk és összerakjuk

A Látó májusi számáról

2020. május 04. - 1...1

Az ajánlót író szerkesztő egyik szeme sír, a másik nevet. Sír, mert minden szöveget mégsem idézhet, bár szívesen tenné; és nevet, mert többől mégiscsak idézhet, és felmutathat egy cseppet, melyben talán megcsillan a tenger.

Tovább

„A kis dolgokkal fogom kezdeni”

Interjú Kántor Péterrel

Az ürügy erre az interjúra a Látó 2019-es nívódíja, melyet költészet kategóriában Kántor Péter kapott. Ez azonban tényleg csak ürügy: Kántor Péter költészetét régóta figyeljük és szeretjük, olvassuk és fejtegetjük. Amire kíváncsi voltam, megkérdeztem, ő pedig válaszolt, ezúttal prózában. (Demény…

Tovább

Láng Zsolt: Klikkelés Amik Annamáriával és György Andreával

Interjú

LZS:  Visszavonultan éltek, ritkán jelentek meg nyilvános helyeken, Annamáriával azt hiszem én még életemben nem találkoztam. Milyen a viszonyotok ehhez a városhoz? Mivel töltitek a napjaitokat, avagy ezt ma már így kell kérdezni: mivel töltöttétek „tudjukmi” előtt, és mivel mostanában? AA : A…

Tovább

Magyar Költészet Napja 2020.

Versajándék a Látótól

A Látó szépirodalmi folyóirat és a Látó-blog szerkesztői kedvenc verseiket ajánlják - egy-egy személyes tárgy kíséretében. Asszociáció, játék, versolvasás. Magyar Költészet Napja, 2020 - mi így ünnepelünk. VIDA GÁBOR: "Aki ült velem tábortűznél, tudja, hogy ezt a pár verssort mindig elmondom.…

Tovább

Vida Gábor: Dögcédula

Azopan-novella

A hölgy szép. Nem tudjuk, hány ilyen katona-kisasszony volt anno a magyar megszálló sereg kötelékében. És hány asszony. Szerintem egy sem. De ki tudja? Miért ne lehetett volna? Rangja: hadnagy. A csizma fényes, két számmal nagyobb, a nadrág és a zubbony szintén. Nem tudom, szabad volt-e katonáknak…

Tovább

A Látó-tábor 3 éve fotókban

A Látó-tábort először 2017-ben rendeztük meg, Szilágybagoson, és immár három alkalmat élt meg. Egyik legfontosabb projektünknek számít a lapkiadás mellett. Azt még nem tudjuk, 2020-ban sikerül-e összehozni. Alább egy rövid fotóösszeállítást közlünk a találkozókról. A 2017-es tábor plakátja (Fekete…

Tovább

Vida Gábor: Áprilisi tisztafej

Megjelent a Látó áprilisi száma (lapajánló)

Telefonáltak ma a nyomdából, hogy kész van a Látó, hétfőn hozzák. Először történik, hogy korábban olvasható elektronikus formában, hogysem kézbe vehetnénk. Ahogy a kollégáimat ismerem, minden digitális forradalommal együtt és ellenére a végsőkig ragaszkodni fogunk a nyomtatott laphoz. Lehet, hogy…

Tovább

„A gondolat átalakítása a közösség érzékelhető tapasztalatává”

Interjú Kész Orsolyával

Kész Orsolya 1994-ben született Csíkszeredában. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát, jelenleg az aszem.info társadalmi, irodalmi és kritikai online folyóirat szerkesztője, kritikus, számos erdélyi és magyarországi irodalmi lapban jelennek meg írásai.…

Tovább

„Az írás most is része az irányjelzőnek”

Interjú Finta Klára Enikővel

A lányom osztálytársa volt, egy rokonszenves eminens. 1998-ban született, 2015 júniusában közöltük először a Látóban. Öt év telt el, és kíváncsi voltam, hogy éli meg ezt a folyamatot. (Demény Péter) DP: Végig figyeltelek, már kisiskolás korodtól. Kívülről úgy tűnt, minden pályázatot-versenyt…

Tovább

Szabó Róbert Csaba: „Szerezzetek, ha tudtok egy lakást nekem”

Három Kányádi-levél 1954-ből

Alábbi levelek mindegyikéhez kísérő tanulmányt lehetne és illene írni, itt és most mégsem tesszük. Megelégedünk néhány szempont felvillantásával, illetve a Kányádi által a levelekben (egész pontosan két géppel írt rövid levélben, illetve egy kézzel írt képeslapon) említett versek sorsának…

Tovább
süti beállítások módosítása